2017. január 3., kedd

Áll a Passive.fund és talán nem fogad majd be új tagokat

Mivel a Passive.fund-ot csak havonta egyszer keresem fel pénzkikérés céljából, ezért a Netinvestportálról tudtam meg, hogy áll a Passive.fund és egy átalakítás után nem fogad be új tagokat majd. De Balázs bejegyzése alapján még csak ez sem biztos.

Most csak az biztos, hogy karbantartás miatt áll a rendszer.

A Passive.fund egy remek kezdeményezés volt a tavalyi évben és sokáig úgy tűnt, Vytautas utat vágott a HYIP-ok dzsungelébe, de én többször is gondoltam már arra, hogy ha nekem minden idegszálammal erre összpontosítva nem sikerült kiutat találnom a HYIP dzsungelből (pontosabban amit találtam, az mindössze pár program), akkor hogy fog ez sikerülni Vytautasnak. A bölcsek kövét ugyanis ő sem fújta meg, egy HYIP-ról garantáltan nem lehet eldönteni, hogy meddig fizet. Vannak rá esélykeresési módszerek, de 100 százalék biztosan semmi sem jelenthető ki a fizetőképességükről. És általában hamar feladják.

Tehát én gondoltam, hogy a Passive.fund portfólióban előbb-utóbb törvényszerű, hogy legyenek változások más befektetések felé. Vytautas időközben rátalált az indulási időben a Passive.funddal szerencsésen egybeesett mátrix rendszerekre azok robbanásakor (melyet a Zarfund indított el), és szerintem elég jól meg is lovagolta azt, de ezek ki fognak fulladni idővel (gondoljunk csak 1-1 olyan HYIP-ra, amelyik váratlanul bezár és lerántja a betett befektetést is) és Vytautasnak valamilyen stabilabb jövedelemtermelő módszert kell majd találnia, különben bezárhatja a boltot.

Ez eléggé kegyetlenül hangzik, de én bő egy éves, alapos felszántás utáni tapasztalataimmal nem látok más kitörési esélyt.

Most a hírek szerint átalakítják, legálissá teszik a céget. Ez feltétlenül üdvözítő, hiszen Vytautast eddig is tisztességesnek találtam és változatlanul bízom benne, attól függetlenül, hogy a befektetési portfóliójának HYIP részhalmazát tényleg nem látom hosszú távon fenntarthatónak.

Létezik még a hasonló Diversity Fund (Balázs leírása itt), de mivel egyelőre a BeonTelre gyúrok, semmilyen más befektetés után nem néztem még. Amint lesz rá pénzem, a Diversity Fund mindenképpen érdekel majd, fel fogom venni a portfóliómba, ahogy a Borrowtát is (amint lehet).

A Borrowtát egyébként még karácsony előtt megkerestem együttműködés céljából, de még semmilyen választ nem kaptam. Még egyszer bátorkodom majd írni a vezetőjének és ha arra sem kapok választ, akkor nem fogok tudni első kézből származó információkat írni róluk, amin meg nemrég kiakadtak.

2 megjegyzés:

  1. Szia Péter ! Írj egy e-mailt címet és pár szóban leírom hogy mindkét program esetében mi a helyzet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves PTC-PROFIT!

      Nagyon szépen köszönöm a segítséged! Az e-mail címem nem szoktam kiírni a SPAM robotok miatt, de megtalálod jobb oldalt képként betéve a "HYIP programleírások magyarul" szekcióban.

      Várom a leveled! Köszönöm és szép napot kívánok Neked!

      Üdv.: Péter

      Törlés