2016. június 13., hétfő

Rakétává vált a bitcoin árfolyama

Újra szólok: még mindig érdemes befektetni a bitcoinba pusztán árfolyamspekuláció miatt is (bár ez a blog nem erről szól).

Eleinte forintban a 160 ezres tartományban kapaszkodott meg a bitcoin néhány napja, de aztán megállt az emelkedés. Tegnap éjjel azonban elindult felfelé és ma már 185 ezer forintnál tart egy bitcoin árfolyama forintban a Napiarfolyam.hu pillanatnyi árfolyamjelzése alapján. 

Én mindig ezt szoktam nézni, mert egyrészt itt forintban látom, amit jobban tudok értelmezni, mint a dollárt, másrészt a négy vezető bitcoin tőzsde súlyozott átlaga alapján jelzi ki, tehát a bitcoin piac döntő része benne van.

A Napiárfolyam.hu bitcoin árfolyama forintban
Aki befektet kifejezetten csak árfolyamspekulációs céllal, az nagyon vigyázzon, mert az emelkedő trend elvileg bármikor megfordulhat és akkor gyorsan realizálni kell az addig megtermelt nyereséget, mert ha zuhanni kezd, csak a jó isten tudja, hol áll majd meg (szerintem egyébként a 110-120 ezres forint tartományban, ahonnan elindult, mert az reális érték volt, míg ez most hype).

A bitcoin nem ér ennyit az eddigi múltja alapján, mint ahová a felezés miatt most siet (július 10. 13 óráig), ezért én - anélkül, hogy értenék hozzá és elemző lennék, pusztán a kriptodevizák viselkedési mintái és a saját tapasztalataim alapján - szinte biztos vagyok benne, hogy bárhol is áll meg az emelkedés, utána nagy zuhanás lesz. Ez persze csak magánvélemény, de én így gondolom. Bár nagyon jó lenne, ha nem így lenne, azonban nem érteném, hogy miért kapaszkodna most meg egy kiugró árfolyamon a bitcoin.

Átváltás bitcoinba, bitcoin pénztárcák használata: http://bitpenz.blogspot.hu/2016/02/az-alapok-bitcoin-elektronikus.html

Még annyit, hogy a Compound.fund is ugyanígy leköveti majd a bitcoin áremelkedését, így az árfolyam zuhanása esetén a Compound.fund árfolyama is esni fog majd, erre érdemes a tagoknak előre készülni, elsősorban lelkileg. :)



7 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy a BitCoin-al egyetemben ( bár kissebb mértékben ), de az Ethereum árfolyama is emelkedik. Pár napja még olyan 14-13 USD volt. Mostmár 16.5-nél tart, és még mindig felfelé fog menni szerintem olyan 20 USD-ig. Ez mondjuk pozitív hatással lesz az Etherium bányászatra, csak kérdés, hogy meddig marad meg ezen a szinten. Te egyébként miben látid a jövőt? BitCoin vagy Ethereum? Vagy jól megférnek majd egymás mellett?

    VálaszTörlés
  2. Én a bitcoin felezés utáni árfolyamemelkedés (tehát az árfolyamspekuláció) tekintetében az ethereumban látom a nagyobb potenciált, ugyanakkor egyik elektronikus pénz sem az árfolyamspekuláció miatt jött létre (legalábbis remélem), és a fizetési infrastruktúrában (széleskörű internetes és földi lefedettség az elfogadóhálózat tekintetében, illetve erre szakosodott ATM-ek, és egyéb localbitcoin-os pénzváltók) egyértelműen a bitcoin viszi a prímet. Magyarán szólva: árfolyamspekulációban az ethereumra, elektronikus pénz elterjedése tekintetében a bitcoinra szavazok.

    VálaszTörlés
  3. A The Dao-ról ( https://daohub.org/ ) hallottál esetleg? Ha igen, akkor mi a véleményed róla? Szerinted van jövője a koncepciónak?

    VálaszTörlés
  4. Kedves Máté! Megvallom őszintén, nem hallottam még róla, ezért egyelőre véleményem sincs róla. Elnézést, ha nem segíthettem.

    VálaszTörlés
  5. Semmi probléma. Érdemes egyébként belenézni. Már csak a koncepció érdekessége miatt is.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, belenéztem. Számomra ez éppúgy kínai, mint a Waves Platform, de ha Neked van kedved írni róla, szívesen kiteszem az írásod a blogra. Én magamtól elsősorban arról merek írni a blogomban, amivel kapcsolatban már van ismeretem, tapasztalatom, illetve a blogomban elsősorban alapvetően a saját portfóliómba eső programokról írok.

    VálaszTörlés
  7. Hello!!!! How to make money with HashFlare 2018 https://hashflare.io/r/56BFA7D6 mining Bitcoins https://www.youtube.com/watch?v=Yv8Ws_T7S2I .

    VálaszTörlés