2016. június 16., csütörtök

Breaking: átlépte a 200 ezres forintárfolyamot a bitcoin!

A munkámmal kapcsolatban találkoztam én már a bitcoinnal korábban is, de amióta belefogtam a bitcoinba és tényleg magával ragadott, mondhatni szenvedéllyel, ez a fantasztikus kriptovaluta, az nagyjából 2014. novemberére tehető.

Nos, azóta egyáltalán nem járt ilyen magasságokban a bitcoin árfolyama, mint most, amikor átlépte a 200 ezer forintot is (és persze még korábban a 700 dollárt is).

A bitcoin árfolyama 2016. június 16-án
Legutóbb ugyanitt (a 2013. december 4-i 1132,01 dolláros csúcsról lefelé jövet) 2014. február 7-én járt a bitcoin.

Halkan merem csak kimondani, amit korábban lehetetlennek tartottam, de most már nem tartom lehetetlennek, hogy tényleg elérheti az 1000 dollárt a bitcoin, bár ha el is éri, én egészen biztos vagyok benne, hogy az árfolyamszint nem lesz tartós, ugyanis a bitcoin életében tudtommal semmi olyan nem történt, ami megalapozhatná az 1000 dolláros árfolyamszinten történő megkapaszkodást. Ez tehát most egy lufi, de aki rákapaszkodik, az még mindig nyerhet rajta!


12 megjegyzés:

  1. Szerintem júli elejéig emelkedni fog, és a felezés ( júli 10 ) után pedig lesz egy esés, és akár $500-ig is visszamehet, de utána megint fel fog menni. Nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy semmi nem történt. Tény, hogy nem egy dolog, hanem sok "kissebb" történik folyamatosan ( egyre egyszerűbbé válik a bitcoin használata, a kereskedés, nő az elfogadóhelyek száma, van már egy csomó bankkártya, amire direkte tudsz bitcoin-t rakni, most nemrég jött ki az Antminer S9, egyre több komoly befektető ismeri fel, hogy érdemes a Bitcoin-t is a portfóliójába tennie, hitelezésnél ott a Loanbase, BTCJam, Bitbond ). Abban egyetértek, hogy $1000-en nem fog stabilan ottmaradni, de $800 - $900 között simán lehet. Én bizakodó vagyok, de persze orákulum nem ( bár ebben a hónapban btc kereskedéssel kb. + 40%-nál tartok ). :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Máté, világos, amit írsz, én annyiból pontosítanám, hogy "nem történt semmi", hogy olyan valami nagy dolog nem történt, amely a hónapok óta stagnáló 120 ezer forint körüli árfolyamot (én forintban nézem, mert nekem ez az érdekem) közel megduplázná most egy hónapon belül.

    Egyértelműen a felezés van mögötte, de az önmagában meg nem fog tartósan hatni az árfolyamra.

    Amiket írsz árfolyampumpáló hatásként, az egy lassú folyamat és évek óta zajlik. Én olyan hírt tartanék ekkora emelkedést tartósan megalapozónak, mint például valamilyen garanciarendszert tettek a bitcoin mögé, ami több stabilitást ad a bitcoinnak, mint a pillanatnyi piaci kereskedési értéke, tehát olyasmi, mint az aranyfedezet (volt) az állami vagyonok mögött a hetvenes évekig. Vagy az is ilyen hír lenne a szememben, ha valamelyik állam végre kijelentené, hogy beleáll a bitcoinba és például egyes állami kifizetéseket ebben intéznének, mert mondjuk ez transzparens. Görögországban például felvetették ezt.

    Ekkor érteném, hogy miért száguld az árfolyam, de ami most történik, az szerintem hájp, és visszaeséssel fog járni, bár abban egyetértek Veled, hogy talán nem a 120 ezer forintos forintárfolyamon fog utána megkapaszkodni a bitcoin, hanem talán magasabbon. Meglátjuk. Szerintem közös érdekünk, hogy az árfolyama emelkedjen. :)

    VálaszTörlés
  3. Lehet, hogy benézek az etoro-ra. Ha minden igaz, van még pár dollárom bent.

    VálaszTörlés
  4. Hát nem volt szép látvány. Az utolsó 116 dolláromat rábíztam valakire, aki 94-et csinált belőle. Most azon gondolkozok, hogy talán nyitnom kéne magamnak egy tranzakciót arra spekulálva, hogy leesik a btc mondjuk 550-re.

    VálaszTörlés
  5. A "Copy open trades" checkbox bejelölve maradt mikor másoltad?

    VálaszTörlés
  6. Nem. Csak nem túl jól csinálta a dolgát, most meg ahogy láttam, már régóta nem is csinált semmit. Ebben az a vacak, hogy 91 dollárom maradt, a másoláshoz kell száz. Befizetési minimum viszont ötven dollár. Valahogy keresnem kell még tíz dollárt, hogy el tudjak kezdeni másolni egy jobb kereskedőt.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. A prohardver fórumról, shortcutme nevű felhasználótól loptam át
    "A DAO-t meghackelték, aki tudja váltsa át a DAO-ját és az ETH-ját más cryptovalutára. Ez valószínű elég nehéz lesz, mert a nagy tőzsdéken leállítottak a kereskedését ezeknek. (ég a ház: zárjuk le a kijáratokat)
    Az ethereum fejlesztők próbálják túlterhelni az ethereum hálózatot, hogy a támadó ne tudjon több kárt okozni.
    Szerintem valószínű hardfork jön, ami elég rosszat fog tenni a hálózat reputációjának.
    https://www.reddit.com/r/ethereum/comments/4oif2x/dao_attack_exchanges_please
    "

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. A kraken elérhetetlen, a tárcám egyáltalán nem szinkronizál. Megint megcsapott a hiábavalóság szele... :D (Lemondó nevetés)

    VálaszTörlés
  11. hát nagy a para az ETH körül, többen meg mondták már, hogy a DAO project tönkre vágja majd, és lehet most ez meg is történt...
    a genesis-en meg majd csücsül az éves ETH contract :S

    http://www.coindesk.com/dao-attacked-code-issue-leads-60-million-ether-theft/

    VálaszTörlés
  12. Sok szkeptikus és ellendrukker volt a DAO-val kapcsolatban. Ez biztos. Tény, hogy számos dolgot rosszul csináltak. A koncepcióval nekem semmi bajom, sőt nagyon is kedvelem az ilyesfajta innovatív kezdeményezéseket, és látva, hogy mennyi Ether-t tettek bele induláskor, ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. A megvalósításban kell még nagyon sokat fejlődni ( főleg a biztonság, áttekinthetőség, kezelhetőség terén ). Az Ethereum-ra ugyan valóban negatívan hatott ez az eset, de ettől az Ethereum eltűnni biztosan nem fog. Az ára stabilizálódni látszik $12 körül, ahol egyébként is volt kb. mielőtt a Bitcoin ugrásszerű áremelkedése megindult volna. Persze időbe fog telni, mire visszatér a bizalom, de még a DAO is túllépett a $0.06-os mélyponton, pedig épp a teljes megszüntetés van terítéken ( ami persze még egyáltalán nem biztos ).
    A Bitcoin-al is voltak hasonló problémák indulás után ( https://coincheck.jp/en/blog/1478 - utolsó bekezdés ), de még ma is itt van, fejlődik, és egyre többen használják.
    Előbb-utóbb az Ethereum és a DAO is kiforrja majd magát, csak kérdés, hogy mikor.

    VálaszTörlés