2016. június 14., kedd

Befektetőtársak, gyertek, csatlakozzatok!

Mint a blogomban több helyen is utalok rá, a HYIP-ok világába 2015. október elején léptem be, amikor is 569.437 Ft-ért - akkori árfolyamon - 8,25 bitcoint fektettem be.

Bár azóta folyamatosan nőtt a befektetett összeg forintban, jelen pillanatban, tehát 2016. június közepén az aktívan dolgozó pénzem (tehát amely hozamot is termel, magyarul az elbukott befektetéseim tőkéi nincsenek benne) 1,37 millió forinttal ér fel és már 174.208 forint hasznot termel a portfólióm havonta (ebből persze még adózni kell, illetve a HYIP stratégiám szerint félretenni a tartalékalapba a bedőlő programok jövőbeli kiegyensúlyozására), de az eredeti bitcoin számokkal mégsem vagyok elégedett.

Most ugyanis majdnem pontosan 9 bitcoint ér a befektetéseim tőkéje, amely 0,9 bitcoint termel havonta, ez pedig alig több, mint az eredetileg befektetett 8,25 bitcoin. Vagyis a portfólióm valójában stagnál - és még örülhetek, hogy nem csökken! Az eredmény ugyanis azért stagnál, mert az eredeti 8,25 bitcoin befektetésből 5,17 bitcoint, a megtermelt hozamokból történt befektetésekből pedig 1,46 bitcoint elvesztettem a bedőlt HYIP programokban.

A forintban történő növekedést tehát NEM a HYIP programok sikeressége, hanem a bitcoin árfolyamemelkedése hozta meg, vagyis majdnem ugyanitt tartanék, ha egy fityinget sem fektettem volna be az elmúlt fél évben, csak kivártam volna az emelkedést, bitcoinban tartva a pénzem.

Forintban tehát szép eredményt értem el a HYIP programokkal, de bitcoinban egyáltalán nem. És ha nem növekedett volna, hanem csökkent volna a bitcoin árfolyama, akkor most még rosszabb helyzetben lennék, mint amikor belefogtam.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy tényleg sikeres vagyok-e?

Hitem szerint igen. Bitcoinban ugyan nem nőtt a befektetéseim értéke - ami kívánatos lett volna -, viszont az, hogy nem is csökkent, és hogy egyáltalán itt tartok, az rengeteg küszködésnek, tanulásnak, fejlődésnek, csalódásnak és persze azért sok örömnek is köszönhető, amihez ezen az úton végig kellett menni, ezeket a tapasztalatokat át kellett élni és ezek árán a tanulópénzt meg kellett fizetni.

Ma már - remélem - sokkal sikeresebb lennék ugyanazzal a 8,25 bitcoinnal, mint amikor szinte tapasztalat nélkül belefogtam.

Amikor elkezdtem, gyakorlatilag semmilyen magyar nyelvű tartalom nem volt a weben a HYIP-ok támogatására. Pontosan azért nyitottam ezt a blogot, hogy ez megszülessen, hiszen láttam, hogy hiányt pótol és tényleg szerettem volna, hogy a tapasztalataimat - tanulási okból - közreadjam azért, hogy mások ne járjanak így és az én káromon tanulhassanak.

Természetesen néztem angol nyelvű tartalmat is. Lehet, hogy az én hibám, de az én kereséseim során legalábbis ilyen tartalmat, mint amit itt a blogon írok, nem találtam angolul sem. Igen-igen, találtam sok oldalt, ahol ajánlanak HYIP-okat, sőt találtam riportokat, elemzéseket is, de őszintén szólva egyik sem volt számomra olyan hiteles, hogy megbízzak abban, hogy nem valamelyik HYIP fizette le, hogy őket reklámozza. Meg lehet nézni, hogy a később bedőlt programokról, például az egyik kiemelkedő programról, a Pokeram.com-ról milyen elfogultan írtak rengeteg helyen (ami persze megnyugtatott engem is), miközben utólag látszott, hogy vagy tényleg lefizették őket, vagy egyáltalán nem is értettek hozzá, ha egyszer ennyire hevesen ajánlották.

De akkor meg minek posztolnak? Maradnának inkább csendben.

Meg láttam még jótanácsokat HYIP-okhoz, amelyeket már én is tudok, és asszem, hogy itt ki is merült az angol nyelvű hiteles tartalom. Amit találtam tehát, azokról sajnos egyáltalán nem lehet úgy beszélni, hogy hiteles, megbízható és egyértelműen HYIP programokat támogató tartalom, mely szakértő, ahol kell kritikus szemmel készül. Még ha esetleg létezik is ilyen, hiteles angol nyelvű HYIP támogató tartalom, én eddig nem találtam rá, tehát valószínűleg mások sem találnak rá könnyen.

A 2016. februárban csendben indult blogomat most már 10 napja naponta legalább 20-an nézik (május elején még napi 2-3 olvasóm volt, június legelején pedig még napi 10 volt ez a szám), pedig a blogon kívül soha sehol nem írtam erről semmit és nem is reklámoztam, népszerűsítettem. És tudom, hogy lesz ez még napi 50 és 100 látogató is, és valószínűleg 100-nál sem fog megállni, ami mutatja, hogy van értelme annak, amit csinálok.

De már nem vagyok magányos farkas. A napokban többen kerestek meg a kommentekben, akik a tapasztalataikról írtak, vagy netán tőlem kérdeztek. Látszik tehát, hogy elindult valamilyen közösség-szerveződés a blogom körül és egyértelmű, hogy ezekre az információkra magyarul is van igény.

Ezért elérkezett az idő, hogy végre kilépjek a megmondóember szerepéből - eddig sem szívesen voltam benne - és felkérjem azt a magyar közösséget, amely évek, netán évtizedek óta foglalkozik HYIP-pal, hogy a tagjai csatlakozzanak a blogomhoz saját tapasztalatokkal, javaslatokkal, és készítsünk együtt egy nívós magyar nyelvű tartalmat, mely a tapasztalatok összegyúrásával még biztosabb befektetéseket ajánl majd az olvasóknak, mint most én egyedül, sőt szerintem egymástól is tanulhatnánk.

Azt szeretném tehát, ha lennének mások is, akik írnak erre a blogra, elmondják, hogy miről mit gondolnak, sőt még akár vitatkozhatnánk is, persze kulturált keretek között. Az sem lenne baj, ha több befektetői felfogás vagy stratégia is ütközne, versenyezne egymással, az olvasók pedig hitük szerint válogathatnának közöttük. A lényeg, hogy közösen csinálhatnánk egy sokkal sikeresebb tartalmat, amelyre érdemes naponta benézni, mint amit én egyedül elő tudok állítani, minden hibámmal és persze minden jó szándékommal.

Ezt a blogot ingyen csinálom, ezért pénzt senkinek nem tudok felajánlani a közös munkáért, de a tapasztalatok összessége hitem szerint mindenkinek plusz nyereséget hozna a saját portfóliójában, így tehát pénzzé tehető lenne a tapasztalatok átadása, na és persze ott van még a dicsőség maga! :)

Amennyiben pedig ez az út sikeres lenne, akkor később akár szülhetnénk együtt egy nagyobb tartalomportált is ennek a témának, a reklámokból pedig bevételt kaphatnának a szerkesztők.(Összehasonlításul: egy hétköznaponkénti 700 látogatószámú portálon tapasztalataim szerint kb. havi 10.000 forint bevétel teremthető pusztán Google reklámokból, és így tovább.)

Ha Te is szeretnél közzétenni információkat a HYIP tartalomról, vagy egyéb internetes befektetésekről ezen a blogon, akkor kérlek jelentkezz az alábbi e-mail címen: 

Várlak-várunk szeretettel!

Péter

9 megjegyzés:

  1. Csak egy ötlet ...
    A regisztrált felhasználóknak (esetleg egyben a cikk íróinak) kint lehetne a hyip programokban elért "sikeressége"/profitja százalékban. Így tudható, hogy a cikk írója nem légből kapott tapasztalatokról ír.
    A felhasználó döntené el, hogy csak a százalékot lássa a másik felhasználó, vagy esetleg a portfólióját is láthatja, esetleg még egy részletes portfóliót is mutatHATna százalékban (választható lenne).
    Üdv
    Á. Laci ( másik e-mail címem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Laci! Köszönöm a javaslatot, részemről bárki írhat ilyet a kommentekben, vagy akár beírom posztba is, ha felhatalmaz.

      Én magam pedig minden hónapban publikálom ezeket a helyzetértékelőkben.

      Azonban fontosnak tartom arra felhívni a figyelmet, hogy a múltbéli eredmények sosem fognak garanciát jelenteni a jövőre nézve semmilyen befektetésnél, a HYIP-nál pedig különösen nem!

      Péter

      Törlés
    2. Ez igaz.
      Segítségnek szántam. AZ elmélet, hogy aki valamit jól csinál az talán jól folytatja a jövőben is. Persze ezt is fellehetne tüntetni:
      A felhasználó profit százaléka nem biztosíték semmire.

      Törlés
    3. Szerintem inkább megtévesztő, mint hasznos lenne.
      Több hónapos, ma már nem is létező programok feltüntetése, amikkel akkor véletlenül belefutott az ember egy 101%-os hozamba, ma meg mondjuk ugyanazon a néven egy full scam program fosztogat. Találkoztam már az esettel.
      Meg szerintem nem is ellenőrizhető, hogy mennyire van kozmetikázva.
      Szerintem a Peti meg nem akar önkéntes NAV-ot játszani, hogy bekérje és ellenőrizgesse a kifizetési igazolásokat. :)
      Szerintem a táblázat úgy jó ahogy van. Akik használják, azok azért használják, mert bíznak a másikban a kommentjei és a megnyilvánulásai alapján. Ennél többet ebben a "szakmában" szerintem nem is lehet várni/elérni.
      De ez szigorúan csak az én véleményem.
      Azután mindenki úgy főz, amilyen a szája íze. :)

      Törlés
  2. igen ez oké. Többen szeretnének ref lenni,ha kitesznek egy programot,
    üdv

    P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Peti ezt a táblát valami hasonlónak szánta.
      https://docs.google.com/spreadsheets/d/11WF1cjzSvBDSQzfohpuAOx6EwsFmqdMM3EgWVlPolW0/edit#gid=0
      Kár, hogy csak kb. 3-4 ember használja. :(

      Törlés
    2. Szia Bearnie! Örülök, hogy hallok Felőled, már rég jelentkeztél. Igen, erre a célra szántam, és ha igénylitek, bármilyen mezővel szívesen bővítem, ha ezzel segítem a befektetők ajánlottá válását.
      Üdv.: Péter

      Törlés
    3. Köszönöm!
      Sajnos és szerencsére fenekestül felfordult az életem.
      Most kezdek visszakapaszkodni, hogy behozzam a lemaradásaim. :)

      Törlés