2016. augusztus 9., kedd

Skyway befektetés: 300-szoros haszon jövő májusra. Mi a véleményetek?

Előrebocsátom, hogy az információgyűjtés szakaszában vagyok, tehát még nem mondanék végleges véleményt erről a befektetési lehetőségről, melyet Piroska nevű Olvasómtól kaptam. Kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.

Skyway húrvasút.
 
A Skyway húrvasút képe (forrás: Index.hu)
Számomra kicsit hihetetlen, hogy ilyen gigaméretű közlekedési projekt zajlik a világ több pontján, amelyhez közösségi befektetési lehetőség is csatlakozik, tehát bárki vásárolhat részvényt ebből a vállalatból, ráadásul ekkora hozamígérettel, de a referenciák kétségkívül meggyőzőek: tévéhíradók, de még a magyar Index.hu is tudósított róla nemrég:
Referenciák: https://skyway.capital/en/News/
Az Index.hu írása: 
http://index.hu/tech/2016/07/19/nem_is_csak_egy_rogton_ket_szupervonat_epulhet_szlovakiaban/

A Skyway befektetői oldala, a Skyway.capital azt állítja, hogy ha ma megveszel nyomott áron egy részvényt, az a tőzsdére kerülés pillanatában, azaz 2017 májusában akár a 300-szorosát is fogja érni az új technológia iránti érdeklődés következtében. 1 részvény 1 dollárt ér majd a tőzsdére kerüléskor, és legolcsóbban 10 havi részletfizetéssel most összesen 250 dollárért vásárolhatsz 35250 részvényt (ami ennyi dollárt ér majd 2017. májusban), de például 9 havi 200 dolláros részletre (összesen 1800 dollárért) már 549000 részvényt adnak (ami 549 ezer dollárt ér majd), stb.

Ugyanannyi pénzért a nyilvános tőzsdei kibocsátásig egyre kevesebb részvényt adnak, mert ahogy nő a bizalom nő a befektetés iránt, annál magasabb egy részvény ára. Tehát nem érdemes sokat késlekedni a befektetéssel, ha ez valós.

Piroska saját információi:
https://drive.google.com/open?id=0B2HJO5ikt_nKS2psNXJ3c25BQmdGWktsckJIN0pRQ0YxTEl3
 
Egy alapos és részletes magyar nyelvű portál ugyanerről (de többen is foglalkoznak ezzel a neten):
http://skyway.hariantal.eu/

A cég hivatalos oldala itt található, itt kell regisztrálni és vásárolni is:  

A regisztrációért kapsz 100 ajándék részvényt, tehát kockázat nélkül is hozzájuthatsz pár tízezer forinthoz ebből a befektetésből, ha tényleg 1 dollárt fog érni majd egy részvény jövőre. 

Én több órán át kerestem jeleket, bejegyzéseket arra vonatkozóan, hogy ez csalás vagy átverés, beleértve azt is, hogy a Skyway.capital oldalnak semmi köze a Skywayhoz, csak csalók meglovagolják annak sikerét, de eddig egyetlen egy ilyet sem találtam. Sem magyarul, sem angolul.

Most kértem segítséget egy angol anyanyelvű barátomtól is, hogy segítsen nekem felkutatni olyan oldalakat, amelyek bármiért óva intenek ettől a befektetéstől.

Persze azzal tisztában vagyok, hogy mindenképpen kockázatos egy ilyen befektetés. De egyrészt ennyi pénzért érdemes kockáztatni, másrészt nem a kockázatot akarom kerülni, csak a csalókat.

Arra kérlek Benneteket, legyetek szívesek a cikk alatti kommentben, vagy a jobb oldali sávon látható e-mail címemre megírni az ezzel kapcsolatos véleményeteket, vagy ha már van konkrét információtok erről a befektetési lehetőségről, akkor azt is!

Várom és köszönöm! Én pedig visszatérek majd egy összefoglalóval egy újabb bejegyzésben.

18 megjegyzés:

  1. Mivel nem csak konkrét információt, hanem véleményt is szeretnél hallani, így leírom. Pár oldalon megnéztem, ilyeneket olvastam, hogy "új fizika". Nincs sok közöm a fizikához, de azt tudom, hogy ennyire új nincs a nap alatt. Tulajdonképpen egy ingát akarnak 500 km/h sebességgel elindítani. Eléggé hihetetlennek tűnik, szerintem ez a beetetés. Ha viszont lassabb lesz, akkor egy sima magasvasút, amivel már kísérleteztek elég sokat, aztán eldobták. Vagy építhetnek felvonókat belőle. A japánok mostanában lépik, vagy lépték át az 500km/h sebességet a Shinkansen vasúttal, ami nem véletlenül a földön megy és 1964 óta folyamatosan fejlesztik. Egy kilométer megépítése 1,1 milliárd forintnak megfelelő összeg, miközben itthon ezért nem tudnak ugyanekkora távolságú autópályát építeni. A városképet nem fogják lerombolni vagy újjáépíteni emiatt - legalábbis rövid távon nem - így a véleményem az, hogy bár lehet, hogy a részvények értéke a bekerülés pillanatában egy dollár lesz, de azt már kétlem, hogy a következő pillanatban is. Nagyon hosszú távon lehet ebben gondolkodni, vagy elkapni a pillanatot, amikor bekerül a tőzsdére és azonnal eladni. Ha valaki a fejemre akarja olvasni, hogy miért vagyok hülye, azt szívesen veszem, én mindig a sötét oldalról kezdek közelíteni mindenhez, pesszimizmusom határtalan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meghívták a céget Berlinbe a Közlekedési Világkiállításra amelyet szeptember 20-23 között rendeznek.
      Szerintem figyelni kellene az ottani történéseket,fogadtatást.
      Egyébként a tervezett tőzsdére lépés ideje: 2018 év.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen az információt, a fél szemem rajta tartom a Skyway-en továbbra is. Fogok róla írni egy cikket hamarosan. Köszönöm még egyszer!

      Törlés
  2. ez ugyanaz?
    https://skywayinvestgroup.com/en

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A projekt úgy tűnik igen, de ide nem tudok belépni a Skyway.capital oldalon regisztrált adatokkal, ami nem feltétlenül baj, csak megnéztem volna, hogy a kettő tényleg egyazon oldal-e. Hamarosan írok a Skyway-ről, addigra igyekszem kideríteni, hogy a két oldalt ki regisztrálta, hol és mikor. Bár ez sem jelent semmit, de a csalások esetében minden kis információ segítheti a döntéshozást.

      Törlés
  3. Sziasztok! Van vmi fejlemény? Gondolok a berlini dologra. Köszi

    VálaszTörlés
  4. Csalás????

    https://www.youtube.com/watch?v=rK3mPdWCReo&feature=youtu.be
    http://rsw-systems.com/news/dalai-lama-anatoly-yunitskiy-skyway-india

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves "Unknown"!

      Tényleg csak címszavakban a problémáim a SkyWay-jel:

      - számomra nem egyértelmű, hogy a befektetői weboldal valóban összefüggésben van-e a kapcsolt húrvasúttal

      - nem értem, miért a részvényt választották a befektetés összegyűjtése céljából, amikor léteznek erre ma már közösségi hitelezési megoldások,

      - egy ilyen közlekedési eszköz fejlesztésére számtalan hitel és befektetői közösség állna rendelkezésre. Teljesen furcsa, hogy kisbefektetői rétegtől akarnak ennyi pénzt összeszedni

      - egész biztosan hamis az az ígéret, hogy a részvény a kibocsátáskor ennyit vagy annyit fog érni. Ilyen nincs, ezt a piac dönti el

      - a részvényvásárláskor nem győződnek meg arról, hogy ki a tényleges részvénytulajdonos személye igazoltan, ettől kezdve nem egyértelmű a számomra, hogy hogyan tudja majd a részvényes a tulajdonosai jogait tőle elválaszthatatlanul gyakorolni

      Mindezek nem teszik feltétlenül csalássá a SkyWay-t, és én ezt a szót talán nem is használtam az írásaimban, de sajnos az elmúlt években sok olyat láttam, köztük egy Recyclixet is, szintén bizonyítható valós üzleti háttérrel, befektetői nyílt napokkal, a lett minisztérium támogatásával, stb., aminek aztán ugyanúgy csalás lett a vége, és bő fél millám bent ragadt.

      Én egy honlapnak önmagában már nem hiszek, bármit állít, hanem hitelességi információkat keresek, amelyben mások hitelesítik. (Nem az a hitelesítés, amikor valaki azt állítja, hogy az oldal fizet.)

      És ilyet a SkyWay-ról nem találtam, pedig többször is nekirugaszkodva, rengeteg órát eltöltöttem vele.

      Sajnálom, hogy nem adhattam biztosabb választ.

      A magam részéről nem javaslok befektetést a SkyWay-be, még akkor sem, ha később bebizonyosodik, hogy most az egyszer tényleg valós üzlet háttér áll mögötte, a részvények ára tényleg annyi lesz, amit mondanak, és mindenkit korrektül ki fognak fizetni, és mindenki széngazdag lesz.

      Nem ez lenne az első oldal, amelyik ezt hirdeti, viszont ez lenne az első, amelyik meg is csinálja.

      Ha én lennék a húrvasút fejlesztői atyja, egészen biztosan eszembe sem jutna beazonosítatlan magánszemélyektől részvények útján finanszírozót keresni az interneten. A projekt komolysága egyszerűen nem illik ehhez a pénzgyűjtési módszerhez.

      Az utolsó szavam, hogy nem javaslom.

      Köszönöm a figyelmed!

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés
  5. Kedves Péter!
    Egy eves kutatásaid eredményéhez annyit tennék hozzá:

    ⁃ ha nem találtál bizonyítékot arra hogy a SkyWay Technologies együttműködik a SkyWay Capitallal, es nem győz meg az sem, hogy mi alapján jutott be többezer SWC kisbefektető az ekotechnopark teruletere július elsején, akkor bármelyik SW telefonszámon, mailben, stb angolul rakerdezhetsz, hogy együttműködnek-e a SWC-vel.
    ⁃ Ez egy közösségi finanszírozási (crowdinvesting) program, csak a termék jellegéből adódóan nagyobb kaliberű összeg kellett a startup indulásához mint mas projektek eseteben, ezert saját maga szervezte meg azt. Cserébe a támogatásért nem pólót kapsz a ceg logójával, hanem részesedést a technológiábol, mert a park nélkül terv maradt volna.
    ⁃ Ma mar nagyon nem az a kérdés miért igy lett finanszírozva, tobb évtizedig próbálkozott egyéb formákkal, 2014ben elindítottak a crowdinvesting programot, es ez bejött. Minden ebből lett es lesz finanszirozva, mindaddig amíg nem lesz a projekt önfenntartó (valszeg még ebben az évben).
    ⁃ Nincs olyan ígéret hogy mennyit fog érni a részvény IPO után, csak annyi, hogy 1 USD a névértéke. Az meg teljesen mas mint a reálérték.
    ⁃ Esélyed sincs digitálisan aláírni a szerződésed a részvény vásárlásra (miután lefizetted a támogatásod) amíg nem küldted be a szemelyid/útleveled másolatát, es egy másik iratot a lakhelyed igazolására. Ezek az adatok szerepelnek a certifikatokon es a regiszterben is.

    Te tudod :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Róbert!

    Köszönöm a hozzászólásod! Egyrészt én nem jutottam hozzá ilyen információkhoz, melyeket fent közöltél, ill. én nem ezt a tájékoztatást kaptam. Ez így más fényben tünteti fel a SkyWay-t.

    Másrészt a Recyclix kiverte nálam a biztosítékot idén márciusban (ezt a cikket még jóval előtte írtam), és ez alapján megértettem, hogy akármennyi bizonyítékot fel lehet sorolni egy befektetés mellett (a Recyclixnél is voltak gyárlátogatások), az attól még lehet csalás.

    És persze a Recyclixnél is veszítettem. Tulajdonképpen a Recyclix tette be nálam a kaput, hogy ilyen befektetésekre adjam a fejemet, mert abban mintegy félmillió forintot buktam.

    Egy ilyen helyzetben, amikor a bizalom a fő kérdés, meglehetősen sok múlik apró részleteken, és a SkyWay sajnos elesett ezeken az apró, de mégis fontos lépcsőkön. Egyrészt a befizetési módok között megjelent a Revolut, ami egy bizalomnövelő tényező, de sajnos egy szép napon eltűnt. Nem érdekel, hogy mi az oka az eltűnésének, az eltűnés a lényeg. Másrészt kétszer is megpróbáltam részvényt vásárolni, de egyik alkalommal sem sikerült, az oldal nem töltődött be valami hiba miatt. Ezt egyébként égi jelnek véltem. Harmadrészt eleinte idénre volt ígérve a részvénykibocsátás, aztán eltolták egy évvel későbbre.

    Ezek egyike sem győzött meg arról, hogy a SkyWay-be kéne tennem az utolsó pénzemet.

    A Recyclix óta végképp feladtam az ilyen befektetéseket és a sportfogadás felé fordultam szerencsét próbálni. Ha az nem jön be, akkor minden ilyet feladok, de ha netán bejön, akkor az ott megszerzett pénzt be fogom majd fektetni internetes pénzkereseti lehetőségekbe, de a HYIP-okat és az olyan bizonytalan befektetéseket, amelyeknél nyomozni kell az után, hogy nem csalás-e egyáltalán (és több órás kereséssel sem találok megerősítéseket arra, hogy az üzlet valós), messze elkerülöm.

    Elfogadom a Te álláspontod is, hisz nem kell, hogy mindnyájan ugyanazt gondoljuk mindenről, mert az nem lenne jó. Én nem fogok kardoskodni a jövőben a SkyWay ellen, de továbbra sem javaslom senkinek.

    Akik mégis befektetnek a SkyWay-be, azoknak sok sikert kívánok, és kívánom, hogy bejöjjön a számításuk!

    Üdvözlettel: Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elfogadom, Péter! :)

      Nekem nincs tapasztalatom semmi olyan projekttel, amely napi, heti, havi irreális kamat kifizetését ígéri, soha nem tettem ezekbe egy centet sem. A SkyWay megismerésébe tobb száz órat tettem mielőtt döntöttem. Megértettem mire es hogyan kell a pénz, es azt az óriási különbséget, hogy nem pénzt ígér, hanem részvényt, amelyet en fogok a tőzsdén értékesíteni, es nem feltétlenül a cegnek. Es miután ugyanilyen reszvenyei vannak a tulajdonosnak, többszáz alkalmazottnak, azonos a célunk, mert akkor ők sem fognak keresni semmit. Pénzt nem halmoznak, abból épül a technologia folyamatosan, nincs mivel "eltűnni". Megértettem azt is, ha ez a technologia bejön, milliárdos állami megrendeléseket fog vonzani a világ minden pontján, mert nincs ilyen komplex megoldása senkinek. Ez a projekt mát teljesen máshol tart mint amikor a cikket írtad.

      Abban az időszakban amikor a cikket írtad, 1800 dollár támogatásért 550000 darab 1 dollár névértékű részvényt kaptam. Azóta mar "csak" a felét adják ezert az összegért, es napokon belül tovabb csökken, mert egyre csökken a kockázat. Ez 30000 százalék különbség csak a névértékig, amely messze van irreális hozamigéretektől. De hangsúlyozom, ezt nem a ceg fogja kifizetni. Nekem nem volt se pénzem se bátorságom ahhoz hogy megkockáztassam a kihagyását. Minden kockázattal együtt.

      Tizenvalahany befizetési mód van, mert közel kétszáz országból támogatják a projektet. Itt közép Európában teljesen egyszerűen használhatod a VISA/MASTER kártyádat, vagy SEPA utalást csinalhatsz, nem kell bonyolítani.

      Érdekem nem fűződik hozzá, de szerintem nézd meg meg egyszer, hol tart ez a projekt egy ev után. Nagyon sokat sporolhatsz, ha olyan emberrel beszélsz, aki érti is ezt a projektet. Mert a macska ha egyszer ráül a forró kályhára, soha többet nem ül kályhára. De hidegre sem. :)

      Törlés
    2. Kedves Róbert!

      Rendben. Fejet hajtok egy olyan komoly ember előtt, aki ennyire utánajárt a dolgoknak és érti is, nem csak hisz benne.

      Ha gondolod, adok Neked teret itt a blogon posztokat írni a projektről.

      Én magam azonban továbbra sem tervezek befektetni a SkyWay-be, még akkor sem, ha meggyőznél, hogy tényleg érdemes, ugyanis elfogyott a befektetésre fordítható pénzem.

      Köszönöm a figyelmed!

      Üdv.: Péter

      Törlés
    3. Köszönöm az ajánlatot, de egész biztosan nem próbálkoznék egy blogban bemutatni ezt a projectet. Maga a technologia, létjogosultsága, előnyei, IPO elott hogy működik a tőzsde, stb, ugy gondolom rengeteg olyan terület van ahol az ember megcsuszik ha nem kap teljes képet. Ehhez kell a személyes találkozó.

      Ahogy írtam, en sem azert tettem ide pénzt, mert sok van. Egyrészt diverzifikacio. De ha nagyon sok lenne, akkor biztos tobb aranyat vennék. Azt is tudom viszont, ha 2000 euró hoz nekem évi 5 százalékot (ami nagyon jo), az a 100 euró évi nyereség semmilyen irányba nem mozdítja a helyzetemet.

      Nincs okom bármire rábeszélni Téged. Azt azert hozzáteszem, havi 25 dolcsiert (10x) meg mindig lehet 25000 reszvenyed. Ha csak abban segít, hogy kissebb legyen a csomó a gyomrodban amikor az elkövetkező hónapokban/években meghallod hol építenek SkyWay-t, már megérte :)

      Üdvözlettel, Róbert.

      Törlés
    4. Kedves Róbert!

      Rendben, köszönöm a választ! Legyen szép a napod!

      Üdvözlettel: Péter

      Törlés
  7. Ha valaki osztalékot igér amikor még nem működik, nem épül semmi, az már nem lehet valós üzlet! Nemhogy a megtérülése vagy a haszonszerzése kétes, de az is hogy valaha egyáltalán bárki megbizna egy ilyen technológiában, ha tőzsdei, befektetői szempontból rendben is lenne, műszakilag a dolog erősen megkérdőjelezhető, nem szabványos szállitási egységek szállitására (hisz nem a szabványos 20-40tonnás konténerek méretében folyik a kisérlet, mert szállitásra használni másképp esélye sincs) ráadásul ennek a működése csak egy komoly hálózat kiépitése után indulhat, ami még évekig további veszteséget produkál, amig nem győzi meg a szállitókat hogy ennek értelme van, és egy minimálisan megérő kihasználtságot nem produkál, hogy a működtetése ne veszteséget legyen, ős ugye a nyereséges működés még nem elégséges hogy valaha megtérüljön a befektetés!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A SW csak akkor fog osztalékot fizetni ha nyeresége lesz, ez evidens. Fejleszti a teherszallitast a hagyományos konténerekre IS. Ebben a videóban is láthatod hogyan https://vimeo.com/265698244 .
      Persze hogy hálózatot kell kiépíteni, pont ebben van az üzlet, ebből lesz igazi bevétele, nem csak a szerelvények gyártásából. Az viszont már egy teljesen más sztori, de az a lényeg, a crowdinvesting csak arra kellett hogy be tudja mutatni mi a termék, es meg tudja szerezni a műbizonylatokat (négyből kettő már megvan). Utánna a crowdinvesting lezárul (idén, már a 12. fázisban van a tervezett 15ből). Ez lesz a nulladik pont, onnantól (már most is) jönnek a megrendelők (államok, nagybefektetők) melyek megrendelik (finanszírozzák) a pályákat, a SW pedig mint a technologia tulajdonosa kivitelezi azt. Ebből lesz haszna, neki es a részvényeseknek is, eddig csak veszteséget termelt, mint minden startup. (Ha arra vagy kiváncsi hol kezdődnek az első szakaszok építése, várd meg az idei nyár végét).

      Törlés