2016. augusztus 9., kedd

Borrowta, az első magyar HYIP: az egyik szemem sír, a másik nevet

Tulajdonképpen örömmel kéne beszámolnom arról, hogy elindult a Borrowta nevű első magyar HYIP befektetési lehetőség, melyről a Netinvestportálról értesültem.

A Borrowta.com nyitóoldalának egyik grafikája 2016. augusztus 9-én
Aztán megnéztem és... ledöbbentem.

De miről is szól a Borrowta? Inkább idézem:

"Olyan emberek egy csoportja, akiknek elegük lett abból, hogy az online világban egyre több a csalás, és állandóan csak szélhámosoknak adtuk a pénzünk, akik olyan gyorsan eltűntek, mint ahogyan érkeztek.
Ezért megterveztük a saját kombinált üzleti vállalkozásunk. Összegyűjtöttük több év tapasztalatát a sok sok kudarcból és bukásból.
Megviszgáltuk többféle online üzlet működését, és jutalék rendszerét. Vannak közöttünk olyan emberek akik több éves tapasztalattal rendelkeznek az mlm értékesítés terén.
Minden jó és rossz tapasztalatot átvizsgálva fejlesztettük ki a mi saját rendszerünket, ami egyedül álló.
Egyszerű hétköznapi emberek csoportja akik összeadták a tudásuk és az évek tapasztalatát.
Szinte minden szakma és iparág képviselői, akik a szabad élet kialakításáért dolgoznak.
 
Célunk:

Olyan bevételi forrás működtetése, ami nem csak néhány hónapig vagy évig biztosít bizonytalan bevételt, hanem tartós és folyamatosan növekvő passzív jövedelmet nyújt tagjai számára.
Olyan online profit termelő gépezet működtetése, ami nem csupán a nagy befektetők számára termel profitot, hanem szinte a nulláról elindulva bárki képes megvalósítani az álmait."

A koncepcióval nem is lenne bajom, a Dominikán bejegyzett céggel sem... de ez az igénytelenül összedobott, helyesírási (nem gépelési!) hibákkal tarkított szöveg egyszerűen lelomboz és borzalmasan illúzióromboló! Pedig ezt nem külföldiek írták, hanem magyarok. Állítólag. Persze névvel senki sem vállalja fel magát a honlapon, de magyarnak mondják magukat.

Azonban nem csak helyesírási hibáktól hemzseg a honlap, hanem maga a szabályzat is rendetlen: hol tegez, hol magáz, azonkívül sok helyen magyartalan:

"Ne sajnálja az időt, hogy elolvassa és megértse az Általános Szerződési Feltételeket! Fontos tisztázni a jogi kapcsolatot közted és a Borrowta Limited között(Továbbiakban a cég). Azzal hogy megnyitottad nálunk a fiókod automatikusan elismerted, hogy elolvastad, megértetted, elfogadtad és beleegyeztél az általános szerződési feltételekbe, azért hogy igénybe tudd venni szolgáltatásainkat.

Az itt található információk a https://borrowta.com/ oldalon nem egy kötelező meghívás, hogy fektessd be a pénzed nálunk, ez a te döntésed. A regisztrációddal elfogadod, hogy minden tájékoztatást megkaptál a kockázatokról és lehetőségekről, ezután nem lehet erre hivatkozni esetleges problémák felmerülésekor. Mielőtt regisztrálsz mindenképp kérd ki szakember véleményét és tanácsát!"

Miért mindez?

Amikor a HYIP-okban annyi mindenen könnyen kisiklik a bizalom, akkor az első magyar HYIP-nek miért kell ennyire szedett-vedettnek lennie, aminél még egy általános iskolás is képes jobbat produkálni??? Miért nem fordított senki figyelmet arra, hogy elolvassa, hogy mit tesznek ki a honlapra magyar nyelven? Miért nem adnak erre? Ennyire igénytelen megjelenéssel is sikeres lesz az üzlet?

Hogy lesz így befektetői bizalom? Így mi a garancia arra, amit a legtöbb befektető kérdez, hogy ez nem egy magyar lenyúlás-e olyanoktól, akik még helyesírásból és mondatszerkesztésből is megbuknának az iskolában?

De a Borrowta magyar Facebook oldala is hemzseg a hibáktól. Régebben Párkányi Magdolna posztolgatott, mostanában pedig Kukucska Zoltán, de mindkettőjükben közös, hogy elszomorító a helyesírásuk.

Az üzletben magában egyébként nem kételkedem, tehát így elsőre nem gondolom, hogy csalni akarnának, ám egyelőre picit kivárok. Végül szerintem be fogom adni a derekam és befektetek majd, de ezt az amatőr  környezetet még szoknom kell...

Nem is írok róluk semmit, hisz magyarul el tudjátok olvasni a befektetési lehetőségeket a weboldalukon: https://borrowta.com

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Én azért nem zárom ki,hogy egy kis kivárás után befektetek, de ijesztő ez a színvonal. Pont annyira ijesztő, hogy az ember el is gondolkodik, hogy pénzt adjon bele, hiszen pénzt adni az egyik legnagyobb bizalom.

    VálaszTörlés
  2. Esetleg, ha a termék átmegy az ellenőrzésen. Kutyaüdítő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az kétségkívül növeli majd a hitelességüket, bár nem tudom, ez hogy áll, ha már a gyártóüzemet betonozzák.

      Azonban én úgy gondolom, egy kutyaüdítős monori cégből nem lesz bárki befektetőnek bármennyi pénzre havi 12 százalékos hozamot produkáló valami. Kevés valódi üzlettel lehet azt kitermelni, hogy egyrészt bármennyi tőkét bármikor be tudjak fogadni vállalkozóként és mindre havi 12 százalékos hozamot nyújtsak korlátlan ideig, ráadásul még én is megéljek mellette.

      Én még azt is elhiszem nekik, hogy ők nem akarnak csalni. Jó szándékú amatőröknek tűnnek, akik bár helyesen írni és magyarul fogalmazni nem tudnak, de a lendület viszi őket előre (még) és el vannak ájulva a kutyaüdítő biznisztől, mert azt hiszik, ez lesz a Nagy Üzlet, ami megváltja majd a világot. A hit és a jó szándék azonban itt baromira kevés.

      Abban nem hiszek, hogy csak a kutyaüdítő bizniszből fizetnek majd ilyen pénzeket, mert ha belegondolok, nem tudom elképzelni, hogy ivóvíz helyett tömegével vennék a kutyatulajdonosok a kutyaüdítőt és akkora fellendülés lenne, hogy ihaj. De ha ebben tévednék is, abban már végképp nem hiszek, hogy ez egy havi 12 százalékkal fenn is tartható növekedés lesz.

      Nyilvánvalóan más befektetési lehetőségeket is nagyon gyorsan keresniük kell, ha nem akarják csődbe vinni a befektetőiket.

      Szeretném, ha sikerülne egy ilyen magyar kezdeményezés, de a mai állapotukban, reálisan nézve a működési hátterüket, szerintem vesztésre állnak.

      Azzal együtt drukkolok nekik, hogy valami hitelesebbet kihozzanak, így követni fogom őket és meglátjuk, merre haladnak.

      Mondtam? A Pokeram volt az utolsó, amelynek hittem, bár ott is voltak kétségeim. Most a Recyclixben hiszek a leginkább, de a Pokeram óta senkinek nem hiszek, így még a Recyclixnél is vannak kételyeim. Azt nem gondolom, hogy csalók lennének, sokkal inkább a hosszú távú fenntartható növekedésben kételkedem.

      Az, hogy bárki bármikor bármennyit befizethet hozzám, mint vállalkozóhoz és nekem ki kell termelnem neki az öt hetenkénti 14 százalékos profitot, szerintem eléggé nagy bevállalás, bármilyen üzletről is legyen szó.

      Törlés
  3. Igen, ezt én se tudom elhinni. (A recyclix-re gondolok.) Nem egy milliárdos üzletágról van szó és bármennyire is telve vannak természetvédelmi elvekkel, azért éhen halni biztosan nem akarnak. A kutyaüdítőről meg annyit, hogy nekem ugyan macskáim vannak és gazdag se vagyok, de azért az itthon kapható legjobb tápokat szoktam nekik megvenni. Van pár (sok) ezer forint értékű fésű, játékok, miegyéb, de az soha nem jutna eszembe, hogy üdítőt vegyek nekik. Nagyjából tudom garantálni, hogy az ismerettségi körömben levő macskások - köztük két nemzetközileg elfogadott és kedvelt tenyésztővel - ugyancsak nem nyúlnának a tárcájuk után, hogy megvehessék. Valami sokkal komolyabbal kellene előrukkolni és akkor még meg kell verni a már évtizedes tapasztalattal rendelkező nagy neveket is. Orijen, Taste of Wilde, Royal Canin, Acana stb. Vagy az olcsó szegmensben kell versenyezni, de akkor meg visszatértünk a megtérülés kérdésére.

    VálaszTörlés
  4. Azt hiszem, az oldal is önmagáért beszél
    http://www.hegi.hu/hegi.html
    Plusz egy igazi "nagy" oldal bemutatkozása
    http://www.orijen.hu/orijen/kuldetesunk/sajat_gyartas/

    VálaszTörlés