2016. július 10., vasárnap

Íme a nagy bukásaim és nyereségeim: így jutottam el idáig

A blogon sok helyen hivatkozom arra, hogy mennyit buktam és ezeken mennyit tanultam. De a havi helyzetértékelések csak az aktív állományt mutatják, így nem lehet látni, hogy milyen bukások árán jutottam el ide.

Ezért most úgy gondoltam, ezt is megosztom a Nagyérdeművel. Ebben a posztban felfedem hát a lezárt befektetéseimet is, köztük a nagy bukásaimat, és persze azokat, is, amelyekből magam szálltam ki, még mielőtt bebuktam volna a befektetésemet.

Ebben a listában tehát minden befektetésem benne van kivétel nélkül, amelyet 2015. október 1-től tettem, amikor is a rendszerbe belepakoltam egy Citibank személyi kölcsönből azt a bizonyos 569.437 forintot. Azóta csak ezek hozamából fektettem be, saját pénzből nem, és egy fillért sem vettem ki belőle, hiszen a célomat így gyorsabban érhetem el.

Az 1. portfóliót az 569.437 Ft-ból megvásárolt 8,25279604 bitcoinnal indítottam el, ami tehát így saját pénzből lett megvásárolva a Mrcoin.eu-n keresztül, de - mivel már korábban is kísérletezgettem HYIP-okkal, meg faucetekkel is - volt még ezen felül egy kis pénzem bitcoinban, így a tényleges befektetés - a táblázatban is láthatóan - ennél nagyobb, 8,44090373 BTC volt. A 0,18810769 BTC különbség azonban minimális volt a portfólióra nézve, akkori árfolyamon 12.979 forintot ért (ez 2,3 százaléka az 569.437 forintnak), úgyhogy én alapvetően úgy tekintek a HYIP befektetéseimre, hogy azok a 2015. október 1-jén, hitelből befektetett 569.437 Ft-tal indultak el.

Máris mutatom a két portfólióm lezárt, illetve - összehasonlításképpen mellé téve - az aktív befektetéseit is. A havi helyzetértékelőktől eltérően itt - az összehasonlíthatóság kedvéért - mindent bitcoinban mutatok az aktívból is.

Akit a magyarázatok is érdekelnek, a két táblázat alatt megtalálja.

1. PORTFÓLIÓ befektetés saját pénzből 2015. október elején befektetés megtermelt hozamokból a hozamokkal együtt vagy lejáratkor kifizetett tőkerész megszűnésig kifizetett hozam eredmény státusz
Fast-traders -0,63086250


-0,63086250 lezárt
Deepyu -0,57798504


-0,57798504 lezárt
Forkstrade -0,55000000


-0,55000000 lezárt
Xbit.io -0,57000000

0,01710000 -0,55290000 lezárt
Decassets -0,59000000


-0,59000000 lezárt
Nano-11 átváltási veszteség -0,05272395


-0,05272395 lezárt
Maxizzy -0,56976208 -0,37323945
0,20736900 -0,73563253 lezárt
Pokeram.com -0,57000000 -1,41055342
1,15035700 -0,83019642 lezárt
Comexbrokerage -0,57000000 -0,35750000 0,49106848 1,51048682 1,07405530 lezárt
Hashocean -0,85726000 -0,63992665
2,56889919 1,07171254 lezárt
Safetydepositary.net
-0,10000000
0,04720000 -0,05280000 lezárt
Vegyes befektetés magas hozamú programokba
-0,10738928

-0,10738928 lezárt
Solidtradebank.com
-0,02500000 0,02500000 0,00882000 0,00882000 lezárt
Is-leader.com -0,57602664
0,55969904 0,10839566 0,09206806 lezárt
Wealthisland.com -0,56355957
0,55559134 0,09692327 0,08895504 lezárt
Auto-profit.biz -0,57000000
0,57000000 0,20520000 0,20520000 lezárt
Boostholdings.com
-0,03097030 0,03097030 0,00284815 0,00284815 lezárt
Forexparadise -0,57000000 -0,45780000 1,02780000 0,97810000 0,97810000 lezárt
Wealth-manager.biz
-0,04000000
0,02964100 -0,01035900 aktív
BTC befektetés
-0,26778446 0,15697270
-0,11081176 aktív
Gcprofits.com -0,62272395

0,57284896 -0,04987499 aktív
Genesis-mining.com
-0,03000000
0,01565094 -0,01434906 aktív
Compound.fund
-1,30793747 1,23293347 0,00628826 -0,06871574 aktív
Wavesplatform.com
-0,01300000

-0,01300000 aktív
összesen -8,44090373 -5,16110103 4,65003533 7,52612825 -1,42584118 összesen (aktív+lezárt)
ebből aktív -0,62272395 -1,65872193 1,38990617 0,62442916 -0,26711055 összesen aktív
ebből lezárt -7,81817978 -3,50237910 3,26012916 6,90169909 -1,15873063 összesen lezárt

2. PORTFÓLIÓ befektetés megtermelt hozamokból a hozamokkal együtt vagy lejáratkor kifizetett tőkerész megszűnésig kifizetett hozam eredmény státusz
Maxizzy -0,04628282
0,00554900 -0,04073382 lezárt
Atrextrade -0,15276505
0,00441467 -0,14835038 lezárt
Pokeram.com -1,54447500
0,28786100 -1,25661400 lezárt
Oxes.biz -0,02294000
0,00410828 -0,01883172 lezárt
Comexbrokerage.com -0,16375000 0,11314093 0,21263407 0,16202500 lezárt
Betshare.biz -0,16000000
0,03125058 -0,12874942 lezárt
Venture-alliance.com -0,07330000
0,01610000 -0,05720000 lezárt
Binario-inv.com -0,20000000 0,00071400 0,14208600 -0,05720000 lezárt
Salipay.com -0,10930831 0,02979746 0,01489873 -0,06461212 lezárt
Miningswden.se -0,06352937 0,00690918 0,00386365 -0,05275654 lezárt
Cldmine.com -0,07377122
0,00000000 -0,07377122 lezárt
Hashocean.com -0,60449051
1,15294207 0,54845156 lezárt
Forexparadise -0,11790000 0,11790000 0,10370000 0,10370000 lezárt
Solidtradebank.com -0,15158839 0,15158839 0,01061161 0,01061161 lezárt
Wealth-manager.biz -0,04070699
0,00780500 -0,03290199 aktív
Dowerly.com -0,15173556 0,05523932 0,01650006 -0,07999618 aktív
Pokeradv.com -0,09960087
0,02066080 -0,07894007 aktív
Billionearn.com -0,06199865 0,00019184 0,02282938 -0,03897743 aktív
Eobot.com -0,05000000 0,00272613 0,00662197 -0,04065191 aktív
Macrobanking.com -0,11490000
0,02611944 -0,08878056 aktív
Genesis-mining.com -0,58100000
0,20661620 -0,37438380 aktív
Forexparadise.biz -0,10000000
0,04320000 -0,05680000 aktív
Beonpush.com -0,24445500 0,00733333 0,00366667 -0,23345500 aktív
Proffessionaltrade.com -0,21770000
0,06354499 -0,15415501 aktív
Ardexfunds.com -0,22879167
0,11737436 -0,11141731 aktív
Recyclix.com -0,62942357

-0,62942357 aktív
Questra.es -0,25000000
0,10038212 -0,14961788 aktív
Compound.fund -2,59893649 2,25825394
-0,34068255 aktív
Merchantshares.com -0,56188211 0,28476986 0,14238492 -0,13472733 aktív
Btc-cloud.org -0,08054894

-0,08054894 aktív
Hashflare.io -0,05460000
0,00809460 -0,04650540 aktív
Oxbtc.com -0,06000000
0,01040899 -0,04959101 aktív
BTC befektetés -0,01309277 0,00767486
-0,00541791 aktív
Bitbond.com -0,13628701
0,01455230 -0,12173471 aktív
Halleybtc.com -0,01831814

-0,01831814 aktív
BTCjam.com -0,00005500

-0,00005500 aktív
összesen -9,77813344 3,03623924 2,80078145 -3,94111275 összesen (aktív+lezárt)
ebből aktív -6,29403277 2,61618928 0,81076179 -2,86708170 összesen aktív
ebből lezárt -3,48410067 0,42004996 1,99001966 -1,07403105 összesen lezárt

Az 1. portfólió a saját befektetésem, a 2. portfóliót a páromnak építem ki. Jelenleg a 2. portfólió élvez elsőbbséget, ezért mindkét portfólió hozamából csak ide fektetek vissza. A 2. portfóliót egy hónappal később kezdtem, így ide saját pénzt már nem tettem bele, csak hozamot, a második táblázatban ezért nincs ilyen oszlop.

A blogban olvasható cél összeg (jelenleg nettó 189.686 Ft havonta) a két portfólióra együttesen vonatkozik, ebből nettó 50.000 Ft havonta a 2. portfólióból kell, hogy előálljon, a többi az ezt követően újra felhizlalt 1. portfólióból. Korábban az volt a célom, hogy legalább a 2. portfólióból kivegyem havonta azt az 50 ezer forintot, az ugyanis nagyon hiányzik, de a Hashocean.com kiesése óta egyre inkább úgy gondolom, hogy nem fogom kivenni, hanem ezzel hizlalom majd fel az 1. portfóliót és csak akkor fogok kivenni pénzt a rendszerből, ha a teljes cél összeg összeáll. A blog jobb szélén olvasható, "célom elérésének jelenleg várható dátuma" mindazonáltal egyelőre úgy számol, hogy kiveszem ezt a havi 50 ezer forintot, ezáltal a cél dátum későbbre esik. Nem számolok továbbá előre hozamot a Compound.fund-ra, ezáltal ennek esetleges vesztesége nem érinti a céldátumot, a nyereségét viszont utólag beépítem a portfólióba, így ha nyereséges marad, akkor akár sokkal előbb is elérhetem a célomat, mint a jelenleg látható 2021-es dátum.

És akkor jöjjön a magyarázat a táblázatokhoz.

Lényegi áttekintés

Az 1. portfólióban a saját pénzből (tehát az 569.437 forintos hitelből) befektetett 8,44 BTC-mből kitermeltem 7,52 BTC hozamot, amiből 5,16 BTC-t az 1. portfólióba fektettem vissza, a többit (2,36 BTC) pedig a 2. portfólióba.

Az 1. portfólióba így 13,6 BTC-t fektettem be. 

Ebből még aktív 2,28 BTC tőkém, vagyis az 1. portfólióban a jelenlegi állás szerint elvesztettem 11,32 BTC tőkét, ami már nem termeli a pénzt. A 2,28 BTC tőke viszont tovább termeli a pénzt az 1. portfólióban. 

Az 1. befektetésem volt a fő tanulópénz, mint látszik, hiszen a kezdeti befektetéseket (az első 7 sor a Maxizzy-ig bezárólag) gyorsan elbuktam, így már az elején, mindössze három hét alatt nagy veszteséget értem el (a 8,44 BTC-ből összesen 3,54 BTC értékben), amelyből gyakorlatilag nem kaptam vissza semmilyen hozamot.

Ekkor fordultam az alacsonyabb hozamú HYIP befektetések felé, ami azóta is a HYIP stratégiám részét képezi. Látszik is a fordulat: a hozamból végzett 5,16 BTC befektetéseket már főként ilyen programokba tettem, és közülük csak a Pokeram.com-ban vesztettem el egy jelentős pénztermelő tőkét anélkül, hogy nyereségbe fordult volna.

Az alacsonyabb hozamú programokkal kapcsolatos fordulat óta a Pokeram.com-on kívül nem volt ilyen mértékű veszteségem!

A Pokeram.com-ban is csak azért buktam ennyit, mert hittem nekik. És ők taníttatták meg velem, hogy SOHA EGYETLEN HYIP-BAN SEM BÍZHATOK MEG! MINDEGYIK GYANÚS MÁR ALAPBÓL, AKKOR IS, HA MÁR 1000 ÉVE INSTANT FIZET! :)

Azt, hogy a 3,54 BTC 3 hét alatti gyors elvesztését egy sikeres fordulat követte a stratégiámban, ahol a Pokeram.com-on kívül már nem volt jelentős veszteségem (és abból is külön tanultam), két dolognak köszönhető: egyrészt összeomlás helyett (vagy inkább mellette) képes voltam tanulni a hibáimból és keményen tovább dolgozni a jobb befektetésekért, másrészt a szerencse is kísért, hiszen sokáig működött a Hashocean.com és a bitcoin ára is közel megháromszorozódott ez alatt a 7 hónap alatt. De csak a szerencse önmagában kevés lett volna: elbuktam volna a maradék pénzemet is, ha nem váltok befektetési stratégiát.

És akkor nem létezne ez a blog sem, ahol egy működő pénzkereseti módszerre igyekszem rátalálni, hogy - sajnos szemmel láthatóan sok - sorstársamat személyes érdek nélkül segíthessem. Már írtam, de itt is megismétlem: az itt taglalt pénzkereseti módszernek éppen az a célja, hogy ugyanúgy külföldről szerezzük meg a (Magyarországon sajnos megtermelhetetlen) hiányzó bevételünket, mint a külföldön dolgozó 600 ezer honfitársunk, csak anélkül, hogy ezért külföldre is kéne költöznünk.


A 2. portfólióban már csak a HYIP stratégiám szerint fektettem be, ott már semmi ámokfutás nem volt (persze a Pokeram ott is megszívatott), és ez a tanulási folyamat tökéletesen látszik is az eredményeken. Itt is buktam persze, és az alacsonyabb hozamok miatt bár csak 2,8 BTC hozamot termeltem ki, azonban a 9,77 BTC befektetett tőkéből 6,29 BTC még mindig aktív és termeli tovább a pénzt. Emellett az is látszik, hogy sok programba van befektetve a pénz, egészen pontosan 22 helyről jön a pénz, ami szintén része a stratégiámnak. És bár a 2. portfólió aktív befektetései a hozamból végzett folyamatos újrabefektetések miatt jelenleg 2,86 BTC veszteségen állnak, van remény arra, hogy a jó részük fennmaradjon és segítségükkel elérhessem a 2. portfólióban kitűzött havi 50 ezer forintos nettó jövedelmet (ami adókkal és a HYIP stratégiám szerinti kötelező tartalékképzéssel együtt valójában havi 135 ezer forintos hozamot jelent). Ezt a bitcoin jelenlegi árfolyamán számítva, programbedőlések nélkül és a jelenlegi hozamszinteket feltételezve, 2017. augusztus 31-én érem el, de a Compound.fund nyeresége ezt jelentősen előre hozhatja, csak azzal ugye, nem számolok.

Tehát ha lassan halad is a történet, egyáltalán nem állok bukóra! Így van reményem arra, hogy ha kínszenvedések, csalódások, újrapozicionálások, agyalások, kutatások, továbbá rengeteg virtuális izzadtság és vér árán is, de ebből az egészből végül mégiscsak lesz valami értelmes pénzkereset, méghozzá a 2. portfólióban már a következő egy éven belül!

Programonkénti megjegyzések

Az 1. portfóliómban az eredeti, saját pénzből végzett befektetésből már csak a Gcprofits.com aktív, de az is akadozik már nagyon, igaz, azért még fizetget. Az összes többi befektetésem hozamokból képződött. Vagyis, ha feléltem volna a 8,44 BTC saját pénzből végzett befektetésből megtermelt 7,41 BTC hozamot, akkor nem csak veszteséget könyveltem volna el, de ma már csak a Gcprofits.com termelne kb. havi 10 ezer forintos hozamot, és már azt sem sokáig. A Gcprofits.com egyébként már régen megtermelte a befektetést, de mivel ez egy dolláros program, én pedig mindent átszámolok bitcoinba, hiszen abban fektettem be, ezért a bitcoin árfolyamemelkedése miatt még 8 százalék hiányzik ahhoz, hogy bitcoinban is nyereséges legyen ez a program.

Az alábbi programokból nyereséggel kiszálltam: Solidtradebank.com, Is-leader.com, Wealthisland.com, Auto-profit.biz, Boostholdings.com, Forexparadise. Ezekbe tehát a nyereség képződése után nem fektettem vissza pénzt, mert úgy ítéltem meg, hogy komolyabb pénzekre nagy nyereséget ígérnek, amely bármikor bedöntheti őket és ezt túl nagy kockázatnak véltem. Bár a Forexparadise még mindig működik, és a 2. portfólióban még vissza is toltam bele egy kisebb összeget, valójában nagy pénzt már nem fogok beletenni, mert most már bármikor bedőlhetnek. Emlékezzünk csak, két és fél éve indultak, és a legutóbbi RED tervekben már kifejezetten veszélyes hozamot ígértek, nyilván, hogy az új befektetésekből fedezni tudják a régieket. Szerintem a Forexparadise amúgy egy nagyon jól sikerült program, épp ezért sokaknak fog csalódást okozni, amikor majd bedőlnek (véleményem szerint várhatóan még az idén, tehát a három éves szülinapjukat már nem az interneten fogják ünnepelni, vagy legalábbis nem ilyen domain alatt).

A BTC befektetés nevű befektetésem eredetileg ethereumban volt, de mivel végig a béka segge alatt volt az árfolyama (a DAO meg még taszított is rajta), ezért realizáltam a veszteséget, és inkább elkezdtem a bitcoinnal kereskedni. Erről még korai lenne írni, ráadásul még veszteséges vagyok, de gyűjtöm a tapasztalatokat. Korábban 1 százalékos marzzsal kereskedtem, de sokszor nem érte el az árfolyam a célomat és veszteséggel tudtam csak tovább folytatni a kereskedést. A marzsot most lecsökkentettem 0,25 százalékra. Ez bár jóval kevesebb, viszont sokkal reálisabb: az elmúlt 1 hétben átlagosan minden nap legalább egyszer sikerült eladnom és nyereséggel visszavennem a bitcoint, így ha ez a mai tizedik körömben is sikerül (a 642,77 USD árfolyamot várom), akkor már közel 3 százalékos nyereséget érek majd el 7 nap alatt. Erről majd később szedem össze a tapasztalataimat és osztom meg itt a blogon.

A Compound.fund befektetés látszólag veszteséges, de ez is egy dollár alapú program, akárcsak a Gcprofits.com, így - mivel mindent visszaszámolok bitcoinba, ahonnan kiindult a befektetésem - a bitcoin árfolyamemelkedését is ki kell termelnie, ami még nem történt meg. De dollárban mind az 1., mind a 2. portfólióban nyereségre áll, az előbbiben 51 százalékos, az utóbbiban 28 százalékos a nyereség.

A 2. portfólióban 1,54 BTC tőkém dőlt be a Pokeram.com-ban, így a két portfólióban együttesen 3,52 BTC, ebből 0,57 BTC volt a saját pénzem. A belőle kihozott hozam azonban nem ért el ennyit, tehát a két portfólióban 2,08 BTC-t buktam, ezt már nem kaptam vissza a tőkéből. De - ahogy mondtam - tanultam belőle, ez volt a tanulópénzem. A 2. portfólióban a Pokeram-com-hoz hasonló veszteség már sehol sem ért, ahogy - az indulás utáni első 3 hetet leszámítva - az az 1-es portfólióban is történt.

Azzal együtt a 2. portfólió 1,07 BTC veszteséget mutat a lezárt befektetések tekintetében, ami azonos nagyságrendű az 1. portfólió lezárt programjainak veszteségével (1,15 BTC), azonban míg az 1. portfólióban a befektetett tőke jó részét (5/6-odát) elvesztettem, addig a 2. portfólióban ennek még kétharmada 22 programban megvan és termeli a pénzt. A két portfólió közt alapvetően ez a különbség.

Ráadásul a 2. portfólióban több programot hosszú távon is ígéretesnek tartok, így ezek az újabb befektetéseim kevéssé kockázatosak, mint az 1. portfólióban megfordult befektetések. Egy magas hozamot ígérő HYIP-ba ma már alapvetően nem fektetek be, és kifejezetten keresem azokat a programokat, melyek hosszú távon, évekig működhetnek és termelhetik a pénzt.

Egy havi 8,33 százalékos hozamú program például egy év alatt kitermeli a befektetést és utána folyamatosan termeli a hozamot, akár évekig. Ennyinél tart körülbelül a Genesis-mining.com (meglátjuk, a felezéssel mi lesz most), de több befektetésem is ennél magasabb hozammal dolgozik és hosszabb távon is működőképesnek tűnik (pl. Compound.fund, Recyclix.com, de még akár a Merchantshares-ből is lehet valami, sőt még a szerencsétlenkedő Beonpushból is. A Bitbond meg nem termel sok hozamot, de okos választással havi 2-3 százalékot még azzal is össze lehet hozni, amit újra befektetve a kamatos kamat haszna még magasabb lehet).

Kaptam több befektetési tippet is a kedves Olvasóktól, melyet ezúton is köszönök és várom a továbbiakat. Meg fogok vizsgálni az eddigi tippeket is és válaszolni fogok nekik, illetve felveszem a programokat a portfóliómba, ha megbízhatónak tartom őket. Mindennemű olvasói segítséget ezúton is köszönök!

A lezárt programokat egy külön oldalra is kiteszem és ezentúl belinkelem minden havi helyzetértékeléshez, hogy az 1. és 2. portfólió ne csak az aktív programok tekintetében, hanem a teljes keresztmetszetben is áttekinthető legyen.

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez nagyon jó írás, kivéve, hogy még mindig nem tudod leírni, hogy sikerült elérni a célodat. Én már eljutottam arra a pontra, hogy számolgassak, egyelőre csak fejben. Mennyire lenne jó nekem, ha valami olyan tervet készítenék, mint a tied, a havi kivételi céllal? Egyelőre semennyire. Túl sok a lyuk a pénzügyeimben, amit be kellene tömni, azt pedig nem érek rá megcsinálni, így bizonyos összegeket tűzök ki célként, ami feltétlenül (vagy nem annyira) szükséges, de birtokolni szeretném a rá való összeget. Gondolok itt egy normális pénzért kapható orvosra, cipőre, bármire. Ahogy nézem, a hyip oldalak gyakorlatilag 100%-a csalóvá válik egy idő után és így nagyon nehéz eltalálni a belépés és a kilépés helyes idejét. Most a coince oldalban van még pénzem a hyip kategóriában, de ma megjelent az első "problem" jelzés az allhyipmonitoron. Ha nem fizet többet, akkor kb. két dollár hasznom lesz belőle, és ebből még le kell vonni a befizetéskor levont bányászköltséget, ami nem kevés mostanában. Ebből arra jutottam, hogy számomra a legmegfelelőbb, bár jóval hosszabb távú bevételi forrás a közösségi hitelezésbe fektetni. Ha nem fizető emberekkel is számolok, akkor is meglehet az évi 5% (dollár vagy btc) kamat ami azért nem rossz, főleg, ha a kamatos kamattal is számolok. Rengeteg, hosszú évek óta működő oldal van, aminek 90% körüli a visszafizetési aránya, természetesen itt meg kellene tudni, hogy a kölcsön visszafizetési arány a 90 %, vagy a pénz visszafizetési arány. Mert ugye nem mindegy, hogy 100-ból 90 kölcsönt fisszafizetnek, de ez a 90 mind aprópénz, a maradék 10 %, aki nem fizet, az mind nagy pénzzel lép le. Bár az én szempontomból ez is mindegy, mert nem osztok nekik sokat, még akkor se, ha A+ besorolásúak. Lehet, hogy most az öröm beszél belőlem, mert az első (Trinidad Tobaco) ember, akinek kölcsön adtam, két napon belül visszafizette az egészet kamattal együtt, ami több mint 30% volt, mivel C- besorolású hitelfelvevő volt. Közben találtam legalább egy oldalt is, ami paypallal működik együtt (ha jól értelmeztem, akkor konkrétan a paypal indította) ez a Lending Club. Mondjuk csak régebbi leírásokat találtam, de talán nem változott a helyzet azóta. Úgyhogy egy nagyon nagy köszönettel tartozok, hogy felhívtad erre a figyelmemet, mert végre csillog valami remény-féle az orrom előtt. Ha addig nem hoznak új törvényeket, akkor elméletileg a jövő év elején sikerül visszafizetni a személyi kölcsönt, amibe a kedves kormányunk és a szekértoló orvosuk miatt kellett felvennem, akkor felszabadul némi pénz, hogy havonta megtoldjam egy kicsit a befektetéseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Omega!

      Köszönöm az őszinte sorokat! Én a közösségi hitelezést csak egy lábnak gondolom, de továbbra is keresem a megbízhatóbb, de nagyobb hozamot termelő befektetéseket és most már az olvasóktól is kapok olyan tippeket, amelyek nekem is újak.

      Valóban, nekem is messze még a siker, de ambiciózus a cél is, és eltökélt vagyok abban, hogy ne tegyek bele több pénzt, mint amit egyszer az elején, mégis valami nyereséges pénztermelő gépezetet hozzak össze.

      Én azt mondom, ne add fel! Pár hónap múlva, úgy ősz végére még több tapasztalat gyűlik össze itt a blogon, és azt gondolom, egyre közelebb kerülünk majd ahhoz, amit Te is célként keresel.

      Egyelőre csak ennyit ígérhetek, de láthatod a kezdeti nagy buktáimból, hogy utána mégiscsak sikerült jó irányba vinni a befektetéseket.

      Megbízható HYIP nincs, de egyre inkább úgy gondolom, körültekintéssel és némi tapasztalattal már be lehet fektetni nyereségesen is ebbe az iparágba.

      Örülök, hogy egyből visszakaptad a pénzed a P2P hitelben, ezek szerint akkor minden oldal ugyanúgy működik, mert a Bitbondon is 1 hónapon belül visszakaptam a pénzem két embertől is, méghozzá a teljes futamidős kamattal.

      Sok sikert! :)

      Törlés
    2. Mégvalami. Az, hogy terved legyen, igenis fontos. Tehát számold ki, hogy havonta mennyi pénzre van szükséged és tűzd ki magad elé, hogy mennyit kell elérned a jelenlegi bevételeid mellé! Én minden pénzkiadásom összeszedtem, kezdve a számláktól a bankköltségeken, biztosítási díjakon, mobilfeltöltéseken, gépjármű üzemeltetési és karbantartási költségeken, hiteltörlesztéseken, közlekedéssel kapcsolatos kiadásokon, megtakarításokon keresztül egészen az élelmiszer, háztartási, higiéniai és fodrász költségekig MINDENT. Ami nem havi kiadás volt, hanem ritkább, ott havira arányosítottam. Mellé tettem váratlan költségekre is egy kisebb összeget, sőt még a nyaralásra vagy ajándékozásra is, és így jött ki, hogy mennyi pénzre van szükségem havonta.

      A pénzügyi tudatosság rendkívül fontos, és a nyakló nélkül 2005-2006-ban felvett devizahitelek mutatták meg, hogy ez mennyire hiányzik az emberek életéből. Ma már tanítják ezt az iskolában, de a mai háztartásokat még azok a felnőttek kezelik, akiknek az életen kívül nem volt más tanítómesterük ebben.

      Sosem késő elkezdeni: írd össze az összes felmerülő költséged egy évben, számold ki, hogy mennyi pénzre lenne szükséged és utána azt, hogy mennyi hiányzik ehhez havonta! Ha ez megvan, az a Te személyes célod, és ahhoz kell keresni a megoldást, tudatosan, előre tervezve.

      Ahogy én is teszem.

      Nekem a gép még azt is megmondja, hogy mikor érem el a célomat. Az én hozamtervező kalkulátorom itt található, én ezzel dolgozom (saját fejlesztés), de persze bármilyen más megoldás is jó helyette, csak legyen egy pontos cél Előtted, amit el akarsz érni, és hozzá egy időtáv:
      https://bitpenz.blogspot.hu/2016/04/uj-funkcio-hozamtervezo-tablazatban.html

      Sok sikert! :)

      Törlés
  2. Igen, közben aludtam rá egyet, teljesen igazad van. Ha nem terveznék, akkor fogalmam se lenne, hogy ami pénzem van, az befektetni, vagy kivenni való. A mostani módszerem elég rapszódikusan működik, ami paypalra jön, az hazajön, ami btc-ben, azt befektetem. De ezt is csak rugalmasan kezelem, tehát fogok csinálni egy táblázatot én is, mert kell.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Omega!

    Örülök, hogy egyetértünk. Amíg nem megy olyan jól a szekér, hogy mindenre jusson a pénzből, amire csak akarsz, addig fontos tudni, hogy mennyi pénzre van szükséged. Sőt, amíg ez nincs meg, addig még priorizálni is kell. Meg néha lemondani is, sajnos. :(

    Én tudom.

    De addig is, pénzügyi terv mindenképpen kell. Hiszen aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart, annak nincs kedvező széljárás.

    Hát jó szelet, Kapitány! :)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! Érdekelne, hogy ki, melyik btc tárcát használja és miért? A blockchain-en tartom a btc-t, de mióta a bányászok díja változó lett, néha 2 dollár értékű btc-t is elkérnek egy utalásért. Van XAPO és Uphold számlám is, de azokon nem tudom, hogy mennyi a fee, vagy melyik miben jobb a másiknál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, a kérdésedre még: a Circle-t egy ismerősöm ajánlotta, a Xapo-t meg egy faucet.

      Amúgy ha valaki talál egy pénztárcaszolgáltató összehasonlító oldalt, annak nagyon örülnék. Ami az én problémám, igényem a BTC tárcákkal szemben:

      1) nem látszik a megjegyzés mező az elment pénzküldéseknél, a Circle csak az áttekintő képernyőn mutatja, a számlatörténetben nem, de a Xaponál is egyenként be kell hívni a tranzakciókat ehhez.

      2) Sem a Xapo, sem a Circle nem mutatja a tranzakció utáni egyenleget a számlatörténetben, illetve

      3) nincsenek kedvencek, akik címét elmentheted és akkor utalhatsz rá sablonból.

      4) A Xapo számlatörténetet enged exportálni CSV-be, a Circle is, de ott el van dugva és csak az előző évről kérhető. A Xapo linket küld a tranzakciótörténet letölthetőségéről, a Circle csatolva elküldi CSV-ben.

      5) Egyikbe sem tudok a BTC-n kívül mást (altcoint) fogadni. ETH-t sem.

      6) A Xapoban 4 jegyű statikus PIN kóddal és e-mail címmel, továbbá dinamikus jelszóval (SMS) vagy Google hitelesítővel tudok belépni, az átutalásokat statikus jelszó védi. A Circle-ben e-mail címmel és dinamikus jelszóval lépek be (SMS), az átutalást szintén dinamikus jelszóval (SMS) kell megerősítenem.

      7) A Circle-ben csak BTC címre küldhetek pénzt, a Xapoban mobiltelefonszámra is.

      8) Ugyanakkor a telefonszámot sem látom elmenthetőnek kedvencként.

      9) A Xapo (jó pénzért) ad bankkártyát, amivel könnyebb a BTC költése, a Circle nem.

      10) A Xapoban új tárcákat is létre lehet hozni, ezáltal pakolgathatod a pénzedet, a tárcákat szabadon elnevezheted.

      11) A Xapo valamelyest bővebb információt küld a tranzakcióról szóló e-mail értesítésben (ki a feladó és milyen walletbe ment).

      Szóval jó lenne egy ilyen összehasonlítás, ha valaki ismer ilyet, mert a jelenlegi szolgáltatók (és a Xapo, Circle a legnagyobbak közé tartozik) még nem elég ügyfélbarátak.

      Törlés
  5. Én Circle-t és Xapo-t használom, mindkettő teljesen ingyenes. De a Xapo túl alacsony összeget nem enged küldeni Xapo-n kívülre, gondolom azért, mert ő díjat fizet utána, még ha nem is hárítja rá az ügyfélre, a Circle pedig nagyon alacsony heti limittel operál, amelyet ha fel akarsz oldani, és reklamálsz, gyakorlatilag akkor sem engedik. Kicsit olyanok, mint a Perfect Money: az van, amit ők akarnak, tehát a nagyobb összegekre így gyakorlatilag ráteszik a kezüket, Neked meg kuss a neved.

    VálaszTörlés
  6. Az upholdról tudok egy-két dolgot mondani:
    Most néztem, eddig én se tudtam róla. Ethert és Litecoint is lehet küldeni rá. Van olyan menü (béta), hogy export all transaction CSV. SMS, vagy Authy program kell itt is a belépéshez. Az utaláshoz már nem nem tudom, kétszer, ha utaltam innen. Tárcákat itt is lehet létrehozni, csak itt kártyának nevezik. Két saját kártya között ingyen váltasz pénzt. (BTC/Ether, btc/eur, btc/usd például) Ahogy nézem, saját bankba ki lehet kérni (IBAN meg egyéb értelmes dolgokat kell megadni).

    VálaszTörlés
  7. Én még ezeket ajánlom megnézni:
    https://cubits.com/ ( Lehet kérni kifizetést a Skrill-re. A Skrill-nek pedig van bankkártyája, ha ez valakinek szempont )
    https://coinsbank.com ( Van Ether és LTC is plusz bankkártyát is lehet igényelni náluk )
    https://jaxx.io/ ( Többféle eszközre letölthető, és tudsz Ether-t is tárolni )

    VálaszTörlés