2024. március 21., csütörtök

Én így csinálom - pár ötlet a kriptovaluta kereskedők kötéseinek másolásához

Marco Verch képe
Szeretném megosztani, hogy én milyen módszereket alkalmazok azért, hogy a lehető legjobban kivédjem a kereskedők által okozott veszteségeket.

Várom a Te tapasztalataidat, módszereidet is!

1) Az alábbi képernyőről választom ki a kereskedőket. Pontosabban erről a képernyőről gyűjtött adatokat először berakom egy adatbázisba, hogy könnyebben átláthassam, szűrhessem azokat többféle szempont alapján, majd ezt követően a kiszemelt kereskedőket egyenként megnézem részletesen is.

Az alábbi képernyőről van szó (át kell váltani az All Master Traders fülre):


Pirossal bekarikáztam, amire érdemes figyelni.

Egyrészt az alapértelmezett 7 napról 90 napra váltok a bal felső sarokban, hogy a lehető leghosszabb időtáv eredményeit lássam.

Abban a sorban más szűrést nem alkalmazok.

A táblázat fejlécében emelkedő és csökkenő sorrendben is sorba lehet rendezni az egyes oszlopokat. Az egyes oszlopok magyarázata:

  • 90d ROI: 90 nap alatt elért nyereség a kezdeti tőke arányában
  • 90d Master's PnL: a kereskedő 90 napos nyeresége vagy vesztesége USDT-ben
  • 90d Follower's PnL: a kereskedő követőinek 90 napos nyeresége vagy vesztesége USDT-ben
  • 90d Win Rate: a kereskedő 90 napos kötésnyerési aránya
  • Stability Index: a kereskedő stabilitási indexe
  • Follower(s): követők száma

Megmondom őszintén, hiányolok még két adatot erről az áttekintő képernyőről, amit csak a részletekben lehet megnézni, ha egy kereskedő nevére kattintasz a sorban. Az egyik a minimális összeg, amivel lehet csatlakozni a kereskedőhöz, a másik pedig a kereskedő jutaléka a profitból. Számomra így lenne teljes a kép, és optimálisabb a kiválasztás. Főleg, hogy mindkettőt bármikor cserélheti a kereskedő. Jó lenne még a maximális egyenlegesés (Max. Drawdown) mértéke is a táblázatba, mely most csak a részletek képernyőről ismerhető meg. 

Szerintem tehát a kiválasztásnál legfontosabb a 90 napos nyereség adat (90d ROI). Aztán a részletes kiválasztásnál érdemes megnézni a 30 napos adatokat is, mert ott már napi felbontásban mutatja a nyereségeket, nem hetente, mint a 90 naposnál.

További fontos adat a kereskedő stabilitása (Stability Index), bár rájöttem, hogy ez nem egy megbízható adat, mert elég gyorsan tud ugrálni 0 és 5 között. Főleg azzal van bajom, hogy egy nagyobb zakó után is könnyen visszaugrik 5-re, miközben még bőven veszteséges a kereskedő.

A kiválasztásnál fontos még, hogy a maximális egyenlegesés (Max. Drawdown), mely csak a kereskedő részletes adatlapjáról ismerhető meg, mely ne legyen mondjuk 40 százaléknál nagyobb, de legalábbis minél kisebb legyen. Ez a maximális egyenlegsüllyedést mutatja az elmúlt 90 napban, százalékban.

Jól jön még az is, ha a kereskedő nem kezdő. Minél több napja van a tőzsdén és még mindig nyereséges és kiegyensúlyozott, annál jobb. Ez az adat is a részletes adatlapról ismerhető meg csak (Trading Days). A Bybiten van erre egy külön címke, a Veteran. Érdemes közülük választani elsősorban.

Végezetül ami nekem még számít, az a követők száma (Follower(s)). Igazából ez csak csordaszellem, szeretem látni, hogy a tömegek mit követnek. Egymilliárd légy nem tévedhet, tartja a mondás, de én sokszor egyáltalán nem értek egyet a tömegek mozgásával.

Jó példa erre Goichi Hosoda, aki a legtöbbek által követett volt, amikor elkezdtem a kereskedők másolását. Nagy nehezen beküzdöttem magam a követői közé, aztán amikor állandóan csak a veszteséget termelte, meguntam és kiszálltam. Ugyan azt írja a bemutatkozásánál, hogy csak az kövesse őt, akinek van idegzete a kriptomozgásokhoz, de én azt látom, hogy más kereskedők ez idő alatt is tudtak nyereséget termelni.

Amikor írom ezt a posztot, Goichi Hosoda éppen közel 60 százalékos veszteségnél áll 90 nap alatt, miközben be van telve a 3 ezres követői listája és további 1 ezren várnak rá, hogy követhessék, amellyel a várakozó lista is betelt. Miközben az eddigi követői közel 1 milliárd forintnyi veszteséget szedtek össze 90 nap alatt:


Köszönöm, én ebből inkább kimaradnék.

Főleg, hogy a betelt követői listákra nagyon nehéz bekerülni. Úgyhogy számomra egyáltalán nem elsődleges szempont a követők száma, lehet nagyon jó kereskedőket találni a kevésbé felkapott kategóriákban.

Számomra a kereskedő nyeresége (90d Master's PnL) és a követők nyeresége (90d Follower's PnL) csak annyiból számít, hogy legyen pozitív (zöld színű). De ezek a kereskedő és a követők tőkéinek függvénye, ami minden kereskedőnél más és más. Nekem ezért ez nem nagyon fontos, én úgyis csak a saját kis tőkémmel fogok csatlakozni.

A nyerési arány (90d Win Rate) sem fontos nekem. Sokan ennek az értéknek a szentségében hisznek. Én pedig tudok nekik mutatni 80-90 százalékos nyertes kötési arányokkal is veszteséges kereskedőt, mert a kereskedő nem minden kötésbe száll be ugyanannyi tőkével, ezáltal egy-egy elszúrt kötés kritikus tőkeveszteséget is okozhat, miközben a nyerési aránya még mindig csaknem tökéletes. Példának álljon itt egy, de sok ilyen van, én is futottam már bele ilyenbe:


Tehát 

  1. a 90 napos ROI a legfontosabb a döntésnél
  2. mellé pedig a stabilitási index, ami legyen 4 vagy 5, amikor csatlakozom a kereskedőhöz, aztán utána a jövőjére már úgysincs ráhatásom
  3. a maximális egyenlegesés minél kisebb mértéke (de lehetőleg kisebb, mint 40 százalék) is számít
  4. tovább az, hogy a kereskedő ne legyen kezdő, legyen elég múltja (mondjuk legalább 60 naptól több)
  5. végül pedig zöld (nyereséges) legyen a kereskedő és lehetőleg a követők nyeresége is

Igazából ennyi. Ezek alapján szűröm ki a jó kereskedőket.

A követők nyeresége és a kereskedőé lehetnek akár ellenkező előjelűek is, ami abból származik, hogy a követők különféle időpontokban, esetleg egy veszteségesebb szakaszban csatlakoztak a kereskedőhöz.

2) Kereskedőt általában nem szoktam ad-hoc jelleggel választani, hanem a szimpatikusakat könyvjelzőbe teszem és rendszeresen rájuk nézek, hogy még mindig jók-e. Volt pár jó nagy csalódásom itt is, örültem is, hogy nem csatlakoztam hozzájuk azonnal. Főleg a nagyobb bitcoin árfolyamesés napjain érdemes megnézni, hogy akkor is nyereségesek maradnak-e a kiszemelt kereskedők! (Vagy nem nagy-e a veszteség.)

A Bybit.com-on egyszerre 10 kereskedőd lehet, akit követsz. Én ebből legfeljebb 9-et használok ki, mert csak így lehet megnézni egy-egy kereskedőhöz csatlakozás minimumösszegét, ha már betelt mind a 10 helyed, akkor nem. A 10. hely tehát az új kereskedők feltérképezéséhez szükséges.

Nekem olyan 20-30 kereskedő lenne az ideális, ezek között jobban el tudnám aprózni a tőkémet, ezáltal jobban elosztanám a kockázatot is. De hát ez van, maximum 9-et használhatok.

Éppen ezért én először megfigyelés alatt tartom a kereskedőket, akiket követésre érdemesnek tartok és ha felszabadul hely a követési listámon, vagy a havi 30 ezer forintomat befizetem, amit erre szánok, akkor csatlakozom hozzájuk.

A csatlakozó képernyőn a csatlakozás véglegesítése előtt még lenyitom a More Settings szakaszt és a Perp Copy Stop Loss (PCSL) mezőbe 30 százalékot írok be. Ez a pénzem védelmét szolgálja: ha a kereskedő ennél nagyobb veszteséget produkál, akkor a másolás automatikusan leáll. Ez ugyan akkor is leállítja a másolást, ha abból a veszteségből a kereskedő később még visszajönne, és nyereséges lenne, de semmi sem garantálja, hogy így lesz, én viszont többször szenvedtem már el érzékeny veszteséget, amikor nem használtam ezt a funkciót.

A követés veszteség esetén automatikusan leállítható az ebben a mezőben megadott értéknél. A képen a piros lefelé nyíllal azt akartam csak mutatni, hogy a százalékjel eléréséhez le kell nyitni a mezőt. 

Ha a követés leáll, nem szakad meg a kapcsolatod a kereskedővel, így az aktuális kötések lezárultával a követés kézzel ismét elindítható ezen az oldalon, a Master Trader fülre kattintva, a kereskedő sorának jobb szélén, a Details linken át.    

Ez a blog segíthet abban, hogy ha belefogsz a kereskedők követésébe, akkor legyen visszamenőleges tapasztalat egy-egy kereskedőről, vagy arról, hogy általánosságban mire érdemes figyelni.

3) Miután csatlakoztam egy kereskedőhöz, állandó figyelem alatt tartom. Naponta többször ránézek erre a képernyőre (a belépés után látható), vagy a Bybit mobilalkalmazásban ugyanerre a képernyőre, mert itt nem csak a kereskedők pillanatnyi állása látszik, hanem forintban is láthatod a pillanatnyi egyenleged, ha átállítottad a beállításokban a pénznemet. Ez az egyenleg másodpercenként változik, és azt mutatja, hogy ha a kereskedő lezárná a kötéseket, akkor épp mennyi pénzed lenne jelenleg.

Számomra ez a legfontosabb képernyő, ez állandóan meg van nyitva az egyik fülön, miközben dolgozom a laptopon napközben és rendszeresen ránézek. Ha útközben vagyok, akkor pedig a mobilalkalmazáson nézem ugyanezt.

Miért fontos ez? Egyrészt érdekel, hogy hol tart az egyenlegem éppen, de ami ennél is fontosabb, hogy legyen lehetőségem beavatkozni, ha valamelyik kereskedő komoly veszteséget termelne.

Ilyenre is volt példa. Yvette viszonylag stabil hozamot termelt, így adtam neki 50 USDT-t. Egy pár napig emelkedett is az egyenlegem, majd egy pár órán belül lecsökkentette nullára, ahol aztán abba is hagyta a kereskedést. Látható, hogy a kép készítésekor még mindig 29 követője van, a stabilitási indexe pedig 2,5, miközben az összes, neki adott pénzem elvesztettem. (Ekkor még nem volt bekapcsolva a követés automatikus leállítása a beállított veszteségnél.) 


Ezért fontos, hogy minél több kereskedő felé szétoszd a pénzed és rendszeresen figyelj az egyenlegedre! Ha pedig leromlik egy kereskedő, azt ott kell hagyni, vagy hagyd nála csak a minimális összeget, de ne többet! Így is jártam már: Mr. Wong elég jó választásnak tűnt, aztán elkezdett tartós veszteséget termelni. Sajnos még tapasztalatlan voltam, vártam vele több napot, ami alatt egyre nagyobb veszteséget termelt, így végül kiszálltam. Miután kiszálltam, még nagyobb veszteségek jöttek, így azoktól legalább megmenekültem.

Nem kell azonban pánikolni az első veszteségek láttán, a veszteségek ebben a műfajban természetesek és nem jelentik azt, hogy tényleg el is vesztetted a pénzed. Az árfolyamok hol süllyednek, hol emelkednek és a kereskedő nem zárja le a kötést veszteségnél, legfeljebb csak ha még nagyobb veszteség várható, hanem megvárja, amíg nyereség keletkezik. Nekem az a tapasztalatom, hogy a sikeres kereskedők általában tudják, hogy mit csinálnak és amibe befektetik a saját pénzüket, abban valószínűleg nyereség várható.

Időnként persze előfordul, hogy veszteség keletkezik, de összességében a végeredményt kell nézni. Ha az nyereséges, és az időnkénti veszteségek nem jelentősek (nem több 20-30 százaléknál), akkor nincs nagy baj. A kereskedők általában nem kereskednek egyszerre a teljes pénzükkel, így a rájuk bízott pénzed sincs egyszerre kockáztatva.

Főleg az első 1-2 hónapban, miután elkezdted a kereskedők másolását, óhatatlan, hogy egy-egy kereskedőnél néha 20-30 százalék veszteségbe fuss, de ahogy emelkedik az egyenleg, már el fogják hagyni az átmeneti veszteségek a befektetett pénzed tartományát vagyis még így is nyereséges leszel. (A veszteségek ilyenkor a már megtermelt nyereségből képződnek.)

Előfordul olyan is, hogy napokig nem nő az egyenleg, esetleg csökken, illetve ingadozik. Ezek természetes dolgok, ne tulajdoníts neki nagy jelentőséget. Az a lényeg, hogy idővel egyre magasabb egyenlegcsúcsokat érj el és mindig a körül ingadozzon az egyenleg.

A visszaesések teljesen természetesek, hiszen - ahogy szoktam mondani - ez nem bankbetét.

4) Mivel az egyenleged másodpercenként változik, egyszerre párhuzamosan akár több kereskedőnél is, ezért valójában honnan tudod, hogy melyik kereskedő jó Neked és mennyi pénzt termelt Neked? Hát... sehonnan. Ezekből a pillanatnyi mozgásokból nagyon nehéz kitalálni, hogy hogy is állsz éppen, ezért én minden este 8 órakor egy XLS táblázatba beírom aznapi egyenlegként minden egyes kereskedő pillanatnyi egyenlegét. Aznap lehet, hogy a kereskedőnek volt kisebb vagy nagyobb egyenlege is, ezért egy-egy napra nem jó fokmérő a pillanatnyi egyenleg, de hosszabb távon napi egy egyenleg felírása már jó rálátást nyújt a pénzeid alakulására. Este 8-ra be van állítva egy riasztás a telefonomra, de ha mégis elmulasztom, akkor felírom, amikor tudom. A lényeg, hogy lehetőleg minden egyes naptári napról legyen egy-egy kereskedőnkénti egyenleg. Ha 1-1 nap mégis kimarad, az sem baj.

5) Ha úgy látod, hogy egy adott kereskedő régóta bukdácsol, tehát nem tud kijönni a veszteségből, vagy hirtelen nagy veszteséget csinált, akkor meg kell szakítani a követését. Ezt "érzésre" csináld, tehát azért ne ijedj meg 20-30 százalékos veszteségtől, de ha úgy érzed, hogy elhagynád, mert úgy ítéled meg, hogy a pénzed az átlagosnál jobban veszélyeztetve van, akkor viszont ne gondolkozz rajta sokat! Ezzel ugyan realizálod a veszteségeket, de legalább biztosan nem nő tovább a veszteséged. A dilemma másik ága, hogy hagyod a pénzed a kereskedőre bízva, hátha ledolgozza a veszteséget és visszahozza az egyenleged. Ezt Neked kell eldöntened és ebben a döntésben fontos rutint szerezned!

Tehát még egyszer: ha belülről úgy érzed, akkor hagyj fel a kereskedő követésével a pénzed védelmében! 

Én 3 külön könyvjelző csoportba teszem az éppen követett, a jövőre nézve kiszemelt és az elhagyott kereskedőket. És néha visszanézem, hogy az elhagyott kereskedők mit csináltak utána, miután leoldottam róluk. Sokszor ezek nagyon tanulságosak, ebből is sokat lehet tanulni.

ÖSSZEFOGLALÓ

Válassz kereskedőt körültekintően egy Neked megfelelő szempontrendszer alapján! (Amit én írtam feljebb, azt nem kötelező elfogadnod, kialakíthatsz saját szempontrendszert is, vagy felhasználhatsz szempontokat az enyéim közül.)

A követett kereskedőket tartsd szoros pórázon! Bár erre a pénzkereseti lehetőségre én mindenhol passzív jövedelemként hivatkozom, de azért a saját pénzed védelme érdekében fontos rendszeresen, akár naponta többször is ránézni az egyenlegedre. Az akut beavatkozásokon kívül azonban nincs vele más dolgod, a rendszer magától termeli a pénzt.

Ha úgy látod egy kereskedőről, hogy nem jó Neked, akkor ne habozz, hanem válassz másikat az említett, saját szempontrendszered alapján. Én igyekszem rendszeresen kitenni a Bybit legjobb kereskedőinek listáját ide, a weboldalra, hogy könnyebben tudj választani közülük. Közzéteszem a saját kereskedőimet is és havonta értékelem a portfólióm teljesítményét. Nyitott a lehetőség a hozzászólásokra is, hogy másnak milyen tapasztalatai vannak, hogy megy a saját kis biznisze.

Ezek mind segíthetik az anyagi gyarapodásodat, amihez sok sikert kívánok Neked!  

KEZDJÜK! :)

Ezzel a poszttal befejeződött az alapozó ismeretek közlése. (Ezek listáját a blog jobb oldalán láthatod az "ÚJ LÁTOGATÓ VAGY? EZEKKEL KEZDD!" szakaszban, még mobil böngészőről is.)

Mostantól megkezdem a napi aktualitású információk közlését a blogon.

Közel két hónapnyi tapasztalat áll már mögöttem, egyre több tudás, na és ez idő alatt közel 40 százalékos egyenlegnövekedés, az első bénázó hetet leszámítva most épp heti átlagos 8,49 százalékos nettó hozammal (tehát leszámítva a közben befizetett saját pénzt).

Ez jóval magasabb, mint a kitűzött heti 3 százalékos növekedés, de a blog oldalán olvasható céldátumot továbbra is heti 3 százalékos hozammal tervezem és ehhez nem is fogok hozzányúlni (csak ha már elértem majd). :)

2024. március 14., csütörtök

A kriptokereskedésből származó jövedelem adózása

401(K) 2012 képe
Az adózás szabályai jelentősen változtak 2022. január 1-től, így a korábbi, erre vonatkozó blogbejegyzésem már nem érvényes. 

Helyette a jelen poszt írásának időpontjában érvényes szabályok az alábbiak.

BEVÉTELNEK SZÁMÍT

A fekete doboz elv alapján csak az számít adóköteles bevételnek a tárgyévben, amit abban az évben a kripto világából forintra, dollárra, euróra, vagy más, ún. fiat pénzre átváltottál, más szóval kivettél a kripto pénzeid közül. 

Ide értendő az is, ha a kriptotőzsde saját kibocsátású bankkártyájával vásárolsz vagy készpénzt veszel fel közvetlenül a kriptoszámládról, sőt az is, ha kriptóval fizetsz valakinek valamilyen nem kripto eszközért, azaz bármilyen vagyontárgyat kripto eszközért szerzel meg. Ilyenkor a vagyontárgy megszerzésére fordított, igazolt kiadás, de legfeljebb a vagyontárgy értékesítéskori szokásos piaci értéke számít.

Tehát fontos, hogy a kriptóban fizetés is adóköteles bevételnek számít, hiszen a vásárlás pillanatában realizáltad a bevételedet a kriptóból, amiből aztán megvettél valamit.

Sőt, az is adóköteles bevételnek számít, ha a kriptotőzsdén átváltod a kriptovalutádat fiat pénzre, de a számlán hagyod, azaz nem utalod ki magadnak, nem költöd el.

De az is adóköteles bevétel, amit úgy szereztél meg, hogy átváltottad a kriptovalutádat forintra vagy más fiat pénzre (vagy abból vettél valamit), de előtte nem volt semmilyen kriptotőzsdei ügyleted, egyszerűen csak tartottad a pénzed kriptóban, mindenféle pénzügyi tranzakció nélkül, az árfolyam emelkedésében reménykedve.

NEM számít adóköteles bevételnek, ha valamilyen ún. stablecoinra váltod át a kriptós pénzed, így például USDT-re. Az is kriptopénznek számít, nem kell figyelembe venni, hogy dollár alapú stablecoin. Csak akkor számít adóköteles bevételnek, ha a kriptót valódi dollárra (USD) váltod, vagy bármilyen más fiat pénzre.

Értelemszerűen, ha más kriptós jövedelmed is van, például azzal fizettek Neked a munkádért, akkor azzal össze kell vonni a kriptovaluta ügyletekből származó bevételedet és együtt, összevonva kell megállapítani a kriptovalutából származó adóköteles bevételedet.

KIADÁSNAK SZÁMÍT

Adóalapot csökkentő kiadásnak számít a tárgyévben a kriptovaluta megszerzésére fordított összeg, tehát amit forintban elköltöttél arra, hogy kriptót vásárolj. Ide tartozik minden igazolt kiadás, díj is, amit a kriptovaluta megszerzésével, tartásával vagy eladásával kapcsolatban levontak tőled bármilyen jogcímen.

Ilyen lehet például a kereskedési, számlavezetési díj vagy a kriptovaluta tárolóeszközének megvásárlására fordított díj.

FIZETENDŐ ADÓ KISZÁMÍTÁSA

A fentiek alapján összeadod a tárgyévre érvényes összes bevételed, majd abból levonod az összes ugyanilyen kiadásod. A fizetendő adó az így megmaradó összegnek, vagyis a nyereségnek a 15 százaléka. Tehát NEM a bevétel 15 százaléka, hanem az abból levont kiadások után megmaradó rész 15 százaléka!

NEM ADÓZIK A KIS ÖSSZEGŰ NYERESÉG

A fentiekkel ellentétben NEM kell adót fizetni, ha az alábbi esetek EGYÜTT teljesülnek:

  • tranzakciónként (ügyletenként) nem éri el a nyereség a minimálbér 10 százalékát
  • naponta legfeljebb csak 1 olyan pénzkivételi tranzakció történt, amely elhagyta a kriptovaluták világát
  • a teljes tárgyévi nyereség egész évben nem éri el a havi minimálbér összegét

A minimálbér számításnál a tárgyévnek a minimálbére számít, vagyis azé az évé, amelyben a bevételeid és a kiadásaid keletkeztek. Nem a bevalláskor érvényes minimálbérrel kell számolni tehát!

A 2024-es évben keletkezett bevételek tekintetében 266 800 forintos, 2024-es minimálbérrel kell számolni majd, amikor 2025-ben elkészíted a 2024-es év adóbevallását.

KORÁBBI ÉVEK VESZTESÉGEINEK ELSZÁMOLÁSA

Az úgynevezett adókiegyenlítés elve alapján az adott adóév kiadásai mellett az azt megelőző 2 év vesztesége is levonható a nyereségből. De csak akkor, ha azt abban a két évben be is vallottad!

Egészen pontosan az adóból lehet levonni a korábbi veszteségek 15 százalékát, ami végül is forintban ugyanazt jelenti.

ADÓ BEVALLÁSA

Az adót évente egyszer, a május 20-ig beadandó adóbevallásban kell bevallani és megfizetni. A veszteséget is be kell vallani, hiába nem kell utána adót fizetni. Ez azért is jó, mert utána még 2 évig figyelembe tudod venni az adód csökkentéséhez.

Az adóbevallásban a kriptoügyletekből keletkező adó független más adómentességtől, tehát más adómentesség esetén is ugyanannyit kell fizetni, mint akinek nincs adómentessége. Nem veheted tehát figyelembe a 25 év alattiak adókedvezményét, vagy a 4 gyermekes anyák adómentességét és egyáltalán, semmilyen más alanyi adómentességet sem.

Célszerű egész évben vezetni, hogy mennyi összeget fizettél be a kriptovaluták világába és mennyit vettél ki onnan, mert utólag 1 év összes tranzakciója közül sokkal nehezebb lesz összeszedni.

Az USDT-ben keletkezett költségek átszámításakor célszerű az adott napi árfolyamon számolni. Én ehhez az alábbi linken elérhető grafikonról számolom a napi árfolyamot, 1H skálára váltva, mert ott már egy napra csak egy árfolyamösszeg van.

Az adóbevallást önállóan kell kiegészítened a kriptojövedelmeddel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) által biztosított tervezet megnyitását követően. Az ügyleti nyereséget (vagyis a 15 százalékos adó alapjául szolgáló összeget, mint jövedelmet) a személyi jövedelemadó bevallás 164. sorának d) oszlopában kell feltüntetned, magát a 15 százalékos adót pedig ugyanannak a sornak az e) oszlopában. Ha nem voltál nyereséges az adott évben, akkor mindkét mezőbe 0-t írj, a veszteség összegét pedig írd be az a) oszlopba. Az ide beírt veszteséget a következő két adóévben levonhatod a bevételeidből, de amely veszteséget már érvényesítetted, azt még egyszer értelemszerűen nem vonhatod le.

Akkor is megállapíthatsz ügyleti veszteséget, ha nem származott bevételed a kriptoügyletekből, mert nem váltottad át forintra, nem költötted el, stb.

Módosított képkocka a CoinCash.eu videójából

MI TÖRTÉNIK, HA NEM VALLOD BE AZ ADÓT A KRIPTOJÖVEDELMEID UTÁN?

Amíg nem jönnek rá, addig semmi.

Viszont nem fogsz nyugodtan aludni az elmulasztott bevallás után még 5 évig, mert bármikor rájöhetnek.

Tévedés, hogy a kriptotőzsdére nem lát rá a NAV, vagy a kriptotőzsde által kibocsátott bankkártyával radar alatt költhetsz. Ezek a szolgáltatók olyan országokban működnek, ahol van információcsere egyezmény és a NAV igenis kikérheti, megkaphatja a pénzmozgásaidat. Nem véletlen, hogy csak a személyi okmányaiddal és a szelfiddel tudsz regisztrálni a kriptotőzsdére, így rögtön beazonosíthatóvá válsz.

A NAV egy adóellenőrzés során bekéri az adatokat és kiszámolják az adóhiányt, amit nem vallottál be, nem fizettél meg és ezt kifizettetik Veled. Ezen felül még bírságot is kaphatsz, amely alapesetben az adóhiány fele. De ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával függ össze (nem pedig mondjuk valamilyen tévedés például, azaz ha egyáltalán nem vallasz be semmit, akkor az biztosan ez a kategória), akkor az adóhiány duplája is lehet a bírság.

Vagyis, ha nem vallod be az adót a kriptojövedelmed után és rájönnek, akkor az eredeti adó háromszorosát is megfizettetik Veled összesen, ami a jövedelmed majdnem fele (45 százaléka)!

Szerintem megéri inkább elkerülni ezt és bevallani a bevételeidet, s így nyugodtan aludni.

Ha belefogsz a kriptózásba, valld be az adódat!

A fenti információkhoz az alábbi forrásokat használtam fel:
NAV: A kriptoügyletek jövedelmének adózása
Mycryptoption.com: Bitcoin és Kriptovaluta Adózás Magyarországon 2024 | Hogyan adózunk a bitcoin és más kriptovaluták után?
Coincash.eu videója: Így adózz a kriptod után - adóbevallás 2023
BékésPartners.com: 2024-ben módosul a kriptoeszközök adózása
BékésPartners.com: Kriptoeszközzel végrehajtott ügyletek adózása magánszemélyeknél

2024. március 12., kedd

Az alapok: pénz befizetése, kifizetése a tőzsdén, kereskedők kötéseinek másolása és megszüntetése

Linus Bohman képe
Ahhoz, hogy a sikeres kriptokereskedők kötéseit másolhasd, először is, nyitnod kell egy fiókot valamelyik kriptotőzsdén.

Crypto-Trader.hu alábbi videójának végén látható Winrate.io összevetés alapján én a Bybit.com tőzsdét választottam.

Az alábbi lépéseket javaslom az elejétől fogva:

1) Mivel az én konkrét kereskedőket fogok követni a blogban, amelyek a Bybiten vannak, ezért én azt javaslom, hogy Te is a Bybitre regisztrálj az alábbi linken át, ez egy ajánlólink is egyben:

https://www.bybit.com/invite?ref=OG6K97

Ha nem szeretnéd az ajánlólinkemet használni, akkor a Bybit.com oldalon használd a Sign Up gombot  a jobb felső sarokban.

Letöltheted a Bybit applikációját és azon keresztül is regisztrálhatsz, de mindenképpen ajánlom az asztali gépes felületet is használni, ismerni, mert az áttekinthetőbb.

Az alábbi oldalon kapsz egy képernyőképes segítséget a fiók regisztrációhoz (asztali géphez és mobilalkalmazáshoz is), amely amúgy nagyon egyszerű. A Bybiten nincs magyar nyelv, de ha már regisztráltál bármilyen fiókot más angol nyelvű oldalon, menni fog ez is.

2) Miután a regisztráció befejeződött, hitelesítened kell magadat, e nélkül nem kezelhetik a pénzed a hatályos pénzmosási szabályok alapján. A hitelesítést az alábbi oldalon található képernyőképes útmutató alapján végezheted el. A személyi igazolványod és a lakcímkártyád szükséges.

3) Miután mindezzel végeztél, már csak a befizetés marad hátra. Én a bankkártyás befizetést javaslom, mert ez a legolcsóbb és a legegyszerűbb, ráadásul azonnali. Ha Revolutot használsz, akkor ott lehet, hogy kedvezőbb átváltási árfolyamot kapsz, mint a magyar bankodnál, főleg hétköznapokon, amikor a devizatőzsde nyitva van. De ma már az Erste, Gránit és OTP bankoknál is vannak versenyképes árfolyamok, igaz, közülük az OTP-s nem vonatkozik az internetes átváltásra.

A befizetést az alábbi oldalon tudod megtenni, ahol használhatod az EUR vagy HUF árfolyamot is, utóbbi esetben drágább lehet az átváltás, mintha a bankod váltaná eurón át, de ezt ellenőrizd! A mobilapplikációban a Buy with HUF funkción keresztüli bankkártyás befizetést használd, ahol adj meg nagyobb befizetendő összeget, ha "No quote available." hibaüzenetet kapsz (kb. 4 000 forintig jöhet ilyen üzenet). Ha megfelelő az összeg, akkor a Bybit felajánlja a bankkártyás fizetési módokat, ahonnan érdemes a legolcsóbbat választani.

Mindkét befizetési móddal a sikeres folyamat végén a pénz rákerül a Bybit.com Funding számládra.

Ha első alkalommal csinálod a befizetést, tedd ezt egy kisebb összeggel próbaképpen, amivel már elérhető a bankkártyás befizetés. Ez kb. 4 000 forint. Ne válaszd a P2P Trading funkciót, ha nem érhető el a bankkártyás fizetés, inkább növeld meg a befizetés összegét!  

4) Ha a számlád megnyitottad, hitelesítetted magad és megvan az első pénzed, legalább 50 USDT összegben a számládon, akkor megkezdheted a sikeres kereskedők kötéseinek másolását! (Vannak kereskedők, melyek 50 USDT-nél nagyobb induló összeget kérnek.)

Ne feledd, hogy a pénz a Te számládon marad, nem kapja meg a kereskedő, a Te számládon csak a kötések másolódnak át a kereskedő számlájáról. De így is van kockázat ebben, hiszen a veszteséget termelő kereskedő veszteséget termel a Te számládon is, így elveszítheted a pénzed, vagy annak egy részét! Ebben a blogban épp az a cél, hogy elkerüljük ezeket.

A kötések másolásához az alábbi oldalról választhatod ki a kereskedőt. Ehhez válaszd az All Master Traders fület! A kereskedőket listázhatod, sorba rendezheted, szűrheted a fejlécben, de egy konkrét kereskedőre is rákereshetsz a Search Traders keresőmezőben, a fejléc felett jobbra.

A megjelenő kereskedőkhöz a jobb szélen található Copy feliratú gombbal csatlakozhatsz. Followed felirat jelenik meg, ha már követed, Full felirat, ha betelt a követési lista és lakat alatti Copy, ha csak zárt körben követhető.

A Copy gombra kattintással feljön egy ablak, amelyen beállíthatod a követési paramétereket.

A Bybit.com kötésmásolást kezdő képernyője

Az Investment rovatba írd be, hogy mekkora összeggel szeretnéd követni a kereskedőt. A mezőben halványan látszik a minimum összeg, ezen a képen például 1590 USDT. Alatta mutatja az elérhető összeget a Funding számládon, amelyre befizettél bankkártyával.

Bal oldalt alul a Profit Sharing Ratio mező tájékoztat arról, hogy a nyereség hány százalékát kéri el a kereskedő a munkájáért. Ezt a Bybit.com automatikusan elvégzi, tehát meg sem kapod a jutalék pénzt. 10 és 15 százalék között szokott lenni ez az érték.

A Copy Now gomb megnyomásával kapcsolódsz a kereskedőhöz.

Egyszerre legfeljebb 10 kereskedőt követhetsz egy fiókban.

A csatlakoztatott kereskedőidet az alábbi képernyőn javaslom követni, mert itt forintban is láthatod az egyenleged változását, ha beállítod a kijelzést forintban itt (Currency). 

5) Minden kereskedő sorának jobb végén találsz egy Details linket. Ha azt megnyomod, feljön egy képernyő, melyen bármikor megszüntetheted egy kereskedő követését a Cancel Copy linken keresztül.

A kereskedő követésének azonnali megszüntetése zárja a pozíciókat és realizálja a nyereséget/veszteséget a pillanatnyi állapot alapján (Exit immediately at the current market price a kereskedésekben és Terminating all bots immediately a robotokban). Viszont lehetőséged van arra, hogy a követés csak akkor szűnjön meg, ha a kereskedő lezárta a kötéseket (Continue copying the trader until the positions are closed a kereskedésekben és Continue copying the trader until all bots are terminated a robotokban.)

Ha nem megszüntetni, csak csökkenteni vagy növelni szeretnéd a kereskedő által kezelt összeget a számládon, azt ezen az oldalon (Master Trader fül) teheted meg, az adott kereskedő sorában az Adjust Investment linkre kattintva. Az Increase Investment emeli, a Reduce Investment csökkenti az összeget. A kereskedő által kért minimum összeg alá nem csökkentheted az egyenlegedet, a minimum összeghez csak a kereskedő követésének leállításával (Cancel Copy) férhetsz hozzá. (A kereskedő tudja csökkenteni a minimum összeget, ha veszteséggel kereskedik, csak Te nem.) Ha a kereskedő éppen kereskedik a pénzeddel, akkor csak annyival tudod csökkenteni, amit épp nem használ a minimum összeg felett.

6) Pénzt kivenni a számládról az alábbi oldalon tudsz, a SEPA funkciót választva. A bankszámlád IBAN számlaszámát kell megadnod, amely a számlakivonatodon vagy a netbankodban szerepel. 1-3 munkanap alatt érkezik meg a pénz a számládra, forintszámla esetén a bank automatikusan átváltja a beérkezett eurót. A művelet díja a Bybit.com oldalán 1 euró, ami nagyon olcsónak számít. Legalább 5 eurót tudsz kikérni.

A végére már csak egy kérdés maradt: melyik kereskedőt érdemes választani?

Nos, erről szól ez a blog! :)

2024. március 8., péntek

Miért ajánlom a sikeres kereskedők követését?


Tulajdonképpen el lehetnék ezzel az ötletemmel egyedül is, kísérletezhetnék úgy, hogy senki sem látja.

De akkor nem tudnék másoknak segíteni és én sem kaphatnék segítséget másoktól.

Márpedig ez az üzlet a tapasztalatra épül.

Elég sokféle passzív pénzkereseti módszerrel találkoztam, mióta kutatom ezeket. Magyarországon a Netinvestportál foglalkozik ezzel a témával sok-sok éve, méghozzá eléggé átfogóan és dícséretre méltóan a kitartásért, de én a 2010-es évek derekán még velük együtt sem találtam olyan pénzkereseti lehetőséget, ami belátható időn belül hoz értékelhető mennyiségű pénzt rendszeresen.

Most már lehet, hogy van ilyen pénzkereseti lehetőség a Netinvestportálon, nem néztem át őket, csak látom, hogy rendületlenül működnek még.

A kriptopiac jelentősen fejlődött az elmúlt években. Én ott voltam az elején, meg aztán később, a felívelő korszakában is és csak azt bánom, hogy nem fektettem bele minden pénzem. Mondhat bárki bármit, de nekem még az egyik legnagyobb hazai bitcoin szakértő sem tudta megjósolni 2016-ban, hogy mikor fogja elérni a bitcoin a magasabb árfolyamot. Szóval senki nem láthatta előre, hogy az általam 2015. októberében 469 ezer forintért megvásárolt 8 bitcoin 2017-ben, bő 2 év múlva már aranyat ért volna, pontosabban több mint 30 millió forintot, 2021-ben pedig már 120 millió forintot.

Ezért elköltöttem majdnem mind 2015-2017-ben, HYIP-okra. :( 

De egy oldalon, a ma már nem működő német kripto közösségi hitelezési oldalon, a Bitbond.com-on megmaradt az oda betett 0,16 bitcoinomból annyi pénz, amennyit 2021-ben visszaadtak és én 2 évnyi nyereségmentes tartás után most mindezt beletoltam a Bybit.com oldalon a sikeres kriptokereskedők másolásába. Ez az a bizonyos 466.190 forint, ami a blogomon szerepel kezdőtőkeként, ebben már a havonkénti első 30 ezer forintos befizetés is benne van. A havi befizetést 2025. májusáig tervezem, utána tervezem elkezdeni a pénzkivételt, addig tehát csak beteszek pénzt.  

Tehát ez az utolsó szál abból a 8 bitcoinból, és ennyiből kötődik az előző tevékenységemhez ezen a blogon, amiből most megpróbálok pénzt csinálni.

De miért is ajánlom? Igazából azért, mert itt látok reményt és mert nem tudok jobbat. :) És amíg ezt sem tudtam, addig viszont csendben voltam, nem akartam teleszemetelni a netet. Indítottam bár egy külön blogot a sportfogadásról, mint pénzkereseti lehetőségről, de az sem sikerült, pedig abban nagyon sokat dolgoztam.

Olyan megoldást kerestem, ami:

  • nem korlátozott, tehát nem csak egy szűk földrajzi területen végezhető, hanem az interneten
  • passzív pénzkereseti módszer, nem kell vele napi 8 órát dolgozni
  • nem fogy el és nem telik be, ami után másoknak már nem jutna hely, vagy versenyezni kellene a bejutásért
  • viszonylag kis összegből is elkezdhető
  • nem kell hozzá külföldre menni
  • bárki számára elérhető

Az általam kínált pénzkereseti lehetőség ilyen és bárki csinálhatja jól, velem vagy nélkülem is.

Tény, hogy kell hozzá pénz. Egy-egy kereskedőhöz legalább kb. 20 ezer forinttal lehet csak beszállni és legfeljebb 10 kereskedőt lehet követni, amit javaslok is a kockázat megosztása érdekében, ezáltal legalább 200 ezer forint kell hozzá. Egyes kereskedők több pénzt követelnek meg, mint 20 000 forint, ennek a 2-4-szerese is lehet ez a pénz. (A pénz a számládon marad, nem kapja meg a kereskedő, de ennyivel lehet hozzá csatlakozni és automatikusan követni a kötéseit.)

De ezt a 200 ezret nem kell egyszerre előteremteni, egyszerre elég csak 20 ezer, majd legközelebb, mondjuk a következő hónapban megint 20 ezer, és így tovább, egészen 200 ezerig. A nyereségből is ki lehet építeni ezt, csak az lassabb. Illetve a 200 ezer után is lehet fokozni további befizetésekkel, amivel hamarabb elérhető a kívánt cél. Én ezt az utat választottam.

Szóval ezek alapján ajánlom ezt a pénzkereseti lehetőséget. A legjobb benne, hogy nem tudást igényel elsősorban, hanem inkább tapasztalatot, amire ez a blog remek hátteret biztosít.

Szóval úgy érzem, a legjobb helyen és a legjobb időben vagyunk most itt a blogon, kezdjünk el pénzt keresni végre!

Na, ezért ajánlom ezt a lehetőséget! :) Kérlek arra is, hogy ha tapasztalataid keletkeznek ezen a téren, akkor azt oszd meg velem, velünk! Köszönöm.

2024. március 5., kedd

Miről szól ez a blog mostantól?


Nos, akkor fellibbentem a fátylat, hogy mire is céloztam az előző, e témát tekintve első bejegyzésben: a pénzkereseti módszer lényege, amiről ez a blog mostantól szólni fog, az a legsikeresebb kriptotőzsdei tréderek (kereskedők) kötéseinek másolása.

Egyelőre az elején vagyok, ezért kezdetben csak megalapozó posztokat fogok publikálni, melyek az egész rendszer környezetét írják le és segítik a kezdetet. Hiszen minden kezdet nehéz.

Később már elég lesz csak hivatkozni ezekre, nem kell majd újra leírni az alapokat. Közben is gyűlik a tapasztalatom, melyekre később a fókusz áthelyeződik majd.

Ez a módszer passzív pénzkereseti módszer. Nem igényel szakértelmet, inkább csak tapasztalatot, amit idővel meg lehet szerezni és reményeim szerint segíteni fog ebben ez a blog is. Tőzsdének a Bybit.com tőzsdét használom, a kedvező díjak miatt. Mobilapplikációjukat is megtalálod az alkalmazásáruházakban.

Ötödik hete vagyok ebben benne és rengeteget tanultam, de később remélhetőleg még többet fogok. Ezt a tudást mind át szeretném adni Nektek. Jelen pillanatban a betett 466.190 forint pénzemre 16,9 százalékos nyereségben állok egy hónap után. Célom heti 3 százalékos hozam megtermelése. A kezdőtőkéhez minden hónapban hozzárakok 30.000 forintot. Ezzel együtt a heti 3 százalékos hozam kb. 2025. nyarára éri el azt a hozamot havonta, amit kitűztem, ez pedig nettó 400.000 forint havonta. Ettől kezdve már nem tervezek hozzátenni pénzt, csak kivenni belőle.

Természetesen tudom, hogy ez nem egy bankbetét. Egyrészt nem várható lineáris emelkedés, hanem lesznek benne csúcsok és visszaesések. De az a tervem, hogy végső soron ez a terv sikerüljön, legalábbis mindent igyekszem megtenni érte.

Azonkívül vannak benne kockázatok. A kockázatokat úgy szeretném kezelni, hogy 9 különböző tréder között osztom el a pénzt, így ha az egyik bedől, akkor nem viszi el a pénzem nagy részét. Remélhetőleg nem fog az összes bedőlni. Épp most történt, hogy az egyk tréder teljesen lenullázta a pénzemet, de a többi tréder haszna kitermelte ezt a veszteséget és most egyenlegcsúcson vagyok, a veszteség ellenére. De ezeket tudni kell kezelni és ehhez kellenek a tapasztalatok.

Egy tréder követéséhez alapesetben nagyjából 50 amerikai dollárnak megfelelő összeg szükséges (ez nem egész 20 ezer forint), de a tréder nem kapja meg ezt a pénzt, hanem a Te számládon maradó pénzeddel is azok a kötések fognak lebonyolódni, mint a tréder számláján. Ezt a kapcsolatot bármikor megszüntetheted. A tréder a nyereség 10-15 százalékát kéri el a munkájáért, ezt a rendszer automatikusan kezeli.

Legfeljebb 10 trédert követhetsz egymással párhuzamosan. A legsikeresebb tréderek követési listája be van telve, de idővel ezekre is fel lehet csatlakozni egy kis trükkel. Én jobban szerettem volna, ha 20-30 közötti trédert lehetne követni, mert ezzel jól meg lehet osztani a kockázatot, de hát ez van. Azt viszont meg lehet tenni, hogy más tőzsdére is belépek, ahol folytatom ugyanezt a tréder követést az ottani legsikeresebb tréderekkel. Ez, hogy magát a tőzsdét is megosztom egy vagy több másikkal, egy bizonyos vagyon felett már amúgy is ajánlatos. Mert mi van, ha tönkremegy egy tőzsde, vagy egy hatóság bármiért lefagyasztja vagy ellopják a pénzem adathalász támadással, stb.

Ráadásul én csak maximum 9 trédert követek egyszerre, mert ha betelik mind a 10 helyem, akkor már nem látom, hogy egy új tréderhez mekkora összeggel lehet csatlakozni. Márpedig folyamatosan keresni kell az újakat és érdemes folyamatosan követni a kiszemelt újakat, hogy a kellő pillanatban (pl. új befizetésből, vagy ha valamelyik tréderem leromlik) le lehessen csapni rá.

A fentiekből következik, hogy a Bybiten legalább 20 ezer forinttal lehet elkezdeni a kereskedést és minden új 20 ezer forintból muszáj egy új tréderre váltani, ne add oda ugyanannak! Vagy ha többször 20 ezer forinttal indulsz, akkor okvetlenül oszd el több tréder között. Ezt hívják diverzifikációnak, amellyel meg tudod osztani a kockázatot az egyes tréderek között, nem egy kereskedőn múlik a teljes pénzed.

Én a Crypto Trader követésével kezdtem, az ő ajánlásukra, akik konzervatív kereskedést ígértek heti átlag 3-10 százalékos hozammal. De ahogy beléptem, egyből eltőzsdézték a pénzem 8 százalékát és nem tudtak kijönni belőle, sőt, a mai napig veszteségesek. Pedig ők az egyik legismertebb ilyen témájú oldal a magyar neten.

Szóval semmi sem biztos, meg kell osztani a pénzt a tréderek között mindenképpen!!!

Szintén példa, egy másik tréder, Yvette egyszer csak hipp-hopp teljesen lenullázta az egyenlegemet, ami 50 USDT-t, azaz kb. 20 ezer forintomat vitt el pár óra alatt. Szerencsére a többiek hamar kitermelték.

Vagy: akartam csatlakozni egy új tréderhez, elkezdtem figyelni őt pénz nélkül. De T. H. Murrey egy meggyőző és nyereséges múlt után egyszer csak piszok nagy veszteséggel bezuhant.

Úgyhogy diverzifikáció, kockázatmegosztás. Ez alap.

És a másik alap, hogy folyamatosan szoros pórázon tartsam a trédereimet, tehát állandóan ellenőrizzem a teljesítményüket, és ha valamelyik elkezd veszteséget termelni, akkor elveszem tőle a pénzt és másra váltok. Ezért kellenek tartaléknak a kiszemelt kereskedők, és ezért kell folyamatosan vadászni az újakra.

A Bybit tréderei 90 napra visszamenőleg listázhatók, de egy nem túl felhasználóbarát felületen (az All Master Trader fület kell választani). Ezért én beteszem ezt egy XLS táblázatba, amelyből már egyszerre, könnyebben át lehet látni az egyes tréderek teljesítményét, illetve egyenként már jó sok adat áttekinthető egy-egy tréderről.

Erről tervezek rendszeresen közzétenni egy listát, hogy Neked ne kelljen szenvedned a leszedésével.

Havonta tervezek értékelést is írni a dolgok állásáról.

Összefoglalva

  • Ez a blog a tréderek kötéseinek követéséről fog szólni, egyelőre csak a Bybit.com tőzsdén, ahol egy trédert legalább 50 USDT-től lehet követni, ami kb. 20 ezer forint.
  • Egy fiókkal legfeljebb 10 trédert követhetsz. A Bybit.com szabályzata kifejezetten tiltja ugyanannak a felhasználónak több párhuzamos fiók működtetését, amelyeket mind megszüntetnek, ha felfedezik. Ezért 10 tréderen felül csak más tőzsdén folytathatod ezt a pénzkereseti lehetőséget.
  • A pénz a követéskor a számládon marad és a követést bármikor megszüntetheted.
  • A tréder a nyereség 10-15 százalékát elviszi, ez a munkájának az ára.
  • Ezzel a módszerrel elveszítheted a betett pénzedet vagy annak egy részét ezért muszáj a pénzed több tréder felé elosztani, a kockázat megosztása érdekében (diverzifikáció).
  • Ez egy passzív pénzkereseti módszer, nem kell értened a kriptotőzsdéhez és nem kell foglalkoznod kötésekkel, a pénzed magától nő, DE állandóan kell a felügyelet a trédereid felett, és folyamatosan keresni kell az újakat is, hogy legyen tartalékban, ha valamelyik tréderről váltani kell, mert leromlik.

2024. március 2., szombat

Hamarosan újjáéled a Bitpénz blog! :)

Ezt a képet annak illusztrálására tettem be,
hogy egymásra építve lehet sikereket elérni.

2017 nyarán magára hagytam ezt a blogot és sportfogadásba fogtam egy új oldalon, a Tippnyerő blogon. Mivel ezt a blogot a HYIP-okra tartottam fenn, s azokban csalódtam, ezért hagytam magára.

Aztán a sors úgy hozta, hogy annak ellenére, hogy biztos, hogy volt olyan időszak, amikor az ország első 100 olyan sportfogadójában benne voltam, aki matematikailag próbálja legyőzni a fogadóiroda rendszerét, nem értem el semmit. Pedig hónapokig minden egyes nap több mint 10 órát azzal töltöttem el, hogy találjak egy olyan stratégiát, ami működik, de egyet sem találtam. A végén már tippadó előfizetésekkel is próbálkoztam, másokkal is összefogva, mégsem sikerült.

Amikor a saját útkeresést már feladtam és csak a tippadókra hagyatkoztam/hagyatkoztunk, rengeteg tippadót kipróbáltunk, de egy sem jött be. Kiderült, hogy tartósan senki sem tudja nyereségesen legyőzni a fogadóirodát. 7 év elképesztő munkájával most már belátom, hogy hiba volt egyáltalán belefogni.

Rengeteg időt elvettem vele a családomtól, köztük Édesanyámtól, aki két éve meghalt közben, így ezt a kiesett időt már senki nem fogja visszaadni nekem.

Aztán az élet úgy hozta, hogy nemrég megismertettek azzal a módszerrel, hogyan lehet pénzt keresni a bitcoin tőzsdén. Nem azt mondom, hogy nem kell vele foglalkozni, de szerintem valójában nem kell hozzá szakértelem. Nem kell tőzsdecápának lenned hozzá. Bár kell hozzá egy kis befektetés, de gyakorlatilag bármennyi pénzzel el lehet kezdeni vele a pénzkeresést. 

Mindent összevetve szerintem ez egy remek passzív pénzkereseti lehetőség. Egyáltalán nem kell aktívan dolgoznod benne. Napi egyszer elég ránézned, ha nem érdekel jobban, akkor is termeli a pénzt.

Két hónapja foglalkozom vele és egyre inkább az a benyomásom, hogy elsősorban tapasztalatra van szükség hozzá, mint szakértelemre.

Nagy lendülettel fogtam bele és ugyanúgy érdekel, leköt, sőt mondhatnám izgat ez a pénzkereseti lehetőség, mint anno a HYIP-ok, vagy mint később évekig a sportfogadás. De e nélkül a bizsergés nélkül szerintem nem is lehet csinálni.

Bár volt egy kis visszaesés belépéskor, amiből sokat tanultam, de most már elértem azt a célt, amit terveztem, ez pedig a nagyságrendileg a heti 3 százalékos hozam minimum.

Már felette vagyok.

Megfogadtam magamnak, hogy ha elérem a célomat, akkor újraindítom a Bitpénz blogot és belefogok a tapasztalatok folyamatos közreadásába, mert ezt a módszert folyamatosan lehet tanulni, tökéletesíteni.

Az az elképzelésem, hogy elhozom Nektek a tapasztalataimat és ezzel kiépítek egy közösséget, amelyben nem csak én segítek Nektek, hanem Ti is nekem, és így nem csak egy remek pénzkereseti módszert építünk ki együtt, de egy jó kis közösséget is, amelynek tagjai mindig találnak majd valami érdekeset ezen a blogon a pénzkereseti módszer(ünk) tökéletesítésére.

Bár 8 év telt el azóta, de nem feledtem, hogy ezt a blogot kifejezetten azzal a szándékkal indítottam el, hogy amennyire tudok, segítsek a szegényeken, az elesetteken pénzt keresni. Az eltelt időszak sajnos csak még jobban növelte a társadalmi különbségeket Magyarországon, az elesettek még elesettebbek lettek és nem is látszik a remény, hogy javulna a helyzet.

Hiszek abban, hogy sok más olvasó mellett rajtuk is segíthet ez a pénzkereseti módszer.

Csatoljátok be az öveket, hamarosan indulunk! :)

2023. szeptember 14., csütörtök

A Coscoin csalás (Cosetek.com, Coshman.com)

Szerintem soha nem fog eljönni az az idő, amikor már nem lesz olyan ember, aki elhiszi egy számára szimpatikus befektetési programról, hogy az NEM csalás. Minden más az, de az, amibe ő lett szerelmes, az NEM.

Jól ismerem ezt a mechanizmust. Közgazdász vagyok, azt tanították nekem a főiskolai képzésen, hogy nincs bárki számára elérhető átlag feletti hozam kockázatmentesen. (Kockázat alatt értsd: elveszítheted a befektetett pénzed.) Az ok igen egyszerű: akkor mindenki abba fektetne és az lenne az új kockázatmentes hozamszint.

De ilyen nincs. Csak álmok vannak. Erről szól ez a blog is. Aki végigolvasta a Bitpénz blogot, az első bejegyzéstől kezdve, az pontosan tudja, hogy hiába tanították nekem, én sem hittem el bő 10 év múlva, amikor HYIP-okba fektettem. Azt gondoltam, majd én okosabb leszek a tanáraimnál, majd én okosabb leszek a piacnál. Ebből a blogból nyomon követhetitek, hogy ez nem lehetséges. A piacot nem lehet legyőzni.

Ha azt látod, hogy piaci hozamszint felett kínálnak pénzt, főleg olyan durva hozammal, hogy a betett pénzed egy hónap alatt megduplázzák, miközben ebbe bárki be tud lépni korlátlanul és bármikor bármennyi pénzt be tud fizetni és majd ki is tud venni teljes rugalmassággal, az biztosan csalás! Ezen nincs is mit mérlegelni.

Ezen általános ismérvek ellenére, most következzen pár konkrét "bizonyíték" arról, hogy miért is csalás a COSETEK.COM, hogy legyen fent magyar nyelven is tartalom erről a neten. Előrebocsátom, hogy ezek a csalások mindig pontosan ugyanazokat a jegyeket viselik magukon ma is, mint amikor 2016-17-ben ezzel napi szinten foglalkoztam, de az emberek mégsem tanulnak belőle. Következzen tehát a bizonyítékok, melyek arra is jók, hogy egy másik oldalt is megvizsgálj ezekkel a szempontokkal. Nem fontossági sorrendben írom, hanem ahogy eszembe jut.

1) Nincs olyan társaság, amit a weboldal hirdet.

Bármely befektető elmondja magáról, hogy ő kicsoda. El tudod érni, megtalálható a cégjegyzékben, adót fizet, mérleget tesz közzé, alkalmazottai vannak a neten, terjeszkedik a közösségi médiában, stb. Ahogy bármely bank, befektetési társaság, pénzügyi szolgáltató. A Cosetek.com/Coshman.com oldalon olvasható "Cryptocurrency Intelligent Data Analysis Company" társaságról viszont SEMMI nincs fent a neten. Ha nem hiszed, próbáld ki! (A nevet tedd idézőjelbe, akkor az egyenkénti szavas találatok nem fognak bezavarni.) Szerinted mennyire valószínű, hogy egy több százezer tagból álló, évek óta építkező sikeres befektetési cégről semmit se tudjon a Google?

2) Nincs semmiféle konkrét elérhetőség a weboldalon.

Hasonlóan az előző ponthoz, ez is a csalás egyik tipikus jellemzője.

3) A befizetés azonnali, a kifizetés nem.

Vannak olyan programok (nevezzük most így ezeket az egyszerűség kedvéért), amelyekben addig, amíg nő a bevétel, a befizetés is azonnali (instant). A COS nem bíz semmit a véletlenre, a kifizetésre napokat kell várni, pedig a rendszerük a befizetést azonnal képes fogadni. Nyilván a pénzt küldeni is azonnal tudná!

4) Semmilyen mértékadó hírportál nem írt még a 8. születésnapját ünneplő Cosetek.com-ról!

Szerinted ennek mennyi az esélye? Legalábbis én nem találtam ilyen cikket. Egyetlen kivétel van, a Yahoo pénzügyi oldala pár napja tett közzé két cikket a Coscoinról (1, 2).  Ez a két cikk azonban csak általános marketing duma, konkrétumok nélkül, valószínűleg bújtatott fizetett hirdetésként jelent meg, vagy benéztek egy sajtóközleménynek látszó közleményt, mert máshol nem jelent meg. A cikkek alján lévő adatok nem jellemzőek egy cikkre, de ha már ott van a cég weboldala, hát megnéztem. Lásd következő pont.

5) A Coscoin.com nem létezik, a Coscoins.com pedig egy egyszerű weboldal

A Coscoins.com egy semmitmondó, egyszerű weboldal, melyet az ingyenes WordPress motorral készítettek. Vajon egy valódi bank miért nem dolgozik WordPress-szel? Semmi konkrétum nincs fent az oldalon, a blogja pedig csak néhány bejegyzést tartalmaz, 2023. március végétől kezdve. Hol a 8 év??? De miért nem a Coscoin.com domainre dolgoztak, ami logikus lenne, miért ennek a többes számú változatára? A Coscoin.com webcím ugyanis szabad. Megmondom, miért nem: nem akartak rá költeni!

6) A Coscoins.com oldalon van egy cégbejegyzési dokumentum, ami 2023-as

Miért nem a 8 évvel ezelőttit tették fel? De mindegy is, mert biztosan csalás.

7) Coshman.com

A Coscoins.com weboldal alján van egy link egy Apple applikáció grafikájával. Ez azonban nem a AppStore-ba visz, hanem egy saját weboldalukra, a Coshman.com-ra, ahová be tudsz lépni a regisztrált adataiddal, amit a Cosetek.com-on adtál meg! Nahát! A Google Play áruházban vagy az AppStore-ban nincs COS alkalmazás, pedig ez hitelesítené őket, azt csak az ő oldalukról tudod letölteni.

8) A Cosetek.com címet 2017-ben regisztrálták és egy kínai webshop volt

A 8 éve "töretlenül sikeres" biznisz weboldala sajnos csak 2017-ben, 6 éve indult. Előtte egy kínai webáruház volt, így nézett ki, az Internet archívum sajnos kíméletlenül megőrzi az ilyet. Nem tudni, mi történt 2018 és 2023 között, mert az Internet archívum nem tárol oldalt ebből az időszakból, de legkorábban 2018-ban indulhattak el. 2023-ból már több lenyomatot is őriz az Internet archívum, tehát valószínű, hogy 2023-ban indult el az oldal, de ez nem biztos.

9) Amit a Behindmlm.com talált róluk

A neten sok olyan oldal van, amely gépi ellenőrzéssel és különféle adatbázisok ellenőrzésével ellenőrzi egy weboldal hitelességét. Csak két példa, mert mindegyik figyelmeztet, hogy a Cosetek.com csalás (1, 2), de egy oldal, a Behindmlm.com azonban mélyebben utánanézett és megállapította, hogy a weboldal forráskódja egy kínai céghez kötődik, ami eléggé szokatlan egy sikeres és gazdag amerikai cégtől, nem?

10) Kattintásos csalás

A Behindmlm.com is arra utal, amit én is hangoztatok: a Cosetek.com-on semmiféle gazdasági tevékenység nem folyik azzal, hogy párszor egy nap megnyomsz egy gombot! Semmiféle kereskedés nem kötődik ehhez, ráadásul olyan nincs a kripto piacon, hogy mindig nyereséges. Gondolj bele, hány százan, hány ezren lépnek be a rendszerbe naponta, vajon honnan lesz mindenkinek napi 2,5 százalékos nyeresége? Hol van az a hatalmas forgalom, ami ezt korlátlanul lehetővé teszi bármennyi felhasználónak? Ráadásul, ha Neked lenne egy kriptovaluta váltód vagy tőzsdéd, akkor a nyereség felét odaadnád az embereknek, akiket korlátlan számban engednél magadhoz regisztrálni és egy egész jutalékrendszert felépítenél ezért, meg nyilvántartanál sok százezer embert? Tényleg, biztos? Te ezt elhiszed? Te ezt megtennéd? A Behindmlm.com ezt a kattintásos csalások kategóriájába sorolja, amiből másik 71-et mutat meg. Nem csak kriptósok, van ott mindenféle. Egy közös bennük: mindegyik kattintásra fizet sok pénzt, mindenféle gazdasági teljesítmény nélkül.

11) Végkövetkeztetés: valószínűleg 2023-ban indult és mindössze néhány hónapig tarthat a Cosetek.com életciklusa

A Behindmlm.com végül arra a következtetésre jut, hogy a kattintásos csalás legtöbbje néhány héttől néhány hónapig tart, aztán összeomlik. Amikor lelépnek a pénzzel, megszűnik a webhely és az alkalmazás, méghozzá mindenféle figyelmeztetés nélkül. Így a befektetők többsége veszteséggel száll ki belőle, ami az ún. Ponzi típusú csalások matematikai törvénye miatt van. A weboldal azt írja, hogy a feltételezések szerint a kínai csalók ugyanazon csoportja áll ezek mögött a kattintásos csalásokra épülő piramisjátékok, vagy ahogy ő fogalmaz a nemzetközi szaksajtóban elterjedt neve alapján, a Ponzi-pestis mögött.

+1) A Cosetek.com nem illegális, csak épp elvesztheted a pénzed.

A Cosetek.com nem tárol semmilyen adatot a felhasználóiról, álnéven több profilt is csinálhatsz (más eszközről és IP címről próbáld), ami eleve szabálytalan lenne, ha a COS valódi pénzügyi szolgáltató lenne, hiszen láthatod a kriptovaluta váltóknál is, hogy milyen szigorú ügyfélazonosítást követelnek meg, ha pénzről van szó. Erre nemzetközi pénzmosási szabályok kötelezik őket. A Cosetek.com viszont semmi ilyet nem kér és mivel a pénztárcacímek mögött, amelyekről fogad és amelyekre küld pénzt, nem látszik a tulajdonosa, nem is tudja ellenőrizni, hogy kinek fizeti ki a pénzt, vagy kitől kapja. De mivel csalás, nem is érdekli. Ezért ha belevágtál a Coscoinba, arra törekedj, hogy legalább a befektetett pénzed minél gyorsabban visszakapd, mert így utána már nem futsz kockázatot. Minél később vágsz bele, annál valószínűbb, hogy már nem fogod tudni kivenni a betett pénzed!

A kivett pénzt a magyarországi szabályok szerint le kell adózni és be kell vallani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán található információk alapján. (Már ha elhisszük, hogy a COS tényleg kriptokereskedést végez!) Ettől kezdve a COS-ból teljesen legális jövedelmet vettél ki, és szabályosan leadózva nyugodtan aludhatsz. Ne feledd, hogy mivel nem tudod készpénzben kikérni a pénzt, ezért bármikor ráláthat a NAV, bármelyik európai országban, hogy mennyit kerestél a neten, még a Revoluton is!

Végül ne feledd, egy havonta megduplázható befektetés extra nagy kockázatot jelent a pénzed elvesztésére! Ha nem így lenne, mindenki ezt csinálná!!! Ezért ne hagyj bent sok pénzt abban a reményben, hogy majd milliókra felhalmozod és degeszre keresed magad belőle, hanem addig vegyél ki belőle pénzt egy már elfogadható szinten, amíg megteheted! Ha mohó és kapzsi akarsz lenni, ha harácsolni akarsz, azt azonnal meg fogod bánni, amikor elzárják a pénzcsapokat és az az egyenleg, amit végül egy ilyen üzletből majd realizálni tudsz, egy nagy kerek NULLA lesz!

Ha nem hiszel nekem, akkor olvass bele ebbe a blogba, ahol ezt a törvényszerűséget a személyes veszteségeket bemutató példámmal bizonyítom. 

Ja, és olvasd el ezt is!

Hidd el nekem, érdemes szárazon tartanod a puskaport! :) Aztán csak ésszel...!