Giles Watson képe |
Akkor tanultam meg, hogy szükséges az egyenlegvédelem. Hiába trédelnek ugyanis a kereskedők a saját pénzükkel is, egyszerűen nem vigyáznak rá és hajlamosak a töredékére csökkenteni a saját pénzük értékét néhány óra leforgása alatt is, és ezzel a követőik pénzét is természetesen.
Nem értem, miért nem állítanak be stop losst, azaz olyan védelmet, hogy ha a kötéseik egy bizonyos árfolyam alá esnek, akkor ha veszteséggel is, de kiszállnak belőle.
De ez teljesen általános, hogy nem alkalmaznak ilyen védelmet, amire a tegnapi nap is jó példa volt.
A Bybiten egészen 64 669 dollárig esett a bitcoin árfolyama 14 és 22 óra között 70 989 dollárról és ez vitte a kereskedőim egyenlegeit is.
Mustang közel 100 USDT-t (-76%), 日群 4 USDT-t (-7%), STEF2023 több mint 40 USDT-t (-10%), Magic_Algo 55 USDT-t (-25%), SI Capital 62 USDT-t (-17%), korea_major_ahn 5 USDT-t (-2,5%) esett. PlymouthTrade egyenlege csak azért nem változott, mert éppen nem kereskedett, de az ő egyenlege is csökkent napon belül 5 százalékkal.
Az egyenlegem egy pár óra alatt egyötödével lecsökkent, és ez a csökkenés elvitte a teljes eddigi nyereséget, ami január 31 óta megtermelődött, plusz még a befizetett pénzem egy részét (több mint 8 százalékát) is.
A legnagyobb baj ezzel, hogy amivel küzdöttem az elmúlt két és fél hónapban, az mind ment a levesbe!
Nyilvánvaló, hogy ilyen hibát csak amatőrök csinálnak, de én kezdő státuszom ellenére nem akartam közéjük tartozni. Ezért egyenlegvédelmet alkalmaztam.
2024. január 31-jét követően, amikor elkezdtem ezt az egészet, március 16-án, március 19-én, április 2-án, április 3-án, április 5-én és április 9-én is voltak egyenlegesések a bitcoin árfolyamának ingadozása következtében, ezért mostanában épp azzal kísérleteztem, hogy még szorosabb egyenlegvédelmet állítsak be.
A márciusi veszteségek óta eleve alkalmazok egy 30 százalékos egyenlegvédelmet, tanulva a korábbi veszteségekből. Azonban, amikor az áprilisi hónapra befizettem a szokásos havi 30 ezer forintomat, azt másnap mind elvesztettem és ugyanott állt az egyenlegem, mint előtte befizetés nélkül. Ezért 30 százalékról 5 százalékra csökkentettem az egyenlegvédelmet.
Azért nem írtam erről a blogon még, mert egy kísérletnek szántam és tapasztalatot akartam gyűjteni arról, hogy ez mennyire akadályozza a kereskedők esetenként hátrányosabb pozícióit a követés során, tehát hányszor áll le a követés emiatt, rontja vagy javítja ez a pozíciókat végső soron?
Az összes kereskedőnél 5 százalék veszteséget állítottam be és ha ezt elérte a kereskedő, akkor a követése leállt.
Ez egyébként működött is egészen eddig, bár néha nem értettem, hogy hogyan működik, mert az 5 százalékot nem a csúcsegyenleghez képest számolta ugyanis a rendszer. Vagy legalábbis nem mindig.
De valóban működött, hogy leálltak a követések bizonyos veszteségek esetén.
A tegnapi napon drasztikusan esett a bitcoin árfolyama délután és noha folyamatosan kísérem az egyenlegem, tegnap pont olyan rohangálós napom volt, hogy csak este néztem rá az egyenlegemre és nem akartam hinni a szememnek: PlymouthTrade kivételével, aki éppen nem kereskedett, az összes kereskedőm pirosban volt, azaz a hozzá rendelt pénznél kevesebb volt az egyenlegem.
Ezt nem értettem, hiszen a követésnek több kereskedőnél le kellett volna állnia. 24 órán belül több mint 5 százalékot vesztett Mustang (-76%), 日群 (-7%), STEF2023 (-10%), Magic_Algo (-25%) és SI Capital (-17%).
Ekkor jött a meglepetés: 日群 kivételével, ahol tényleg leállt a követés, egyik kereskedőnél sem volt bekapcsolva az egyenlegvédelem!!! Abban a mezőben, ahol addig 5 százalék volt, a feltett általános tájékoztató anyagoknak megfelelően ("Új látogató vagy? Ezekkel kezdd!" szakasz a blog jobb oldalán), nem szerepelt semmilyen érték!
Korábban, amikor beállítottam mindegyik kereskedőnél, még vissza is néztem és be voltak írva az 5 százalékos értékek. Most viszont sehol nem volt ilyen szám, a mezők üresek voltak!
Próbáltam beírni újra az 5 százalékot, sikeresen rögzítettem, majd amikor visszahívtam a beállítást, már üres volt a mező, nem rögzítette a rendszer!
Megmondom őszintén, már korábban is jártam így, hogy elsőre nem rögzítette a rendszer a beírást, épp ezért néztem meg április 5-én, amikor áttértem az 5 százalékos egyenlegvédelemre, hogy biztosan benne van-e a rendszerben, és bizony ott volt, mindegyik kereskedőnél, ezért nyugodt voltam! Most meg egyiknél sem!
Nyilván nem én töröltem ki!
Engem nem is érdekel, hogy a Bybit direkt szórakozott ezek törlésével, hogy ezzel a saját malmára hajtsa a vizet, vagy rendszerhiba volt, vagy bármilyen egyéb ok miatt törlődött ez az egyenlegvédelem. Egy dolog lényeges: amikor működnie kellett volna, hogy ne veszítsek ennyi pénzt, akkor nem működött!
Mintegy 100 ezer forintot vesztettem pár óra leforgása alatt és most kevesebb az egyenlegem, mint amennyi pénzt összesen betettem. 196 USDT-vel, azaz bő 72 ezer forinttal többet vesztettem, mint amennyi a beállított egyenlegvédelem alapján indokolt lett volna!
Ezért kénytelen voltam megszüntetni a követést. Annyira gyorsan esett az egyenleg, hogy ami alatt tájékozódtam, hogy mi történt és megszüntettem a követéseket, még 30 USDT-t, azaz kb. 10 ezer forintot vesztettem! Ki tudja, hol állt volna meg az egyenleg, ha rá sem nézek ma!
A Bybit statisztikája naponta egyszer, minden éjjel kb. 3 órakor frissül, addig sajnos semmit nem látni a kereskedő aznapi teljesítményéből, így ha ilyen eset történik, egyszerűen rá sem tudsz nézni, hogy mi történt. Látod ugyan a folyamatban lévő kötéseket és a múltbelieket is, de sokszor ezt sem lehet egyértelműen áttekinteni, mert kriptopáronként van lebontva és ebből lehet egyszerre nagyon sok is, melyek össze-vissza állnak.
Természetesen megingott a bizalmam a Bybitben, hogyan merjek ezentúl ennyi pénzt náluk tartani?
Most teljesen megszüntettem a kereskedők követését a Bybiten, és egyelőre gondolkodom, hogy hogyan folytassam. Írok majd, ha döntöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése