Legalább két éve használok XAPO bitcoin alapú e-pénztárcát. Szeretem, bejön. Annak ellenére, hogy a kötelező beazonosítás miatt kissé összeakasztottuk a bajszunkat szeptemberben.
Még októberben történt, hogy elrontottam a PIN kódomat kétszer. Szerintem egyébként nem, de mindegy, erre hivatkozva kizárt a rendszer.
Volt már ilyen egyszer korábban is, kaptam egy ideiglenes jelszót e-mailben, amivel visszaállítottam a fiókom és minden rendben volt.
Most azonban nem akart érkezni az az átkozott e-mail. A dolog odáig fajult, hogy már írnom kellett a XAPO-nak, hogy miért nem kapom meg ezt a levelet, amikor minden mást megkapok tőlük?
1 nap múlva válaszoltak, hogy látják, hogy blokkolja a levelemet az e-mail szolgáltatóm, a Freemail.hu. Forduljak hozzájuk.
Nem nagyon hittem, hogy lesz megoldás, de írtam a Freemailnak. Csodával határos módon pár órán belül jött egy nagyon kulturált válasz, melyben megkértek, hogy küldjem el nekik a blokkolt levél fejlécét meg valami hibakódot.
A XAPO-tól persze ezt hiába kértem, nem tudtak ilyet adni, csak azt erősítették meg, hogy nem értik a blokkolást, a levélszolgáltatómmal van a probléma.
Ismét írtam a Freemailnek, ahol beidézték azt a választ, amit az ügyemben a SPAM szűrő szolgáltatójuktól kaptak angol nyelven, miszerint a levélfejléc és a kód nélkül nem tudnak utánanézni a problémámnak. Szóval a Freemailnek meglepően jó a supportja, le a kalappal! Megtudtam azt is, hogy ezt a megváltozott szűrést, ami miatt nem kaptam most meg a levelet, fél éve vezették be. Ezért kaptam meg a levelet a korábbi jelszótévesztés során. Hangsúlyozom, a feloldó PIN kódot közlő levélen kívül minden XAPO levelet megkaptam. És a XAPO is igen béna: nem tudja például kiküldeni a regisztrált mobilszámra SMS-ként.
Mivel éreztem, hogy itt nem lesz megoldás, ez egy végtelen történet lesz, ezért a XAPO-t megkértem, hogy hadd váltsak náluk e-mail címet a segítségükkel, a fiókba történő belépés nélkül. Ehhez meg kellett írnom pár adatomat, majd küldtek egy linket, ahol a fiókba történő belépés nélkül ki tudtam cserélni az e-mail címet egy Gmail-esre és arra az e-mail címemre már megkaptam a feloldó kódot tartalmazó levelet.
Tanulság: ha Freemail címmel regisztráltál a XAPO-ra, SOHA NE RONTSD EL a belépéshez használt 4 jegyű PIN kódodat, különben sohasem fogod megkapni a feloldó kódot tartalmazó levelet a Freemail SPAM szűrése következtében. Vagy: cseréld más domainesre az e-mail címed, amíg nem késő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése