2016. február 29., hétfő

NAV állásfoglalás: bitcoin HYIP befektetések adózása cégként

Elég sokára, 5 hónap múlva, de megérkezett a NAV válasza, melyet a Nemzetgazdasági Minisztériummal is egyeztettek. Tényleg alaposan utánajártak a kérdésemnek, miszerint hogyan adózik egy bitcoinos befektetés, ha jogi személy végzi a befektetést, nem ráztak le valamilyen sablonnal.

Amennyiben jól értelmezem, akkor cégként befektetve a bitcoint annak a mérleg szerinti értéke után, egy évben egyszer kell adózni, szokásos jövedelemként. A könyvelőd jobban fogja érteni.

Mellékelem az egész levél szövegét mindenféle átalakítás vagy megcsonkítás nélkül. Az esetleges hibák, ha még maradtak benne, a papír alapú levél beszkenneléséből adódnak.

(A bitcoin magánszemélyként történő befektetése utáni adózásáról már korábban írtam, itt olvasható, a NAV-val egyeztettem azt is.)

Tisztelt Ügyfelünk!
 
Igazgatóságunkhoz 2015. szeptember 8-án, e-mailben érkezett beadványában megfogalmazott azon kérdése tekintetében, hogy hogyan értékelendő adózási szempontból, ha a bitcoinba befektető személy a társasági adó alanya, a Nemzetgazdasági Minisztériummal történő egyeztetést követően az alábbi tájékoztatást adom.
 
A bitcoinnal, mint fizetésre használt virtuális eszközzel kapcsolatban jelenleg sem az Európai Unióban, sem Magyarországon nincs semmilyen releváns jogi szabályozás. Néhány ország helyi szabályokat ugyan megfogalmazott, azonban azok nem egységesek és inkább csak a bitcoin használatából fakadó kockázatok mérséklésére irányulnak.
 
A bitcoin egy olyan anonim fizetést biztosító virtuális eszköz, amelyet a hálózaton keresztül használnak fel fizetésre annak tulajdonosai. A bitcoin eszközöket maga a Bitcoin-hálózat (számítástechnikai támogatással működő fizetési rendszer) hozza létre egy véletlenszerű folyamattal úgy, hogy az új eszközöket elosztja azok között a számítógépek között, amelyek támogatják és üzemeltetik a hálózatot. Az ilyen módon létrehozható eszközök számát egy matematikai rendszer korlátozza. A bitcoin kezelését, árfolyamának alakulását tehát semmilyen központi szervezet nem irányítja és nem ellenőrzi, hanem az a kereslet-kínálat eredményeként alakul ki abban a rendszerben, amely a keletkezését is lehetővé teszi.
 
Bitcoinhoz jutni jelenleg a piacon az alábbi módokon lehet: a) pénzért vásárolható (napi ára, illetve árfolyama van), b) bármilyen termékért vagy szolgáltatásért cserébe elfogadható ellenértékként, de annak elfogadását nem jogszabályi előírások teszik kötelezővé, hanem a termék értékesítője, vagy a szolgáltatás nyújtója dönt annak elfogadásáról, c) ún. „bányászat" révén (a Bitcoin-hálózathoz kapcsolódó speciális számítógépek bonyolult matematikai számítási műveleteket végeznek és a rendszer mindig a számítást elsőként elvégző és publikáló tulajdonosának ítéli oda a virtuális fizetőeszközt, mintegy jutalomként). 

A bitcoin nem tekinthető hagyományos értelemben vett fizetőeszköznek, mert fedezetét nem egy nemesfém vagy egy kormány, hanem a piac és a hálózat biztosítja. A bitcoinnak attól van értéke, hogy a piaci szereplők közül egyesek elfogadják fizetőeszközként. A bitcoin a hatályos jogi szabályozás alapján nem tekinthető értékpapírnak sem, mivel a bitcoin nem rendelkezik azokkal a jogszabályban meghatározott kellékekkel, amelyek az értékpapír kötelező elemei.
 
Tekintettel arra, hogy a bitcoin nem tekinthető sem jogszabály által meghatározott fizetőeszköznek, sem értékpapírnak és birtokba vehető dolognak sem, mert csak virtuálisan létezik, jellegéből következően lénygében egy olyan fizetési ígéret, amely az éppen aktuális ára, árfolyama alapján pénzre váltható vagy azzal vásárolt termékért, szolgáltatásért — bizonyos szállítóknak — fizetni lehet. Ennek a fizetési ígéretnek nincs lejárata vagy futamideje, az bármikor pénzre váltható, ha egyébként van olyan személy vagy szervezet, aki/amely erre a cserére hajlandó. 

A bitcoin olyan fizetési ígéretet testesít meg, amelyet követelésként lehet csak kimutatni, nincs kamata, de amennyiben pénzre váltják (illetve felhasználják), akkor hozama lesz, ami lehet nyereség vagy veszteség.
 
Tulajdonságából és felhasználási céljából következően a bitcoint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 29. § (8) bekezdése alapján a forgóeszközökön belül, mint vásárolt követelést az egyéb követelések között indokolt kimutatni és ennek megfelelően értékelni. A számviteli kimutatás és értékelés szempontjából e követelést nem lehet devizában fennálló követelésnek tekintetni.
 
A bitcoinnak napi ára, illetve árfolyama van (sőt árfolyama még napközben is folyamatosan változik), amelyen az megvásárolható. Ezért a bitcoin ellenében fennálló követelést, mint fizetési ígéretet a mérlegfordulónapon értékelni szükséges. Az értékelés alapján indokolt esetben az Szt. 65. §-a szerint értékvesztést kell elszámolni, amennyiben az tartós és jelentős összegű.
 
Tekintettel arra, hogy a bitcoin egy fizetési ígéretet tartalmazó követelés, annak értékesítése során a vásárolt követelések elszámolási szabályait indokolt követni. Az Szt. 84. § (7) bekezdés n) pontja alapján a vásárolt követelés értékesítésekor az eladási ár és a könyv szerinti érték közötti nyereségjellegű különbözet a pénzügyi műveletek egyéb bevételeként, míg a veszteségjellegű különbözetet az Szt. 85. § (3) bekezdés n) pontja alapján a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításaként kell elszámolni.
 
Az ún. „bányászat" révén szerzett bitcoin térítés nélkül kapott eszköznek (követelésnek) tekintendő, amelynek a szerzés napján fennálló árfolyamon számított piaci értékét az Szt. 77. § (4) bekezdés c) pontja alapján egyéb bevételként kell elszámolni és az Szt. 45. § (5) bekezdése alapján halasztott bevételként kell elhatárolni. Az időbeli elhatárolást az Szt. 45. § (2) bekezdése alapján a bitcoin felhasználásakor kell megszüntetni.
 
A bitcoin egyenlegének, azaz a bitcoin miatt fennálló követelésnek a csökkenése során az alábbi okokból adódóan keletkezhet eredmény: szállítói kötelezettség kiegyenlítésekor, a bitcoin felhasználása során keletkező különbözetből; a bitcoin hivatalos pénzeszközre történő átváltásakor adódó különbözetből, amely különbözeteket az Szt. 84. § (7) bekezdés n) pontja és a 85. § (3) bekezdés n) pontja alapján pénzügyi műveletek eredményként indokolt elszámolni; a bitcoin miatt fennálló követelésre az Szt. 65. §-a alapján elszámolt értékvesztés miatt, amely tétel a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 8. § (1) bekezdés gy) pontja alapján adózás előtti eredményt növelő tétel; a bitcoin miatt fennálló követelés behajthatatlan követelésként történő leírásakor, amelyet az Szt. 81. § (3) bekezdés c) pontja alapján egyéb ráfordításként kell elszámolni, az egyéb ráfordításként elszámolt tétel a Tao tv. alapján nem növeli az adózás előtti eredményt; a bitcoin miatt fennálló követelés elengedett követelésként történő elszámolásakor, amelyet egyéb ráfordításként kell elszámolni, az így elszámolt ráfordítás a Tao tv. 8. § (1) bekezdés h) pontja alapján növeli az adózás előtti eredményt, ha a követelés elengedése kapcsolt fél javára történik. 

Összegezve tehát a bitcoin nem mutatható ki befektetett eszközként, bitcoinra tekintettel kimutatott, a vásárolt követelés értékesítésekor az eladási ár és a könyv szerinti érték közötti különbözet pedig — a pénzügyi műveletek eredményeként — az adózás előtti eredmény részét képezi.
 
Tájékoztatom, hogy a válaszlevél tartalma szakmai véleménynek minősül, kötelező jogi erővel nem bír. 

Budapest, 2016. február
 
Tisztelettel:
xxx főosztályvezető
 

11 megjegyzés:

  1. Engem az érdekelne nagyon, hogy mondjuk KATA-s egyéni vállalkozóként, ha bányászok ( akármilyen kripto valutát ) a vállalkozás keretein belül, vagy eladom a hashrate-m a Nicehash-en, akkor a bevételről hogyan állítok ki számlát. Kinek állítom ki, és milyen gyakran? A bevétel ugye általában kripto valutában érkezik. Ezt át kell e váltani az aznapi árfolyamon HUF-ra, és aszerint kell e a bevételt meghatároznom a számlán? Ha igen, akkor hivatalosan melyik site ( Kraken, Poloniex stb. ) Bitcoin árfolyama a mérvadó ilyen esetekben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Máté! Ezekhez én sem értek sajnos, ezért azt javaslom, hogy a fenti cikket mutasd meg a könyvelődnek és utána szerintem menni fog.

      A bányászatra a "Az ún. „bányászat" révén szerzett bitcoin térítés..." bekezdés szabályai az irányadóak a fenti posztból szerintem, de én úgy gondolom, a fenti adóhivatali állásfoglalás alapján nem követsz el hibát, ha mindaddig, amíg nem realizálod a bitcoin értékét, addig nem is forintosítod, vagy csak legfeljebb a mérleg fordulónapon. (Magánvélemény!)

      Az átváltásra én előbb a bitcoin-euró árfolyamot, majd abból az MNB deviza közép árfolyamot használom a bevétel előtti hónap 15. napján érvényes árfolyammal, ahogy azt a magánszemélyek bevételénél írta az adóhivatal, ld. a hivatkozott másik cikket. Nyilván ez az átváltási értékelés a cégekre is ugyanúgy vonatkozik.
      Amit én használok átváltási árfolyamra:
      http://www.xe.com/currencycharts/?from=XBT&to=EUR&view=1Y
      http://www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes
      Az xe.com-nál, ha egy napra több időpontban is van árfolyam, mindig az aznapi utolsót használom.

      A számlát valószínűleg a Bitcoin váltó felé kell majd kiállítani, amelyik forintra váltja a bitcoint, de nem kell neki elküldeni. (Legalábbis ugyanígy kell eljárni a Google AdSense hirdetések utáni bevételek elkönyvelésekor is.)

      Ennyit tudtam segíteni, remélem tudsz vele kezdeni valamit! Mindenképpen konzultálj a könyvelőddel is!

      Törlés
  2. Kedves Péter,

    Köszönöm az infót! Már zajlik a konzultáció, csak ez a könyvelőmnek is új terep, ezért próbálok információt szerezni mindenhonnan, hátha valakinek gyakorlati tapasztalata van ebben.

    VálaszTörlés
  3. Gondolom a villanyszámlát nem lehet leírni az adóból.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Máté! Szívesen, sok sikert! :) Kedves Omega! Mind cégként, mind pedig magánszemélyként a bitcoin bányászat kapcsán szerzett jövedelmeddel szemben érvényesítheted a költségeidet, így a villanyszámla költségeket is. Ld.: http://bitpenz.blogspot.hu/2016/02/hyip-adozasi-tudnivalok-nav-val.html

    VálaszTörlés
  5. Szia Omega! Úgy van, ahogy Péter írja. KATA esetén viszont "csak" az iparűzési adóalapot tudod vele csökkenteni, ha jól tudom.

    VálaszTörlés
  6. Ez akkor azt jelenti hogy Bitcoin bányászatot lehet önálló tevékenységből származó jövedelemként adózni?

    VálaszTörlés
  7. Kedves Admin199!

    Elnézést, sajnos elkerülte a figyelmemet a bejegyzésed, ezért csak most válaszolok. Igen, az adóhatóság állásfoglalása alapján egyértelműen önálló tevékenység a bitcoin bányászat, és a fenti módon legálisan adózható.

    Üdvözlettel: Péter

    VálaszTörlés

  8. 3
    VISTO CHE TESTIMONIANZA SHOCK E SUPER STRA VERA ( I CANI BASTARDI PAOLO BARRAI E FEDERICO IZZI SONO STATI QUERELATI GIA’ DA ALMENO 150 PERSONE DI MEZZA EUROPA.. E NON SOLO DA ALMENO 120 PERSONE CHE VIVONO FRA BOLZANO E CANICATTI')?!?
    PER NON AGIUNGERE, POI, DI COME L’AZZERA RISPARMI DI TUTTI E SEMPRE, FEDERICO IZZI ( NOTO COME, COME DETTO, COME " ER ZIO ROMOLO DELLA CAMORRA DER BASSO LAZIO”, MA ANCHE, COME "FEDERICO IZZI, IL PEDOFILO DEL BITCOIN") IL 5.9.14 DICEVA DI VENDERE AZIONI E SIAMO “SUPER STRA OVVIAMENTE”, SCHIZZATI IN SU! SUA MILIARDESIMA CANNATA!
    DA SCHIATTARE DAL RIDERE: GUARDATE COSA RAGLIAVA IL 5.9.14
    http://ilpunto-borsainvestimenti.blogspot.fr/2014/09/zio-romolo-i-mercati-hanno-esagerato-ma.html

    ESATTAMENTE DA QUELLA DATA, IL DOW JONES E' SCHIZZATO IN SU COME UN RAZZO
    http://www.bloomberg.com/quote/INDU:IND
    GIUSTO... COSI'... PER MENZIONARNE UN ALTRA, UNA SU UN MILIARDO, LA PRIMA CHE MI VIENE IN MENTE... FACEVA VENDERE AZIONI AD INIZIO 1.2012 E TUTTO E' SALITO PER 3 MESI
    http://mercatoliberotraderpergioco.blogspot.co.uk/2012/01/ci-attende-un-gennaio-di-ribassi.html
    FACEVA POI COMPRARE, OVVIAMENTE, AI MASSIMI DEL 2012, E SIAM STRA CROLLATI!!!
    ED A PROPOSITO, ORA, DEL NOTO KU KLUK KLANISTA, MAFIOSO, MEGA RICICLA CASH MAFIOSO, LADRO, TRUFFATORE, PEDERASTA, CORROTTISSIMO, SEMPRE FALSO, ESTORTORE DI SOLDI, MEGA STALKER SU INTERNET, GIA' 3 VOLTE IN CARCERE, CACCIATO A SBERLE DA CITIBANK, INDAGATO DA 7 PROCURE ITALIANE E DALLA PROCURA DI LUGANO, MEGA MULTATO DALLA CONSOB, ORGANIZZANTE L'OMIDICIO DI DAVID ROSSI DI MONTE PASCHI, BASTARDO ASSASSINO E NOTO PEDOFILO PAOLO PIETRO BARRAI NATO A MILANO IL 28.6.1965

    E' DAVVERO DA ARRESTARE SUBITO (PRIMA CHE FACCIA AMMAZZARE ANCORA), IL TERRORISTA NAZISTA ED ASSASSINO, PAOLO BARRAI, NATO A MILANO IL 28.6.1965. NONCHE' MEGA RICICLA SOLDI MAFIOSI E POLITI-C-RIMINALI, OSSIA FRUTTO DI MEGA RUBERIE E MEGA MAZZETTE, RICEVUTE DA LEGA LADRONA E STRAGISTA SPAPPOLA MAGISTRATI, NONCHE', TANTO QUANTO, NAZIFASCISTA DITTATORE E PEDOFILO SILVIO BERLUSCONI! DICEVO, E' DAVVERO DA ARRESTARE UNA QUARTA VOLTA, E SUBITO, IL TERRORISTA NAZISTA ED ASSASSINO, PAOLO BARRAI ( ASSICURANDOSI CHE QUESTA VOLTA RIMANGA IN CARCERE PER SEMPRE O PER LO MENO PER DECENNI E DECENNI). NON PER NIENTE, GIA' STATO IN GALERA 3 VOLTE. OPINIONI TUTTE TERRIFICANTI SU DI LUI! MEGA TRUFFATORE E MEGA RICICLA CASH LERCIO CHE PIU' LERCIO NON SI POTREBBE, VIA CRIMINALISSIMA BLOCKCHAIN INVEST, OLTRE CHE VIA CRIMINALISSIMA WORLD MAN OPPORTUNITIES LUGANO, CRIMINALISSIMA WMO SA PANAMA E CRIMINALISSIMA BSI ITALIA SRL DI VIA SOCRATE 26 MILANO! NOTO PEDOFIL-O-MOSESSUALE SODOMIZZA BAMBINI PAOLO BARRAI! CACCIATO DA CITIBANK A SBERLE, PER MEGA FRODI CHE LI FACEVA ( IL FUNZIONARIO SUPER DELINQUENTE DI CITIBANK MILANO DELLA FINE DI QUESTO ARTICOLO E' LUI http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/2001/02/19/maxi-evasione-da-400-miliardi-terenzio-sotto-torchio.html )! SBAGLIA SEMPRE IN BORSA! AZZERA I RISPARMI DI CENTINAIA DI PERSONE! FALSO&LADRO&TRUFFATORE! DIFFAMA SUL WEB A FINI NAZIRAZZISTI! FONDATORE DEI NUOVI MEG-A-SSASSINI MOVIMENTI TERRORISTI DI ESTREMA DESTRA: "NEO NAR"! FONDATORE DEL, PROSSIMAMENTE, DI FREQUENTE, OMICIDA: KU KLUK KLAN PADANO! CONDANNATO AL CARCERE A MILANO ED IN BRASILE ( 8 ANNI E PURE PER PEDERASTIA OMOSESSUALE, RIPETO, PURE PER PEDERASTIA OMOSESSUALE)!

    VálaszTörlés
  9. TI TRUFFANO E AZZERANO I RISPARMI DI UNA VITA: FEDERICO IZZI (NOTO COME "IL PEDOFILO DEL BITCOIN", E NOTISSIMO PURE COME "ER ZIO ROMOLO DELLA CAMORRA" IN QUANTO CAMPA DI RICICLAGGIO DI SOLDI DI MEG-A-SSASSINI NAPOLETANI, CASERTANI E DEL BASSO LAZIO http://www.poliziaedemocrazia.it/live/index.php?domain=rubriche&action=articolo&idArticolo=2602) ED IL GIA' FINITO 3 VOLTE IN GALERA, ALTRETTANTO FAMOSISSIMO PEDERASTA ED IMMENSO CRIMINALE: PAOLO BARRAI ( SU CUI TROVATE NON POCO, QUI https://es-la.facebook.com/public/Truffati-Da-Paolo-Barrai )! SONO I 2 PEGGORI TRADERS DEGLI ULTIMI 3 SECOLI ( OSSIA DA QUANDO INIZIARONO AD ESISTERE, MORE OR LESS, I STOCK EXCHANGES)! OGNI VOLTA CHE "RAGLIANO" CHE BITCOINS ED AZIONI VOGLION SALIRE: TUTTO CROLLA! OGNI VOLTA CHE PREVEDONO DISASTRI: BITCOINS ED AZIONI SALGONO A RAZZO!
    1
    MAI VISTO DEI TRUFFATORI EFFERATI ED IDIOTI, INCAPACISSIMI TOTALI, CHE TI AZZERANO SEMPRE TUTTI I RISPARMI, COME IL GIA’ TRE VOLTE IN GALERA, PAOLO BARRAI
    https://es-es.facebook.com/public/Truffati-Da-Paolo-Barrai
    (BLOG MERCATO LIBERO, NOTO IN TUTTO IL MONDO COME "MERDATO" LIBERO) ED IL SEMPRE SBAGLIANTE IN BORSA, LADRO, TRUFFATORE, ACCERTATO SATANISTA PEDERASTA INCULA BAMBINI E MEGA RICICLA SOLDI MAFIOSI, FEDERICO IZZI NOTO IN TUTTO IL MONDO, BEN APPUNTO, COME " IL PEDOFILO DEL BITCOIN"
    https://groups.google.com/forum/#!topic/comp.soft-sys.matlab/FKY_roBbVQ4 ( COME ACCENNAVO, FA PARTE DI TANTE SETTE SATANISTE DI OSTIA, INSIEME AI MAFIOSI, PERICOLOSISSIMI CASAMONICA E SPADA, COME ANCHE FA PARTE DI TANTE ALTRE SETTA SATANISTA DI ROMA, LATINA E CASERTA, IN QUESTO ULTIMO CASO, INSIEME AI MEGA ASSASSINI CASALESI... LOGGE OVE SI VIOLENTANO I BAMBINI E POI SI AMMAZZANO, PER PRELEVAR LORO GLI ORGANI, DA POI VENDERE, FACENDO SPARIRE IL RESTO DEI LORO STRAZIATI CORPICINI IN BOSCHI DI GRAN PARTE DI LAZIO E CAMPANIA O CON SOLITO ACIDO SCIOGLI ARGENTO
    http://www.romatoday.it/cronaca/bambini-scomparsi-roma-indagini.html
    http://www.repubblica.it/cronaca/2018/05/25/news/l_esercito_dei_bimbi_scomparsi_in_italia_sparisce_un_minore_ogni_due_giorni-197308964/ )
    E NOTISSIMO PURE COME ER ZIO ROMOLO DELLA CAMORRA' ( VIVE DI RICICLAGGIO DI SOLDI CHE COLANO FIUMI DI SANGUE DI MORTI AMMAZZATI, COME DETTO, SPECIE IN ZONE DI BASSO LAZIO http://www.poliziaedemocrazia.it/live/index.php?domain=rubriche&action=articolo&idArticolo=2602 ). EFFETTUATI INSIEME AL NOTO VERME CRIMINALE ANDREA SCARSI DI BANCA IFIGEST, CHE E' DI LATINA, E CHE E' NOTO UN PO' IN TUTTO IL MONDO, COME "IL BANCHIERE DEGLI ASSASSINI DI SILVIO"
    https://www.ilmessaggero.it/latina/latina_associazione_a_delinquere_di_stampo_mafioso_25_arresti_della_polizia-3792381.html
    CRIMINALE DAVVERO BASTARDO ANDREA SCARSI DI IFIGEST MILANO, CHE ORGANIZZA MEGA RICICLAGGI DI SOLDI ASSASSINI DA ANNI ED ANNI DI CAMORRA, E COME DETTO, DI OGNI ALTRA GANG MALAVITOSA DELLA SUA ZONA DI LATRINA, OPS SORRY, INTENDEVO LATINA
    https://it.linkedin.com/in/andrea-scarsi-67a04a9
    E CHE E' FIGLIO DEL NOTO GINECOLOGO PEDOFILO ALESSANDRO SCARSI, NON PER NIENTE, STATO PESANTEMETE IN GALERA, PER CRIMINI DI OGNI ( PEDOPORNOGRAFIA, SFRUTTAMENTO DELLA PROSTITUZIONE, GIA' CITATO TRAFFICO DI ORGANI http://www.telefree.it/news.php?op=view&id=2285 ECT ECT)
    LEGGETE ORA, PLEASE, LA SCIOCCANTISSIMA TESTIMONIANZA DI UN CLIENTE CHE COI DUE LADRONI E MEGA TRUFFATORI TRADERS FEDERICO IZZI E PAOLO BARRAI, NEGLI ULTIMI MESI, SUL BITCOINS, HA PERSO TUTTI, TUTTI E STRA TUTTI I SUOI RISPARM!!

    VálaszTörlés
  10. Néhány ember azt mondhatja, hogy "sok időt vesz igénybe, hogy a bitcoin növekedjen". Én is ezt mondtam, de addig, amíg nem találkoztam Rider.Mr lovas úrral, nagyon nagy köszönetet szeretnék mondani neked, hogy elvesztettem a helyzetemet. Rider úr valaki, aki segített abban, hogy megvalósítsam álmomat, hogy az 1BTC-nél többet vártam, mint amire számítottam. Hogy csinálta ezt? Egyszerűen csatlakoztatta a pénztárcámat az ő bányászati ​​patakához, és így naponta átlagosan 0.4BTC-t tudtam megvalósítani. És ma boldogan élek, mert annyira könnyedén megkaphatom, amit akarok. És bár még mindig hosszú utat kell tennem, mint befektetőt, csak azt hittem, bölcs dolog megosztani ezt, mert azt akarom, hogy együtt növekedjünk. Vigyázz, vagy nem, Bitcoin milliomos lettél és élhetsz az életedben mindig álmodott. Mindössze annyit kell tennie, hogy a RIDERBITCOINMINING@GMAIL.COM e-mailben küldje el Rider-t. Mondja meg, hogy szeretné megnövelni a bitcoint. Rögtön összekapcsolja Önt a patakjával, és bízik bennem, nagyon örülök, hogy ezt a nagyszerű döntést hozta. kockázatot vállal a jutalom elnyerése.

    VálaszTörlés