2016. október 12., szerda

Vádirat a HYIP-ok ellen - itt az új HYIP stratégiám

Az előző havi összefoglalómban bejelentettem, hogy a HYIP stratégiámat korrigálnom kell. (A HYIP stratégiám oldala már e cikk írása előtt frissítve lett.)

Lássuk, mi vezetett idáig.

Mintegy egy éve, 2015. szeptember 30-án kezdtem a mélymerülést a HYIP-okba. Nem voltam teljesen zöldfülű: akkor már volt 10 hónapos tapasztalatom és pár ezer forinttal teszteltem is több programot, melyekben összességében veszteséges voltam, nem utolsó sorban azért is, mert a jól hangzó Richpower.biz oldal mögött egy csaló volt, aki már három hét múlva nem fizetett azt követően, hogy nagy csinnadrattával elindult.

1. Optimista szakasz (2015. október 1-től 2015. október 15-ig)


Nagyon gondosan, sok időt befektetve választottam ki 15 HYIP programot, amibe programonként nagyjából ugyanannyit fektettem: 0,57 BTC-t. Akkori értékben ez kb. 40 ezer forint volt programonként.

A programok jelentős része az Allhyipmonitors.com legstabilabb programjainak néhány hétig figyelt listája alapján lett kiválasztva. Emellett figyelembe vettem a HYIP hirdetéseket az Allhyipmonitors.com és a faucet oldalakon is, amelyeken játszottam. Ami nem tűnt egyértelműen teljesíthetetlen lehúzásnak, azokat mérlegeltem csak. A programok egyharmada kifejezetten a kis hozamú, stabilabbnak vélt program volt, hogy ezzel is megosszam a nagyobb és a kisebb kockázatot, vagyis diverzifikáljak.

Utóbb ezek a kis hozamú programok mentettek meg.

Amikor elindítottam a befektetési portfóliót egy banki személyi kölcsönből, akkor az ígért hozamok alapján az volt a tervem, hogy ha a HYIP-ok csak másfél hónapig fizetnek, akkor vissza tudom fizetni a teljes hiteltartozásom és utána már csak nyerhetek rajtuk. Csak másfél hónap, zömében a legstabilabb HYIP programok listájáról választva... egyáltalán nem tűnt lehetetlennek.

A sors azonban másképp rendelkezett.

A nagy (de nem teljesíthetetlenül magas) hozamot ígérő programok fele, azaz a portfólió egyharmada (Fast-traders, Deepyu, Forkstrade, Xbit.io, Decassets) két héten belül csődbe ment és jelentős veszteséget hozott.

2. A kis hozamú programok stratégiája (2015. október 15-től 2016. február végéig)


Persze kétségbeestem. Azt már láttam, hogy nem lesz gyors hitel visszafizetés, ezért próbáltam menteni a helyzetet. Ekkor fordultam a stabil, kis hozamot ígérő programok felé, mely egészen mostanáig a HYIP stratégiám részét képezte.

Igen, egészen mostanáig.

Rájöttem ugyanis, hogy a kis hozamú programok is ugyanúgy becsődölnek, csak az alacsonyabb hozam miatt tovább bírják. De a tőke ugyanolyan százalékát elvesztheted bennük, mint a nagyobb hozamot ígérő programoknál, csak tovább tart. Tehát vársz 6-9 hónapot, hogy egyáltalán az jöjjön vissza, amit beletettél, aztán vagy így lesz, vagy nem, de ha így lesz is, alacsony lesz a hozam.

Az első pofon a Pokeram csődje volt. 3,52 bitcoinom (akkori árfolyamon mintegy 400 ezer forintom) ragadt bele, mert hittem nekik, miszerint a fedősztorival tényleg termelnek pénzt. Nem akartam ennyi pénzt náluk tartani, csak átmenetileg fektettem be hozzájuk, ami hamar véglegessé vált sajnos.

Akkor tanultam meg, hogy egyetlen HYIP-nak se higgyek.

A Pokerammal bezárólag addig 7,63 bitcoint buktam el a HYIP programokban. Mai áron kb. 1,25 millió forintot. Ezekből 1,67 bitcoint kaptam vissza (mai áron bő 280 ezer forintot).

Azaz 5 hónap alatt elvesztettem 1 millió forintot, melyben az én pénzemen felül a HYIP-ok haszna is benne volt, ugyanis azokat is befektettem, hogy növeljem a portfóliómat a magasabb pénztermelés felé.

3. Portfólió szétporlasztása (2016. március 1-től 2016. szeptember 30-ig)


Ekkor másodszor módosítottam a HYIP stratégiámon (ez előtt pár nappal indult a blogom). Az lett az alapelvem,  hogy több hullámban, előbb március elején, majd május elején minél több programba fektetek be, melyeket természetesen igyekeztem minél gondosabban és az addigi tapasztalataim felhasználásával összeállítani. Több mint 20 HYIP programból állt a portfólióm, és figyelembe véve a Bitbondot is, amelyen belül több magánszemély között osztottam meg a befektetést, mintegy 30 helyről jött a pénz.

Ebben a harmadik szakaszban az volt a stratégiám, hogy minden HYIP nyereséget új programokba fektetek. A márciusi első hullám után május elején ezért újabb portfólió bővítés következett. Bőven 30 HYIP program felett voltam, a piac legjobbnak ítélt befektetései képezték a portfóliómat.

A májusit azonban később már nem követte ilyen látványos bővítés, aminek egyik fő oka volt, hogy leállt az addig szép hasznot termelő Hashocean.com, így a havi bevétel is jelentősen elapadt. Továbbá egyszerűen nem találtam olyan programot, amelyekben ilyen múlt után megbízzak annyira, hogy belepakoljak. 

Pontosabban két programban azért bíztam a Pokeram csődje után, az egyik a Compound.fund volt, amelyről tudtam, hogy nem csalás, viszont iszonyú nyereségek mellett iszonyú veszteségeket is képes volt termelni a rossz piaci hatások, és mára mondhatom, talán a rossz altcoin befektetések miatt is, így nem jutottam vele előbbre, mert amit befizettem, azt is el is vesztettem (jelenleg az egyenlegem kevesebb, mint amit eddig összesen befizettem, s Jo, a program gazdája időközben megszüntetésre ítélte a Compound.fund-ot, a kifizetéseket pedig még visszatartja egy többször meghosszabbított határidőig, mely most éppen november vége).

A másik program a Genesis-mining bányászcég volt, amelyet a júliusi felezés letarolt. Már látom, hogy a következő felezésig sem lesz kifizetve a befektetésem, haszonról tehát egyáltalán nem beszélhetünk. Semmilyen bányászcégben nincs értékelhető haszon, vagy prosperáló befektetés, mindenhol csak a veszteségek vannak és a következő felezés után még rosszabb lesz a helyzet. Leállt a Badbitcoin-org szerint a Genesis mellett egyedül hiteles Miningsweden.se bányászcég is, amelyet veszteséggel zártam. Én ma úgy ítélem meg, a bitcoin bányászatban nincs jövő. Tudom, hogy az új csomagok most vonzóbbak, de egyszer azok is régiek lesznek és a régi ügyfelekre az Oxbtc-n kívül senki sem fordított figyelmet.

Tehát mára gyakorlatilag leállt vagy elértéktelenedett mindkét program, amelyben addig hittem.

Aztán jött a Recyclix. Hű, ilyen számítások, olyan számítások, na majd ebből leszek milliomos, 5 heti 14 százalékos hozam, az szép! Figyelmen kívül hagytam azonban ViK, a Badbitcoin.org gazdájának figyelmeztetését és utánajárását azzal kapcsolatban, hogy a hulladékpiacon nem lehet ekkora nyereséget elérni az alacsony kőolajárak következtében. Az álmomat egy retusált Recyclix logós kamion törte ketté nemrég, mely után nyomozva a Recyclix több mint aggályossá vált. Most ugyan még mindig befektetek a Recyclixbe, hogy mindkét fiókban elérjem a kívánt 1000 euró befektetést, de ha ez meglesz, akkor rinyálhatok, hogy nem szűnik-e meg a Recyclix az alatt a 8 hónap alatt, amíg visszajön az 1000-1000 euró befektetésem. És akkor még haszonról nem beszéltünk. Márpedig a Recyclixről mostanában rossz hírek jönnek: felfüggesztett elérés Olaszországból, késedelmes banki átutalások. (A bitcoinos kifizetés változatlanul instant.)

És épp itt a baj: a Recyclix is ugyanúgy elviheti a kb. 600 ezer forintra felhízlalt tőkémet, mint a Pokeram.com anno elvitte a 400 ezremet, vagy ahogy most a Compound.fund tart vissza bizonytalan ideig 400 ezer forintomat, bár remélem, azt azért tényleg megkapom majd.

Tehát gyakorlatilag láttam, hogy ez a harmadik HYIP stratégia sem működik.

De nézzük a számokat:

2016. szeptember 30-ig a leggondosabb befektetéssel, a HYIP stratégiám állandó változtatásával, finomhangolásával a két portfóliómban egy év alatt mintegy 55 különféle HYIP befektetésbe fektettem be (egymás hasznaiból is persze, meg egymás közötti tőkéket is mozgatva)
  • tőkeként a kezemen átfolyatva 24,28 bitcoint (mai árfolyamon 4,1 millió forintot) 
  • eddig ebből visszakaptam 18,20 bitcoint (mai árfolyamon 3 millió forintot)
  • miközben a jelenleg aktív tőkém a fentiekből 8,32 bitcoin (mai árfolyamon kb. 1,4 millió forint)
  • amely kb. havi 0,39 bitcoint termel (4,69 százalékos havi haszon) (mai árfolyamon kb. 66 ezer forint)

Az új célom havi 172.543 forint adózott jövedelem. Szerintetek így mikor fogom ezt elérni? És legfőképpen: Szerintetek elégedett vagyok az elmúlt egy évvel?

4. Új HYIP stratégia 2016. október 1-től: legfontosabb cél a tőke biztonsága


2016. szeptember 30-ig a stratégiám alapját képezte, hogy félretegyek a bedőlő programok tőkéjének visszapótlására. Ez egy jó ötletnek tűnt, hiszen így fenntartható a pénztermelés.

Azonban egy év tapasztalatából a következő eredmény jön ki: 

  • a már lezárt (csődbement vagy felhagyott) 40 HYIP programban, melyet gondosan választottam ki, 
  • 23 HYIP programban szenvedtem kisebb-nagyobb veszteséget
Vagyis több mint felében semmilyen haszon nem képződött, sőt még a tőkém egy részét is elvesztettem.

Ez azt jelenti, hogy ha a két portfóliómat nyereségesen kívánom működtetni, akkor a jövőben ki kell termelnem a bedőlő programokba ragadt tőkét is pluszban, hogy azok haszna továbbra is fenntarthatóan megtermelődjön, ami legalább kétszer ilyen magas hozamokat igényelne a portfólió másik felétől.

A kétszer ilyen magas hozam viszont kockázatosabb befektetéseket jelent, ahol még hamarabb bedőlnek a programok.

Vagyis a kígyó a saját farkába harap. Matematikailag nincs megoldás.

Jelenleg a tőkefelhalmozási szakaszban vagyok, így még nem tudtam félretenni arra, hogy a bedőlő programokban ragadt tőkét kompenzáljam. Márpedig ilyen gyászos eredménnyel nem fogom tudni felhalmozni a tőkét sem, mert gyorsabban fogy, mint ahogy épül, ez a számokból tisztán látszik.

Végeztem számításokat, hogy annak függvényében, hogy mennyi időn belül számítok egy HYIP program bedőlésére, mekkora összeget kell tartalékba tenni. Havi 15 százalékos haszonnál, feltételezve hogy egy éven belül az összes program bedől, még elviselhető ez a nagyságrend (a nettó jövedelem 1,23-szorosa), de ahogy mostanában 5 százalékos, vagy az alatti hasznokat hozok ki a jelenlegi portfóliómból, extrém nagy összeg kell, 3,7-szerese a havi nettó jövedelemnek. És ha abba még beleszámolom, hogy önmagát, tehát a tartalékot is termelje ki egyből, ne csak a havi hasznot, akkor még észveszejtőbb számok jönnek ki: már 14-szerese kell a nettó jövedelemnek, igaz, ebben már az adó is benne van.

Ez azonban már kitermelhetetlen. Hiszen eleve a tőkét sem tudom felhalmozni, mert bedőlnek a stabil HYIP programok is a tőkefelhalmozás során, hát még hogyan képezzek tartalékot is a bedőlés ellen?

Vagyis ha rendszeres jövedelmet szeretnék a HYIP-okból, akkor matematikailag duplán nincs megoldás!

Az elmúlt egy évben a klasszikus HYIP-ok világát alaposan átforgatva nem találtam járható utat ebben a dzsungelben. Mert végül is, ezek a HYIP-ok, még az alacsony hozamúak is, valójában tök jó befektetések lennének, ha nem dőlnének be pár hónap alatt. Az elmúlt közel 2 évemben, amióta HYIP-pal foglalkozom, SEMMILYEN olyan megbízható jelet, információt nem találtam arról, ami teljes bizonyossággal megállapítaná egy HYIP-ról, hogy az éppen most indítandó befektetésem legalább a tőkét visszaadja-e a csőd előtt, mely akár a tetőpontjának elérése, akár csalás miatt, de előbb-utóbb bekövetkezik.

Pontosabban egy lehetőség még maradt.

Olyan HYIP programokat keresni, amelyek bár magas kockázatúak, de valószínűleg nem csalások, azaz bizonyítottan valamiből szerzik a pénzt, tehát valós tevékenység áll mögöttük.

Ez az egyetlen módszer segítheti, hogy a tőkét ne kelljen állandóan elveszíteni, így idővel nagy biztonsággal visszakapjam azt, sőt még kiemelkedő nyereségre, adóra, de még tartalékképzésre is fussa. (Mert ezek is meg fognak szűnni egyszer, vagy átalakulnak, stb.) Csak ez hozhat hosszú távon magas hozam mellett csökkentett kockázatú tőkevesztést, vagyis csak ez engedhet gyorsan, de az eddigieknél biztonságosabban gyarapodni!

Tehát az új HYIP stratégiám elemei 2016. október 1-től:

  • a HYIP-okról nem mondok le, mert a magas hozamra a pénzhiány okozta időszűke miatt sajnos továbbra is szükség van (vele párhuzamosan emelni kell a 4,69%-os jelenlegi hozamszintet, hogy minél kisebb tőke is elég lehessen)
  • a pénzt termelő tőkét azonban minden eddiginél jobban kell védeni, hogy folyamatosan tudjon hasznot termelni, ne kelljen visszapótolgatni folyamatosan a kiesett tőkéket a hozamokból és a hozamokat így a tőkevisszapótlásokra használni a tőkeépítés helyett
  • a szükséges tőke felépítése után az eddiginél kisebb tartalék képzése (pl. két éves bedőlési távlatra tervezve), hiszen nem kell tartani gyors bedőléstől
  • a kisebb tartalék sokkal hamarabb segíti elérni az anyagi célt, amiért ez az egész blog létrejött
  • az új havi nettó célösszegem 172.543 forint, ami már egy relatíve magas, 10 százalékos havi haszonhoz is 514 ezer forintnyi havi új pénz kitermelését igényli, hogy fussa a nettó pénz mellett adóra és tartalék képzésre is. Ha 2 év után sem dől be program, a tartalék képzés belátás szerint tovább folytatható vagy a tartalék alap szinten tartása feletti jövedelem pluszban felélhető
A célom gyakorlatilag változatlan: a lehető leghamarabb el szeretném érni a 10 százalékos havi hasznot és ebből pénzkivétel nélkül tovább növelni a tőkét ahhoz, hogy elérhessem az alábbiakat:
  • havi nettó célösszeg 172.543 forint
  • további havi nettó 106.920 forint a tartalékalap képzésére, mely feltételezi az alábbi két feltételt:
  • 1) havi 10 százalékos, portfólióra vetített haszon
  • 2) az összes HYIP program 2 éven belül bedől vagy megszűnik (ha mégsem, az plusz pénz!)
  • a fenti két havi nettó összeg NAV állásfoglalás szerinti 32,76 százalékos SZJA és EHO adóját
Még a fenti feltételek is igen magas, 5 millió forintos tőkét igényelnek, amelynek kb. a 22 százaléka van csak meg jelenleg, így még van hová fejlődni. Pontosan ezért szükséges a tőke biztonsága. Vagyis az elmúlt egy év legfontosabb tanulsága, hogy gyarapodni csak tőkét nem, vagy kevéssé kockáztató HYIP programban lehet!

Az ilyen programok rendszeresen frissített listája jelenleg az alábbiakat tartalmazza:
Fontosnak tartom megerősíteni, hogy a pénzünk természetesen ezeknél a HYIP-oknál is veszélyben van!

Eddig is sok tippet kaptam az olvasóktól. Nagyon köszönöm! Kérem, küldjétek ezeket továbbra is, és ha bebizonyosodik, hogy valós üzlettel állunk szemben, akkor bővítem vele a listát, hiszen a diverzifikáció változatlanul fontos!

5. A HYIP-ok elleni vádirat főbb pontjai


Végezetül a fentiek alapján nem nehéz összehozni a fenti listába NEM tartozó HYIP-ok legfontosabb vádpontjait:

  • a megtévesztésig élethű fedőtevékenységet tesztek a HYIP program mögé, de valós alap nélkül
  • a normál életciklusnál gyakran jóval hamarabb bezárjátok a programot, hogy a pénzetek minél több legyen
  • a régebbi adminokkal szemben ma már csak az számít nektek, hogy minél több pénzt csaljatok ki azoktól
  • akik sokszor az egyetlen reményüket a HYIP-ban látják és nyomorúságos helyzetükben hisznek nektek, ezért
  • a hiszékenység vámszedői ti vagytok igazán, akik elcsaljátok a szegény emberek pénzét és még szegényebbé teszitek őket
  • a ti életszínvonalatokat a legszegényebb emberek pénzéből finanszírozzátok, méghozzá folyamatosan!

6. Mi lesz a blogon a jövőben?


A jövőben is beszámolok azoknak a programoknak a változásairól, újdonságairól, melyeket a portfóliómban tartok. Mellette ha jut energiám, beszámolok érdekesebb új HYIP programokról és befektetési lehetőségekről is, de már nem ez lesz fókuszban, hanem elsősorban azok a HYIP programok, illetve egyéb magas kockázatú, de a tőkét kevéssé veszélyeztető befektetések, melyek valamilyen valós üzleti háttérhez kötődnek. Változatlanul elkészítem majd a havi jelentéseket, így láthatjátok, hogy az elmúlt hónapok megtorpanása után lendületet vesz-e a pénztermelés ezzel az új HYIP stratégiával. A jelentésekben a havi fejleményeket akkor is értékelni fogom, ha épp az egyéb munkáim miatt nem jut energiám sokat posztolni hó közben a blogon, illetve ha egyszerűen nem lesz mit posztolni ebből a szegmensből.

Ha bármilyen véleményed, érved, ellenérved van a fentiekkel kapcsolatban, kérlek ne habozz megosztani azt a cikk alatti hozzászólásokban, vagy küldd el a blog jobb oldalán látható, a robotok ellen képként betett e-mail címemre!

Köszönöm a figyelmeteket!

Péter

14 megjegyzés:

  1. A bitbond-tól vársz még hasznot? Én már lemondtam a közösségi hitelezésről, vagyis inkább a régi nagy nevekre lennék kíváncsi, hogy mit tudnak nyújtani. A Btcjam-en folyamatos a nemfizetés, angolok, brazilok, asztrálok - mindegy. Olyan oldalt kellene kipróbálni, mint a Lending Club, csak a kíváncsiság kedvéért. De az évi tíz százalék már csak akkor meggyőző, ha nagy a tőke. Balázstól akartam már kérdzeni, hogy lehet-e egyáltalán pozitív mérleggel hyip oldalakkal foglalkozni? Eddig nekem is csak elkeserítő tapasztalataim vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. asztrál = ausztrál, szellemeknek még nem kölcsönöztem, bár utólag sokan kámforrá változnak.

      Törlés
    2. Ezt is elfelejtettem. Eddig az egyetlen amire azt mondhatom, hogy megérte, az a saját videókártyával való bányászat (volt). Még bányászok, csak már nagyon gyenge. Nem annyira pénzbeli haszon, hanem ingyen videókártya jött belőle össze.

      Törlés
    3. Kedves Omega! A bitcoinos oldalakon kívül a legtöbb P2P hitelezési oldalnál csak rezidensként lehetsz kölcsönt nyújtó, azaz gyakorlatilag a honos országbeli lakosként. Nem mondom, hogy mindegyiknél, de halászgatni kell közöttük. Illetve most már a Bitbond is beazonosítást kér, addig még kölcsönt sem tudsz adni. (De beazonosítás után adhatsz kölcsön, míg a nem bitcoinosoknál még beazonosítás után sem.)

      Hogy várok-e hasznot? Ez jó kérdés. Mióta nem adok fűnek-fának, csak A, B, C kategóriásnak, csak megbízható nemzetnek és csak a minimumot, azóta még nem buktam. Tehát fontos a stratégia. A Bitbondnak szerintem jót tett az is, hogy beleállt a behajtásba, tehát már nincs kolbászból a kerítés.

      A P2P hitelezés iszonyú felfutás előtt áll, szerintem van ebben haszon és érdemes is kivenni belőle a részünket, ezért én semmiképpen nem kívánom feladni. Az egy más kérdés, hogy a jelenlegi környezet még nem érett a biztonságos hitelezésre, de amikor ezt a piacot kutattam, több megoldással is találkoztam, amely védi a befektetők pénzét a csalóktól. Azt gondolom, ez a jövőben egyre általánosabb lesz, a Bitbond sem véletlenül kezdte behajtani a csalóktól.

      Tehát nem adom fel a Bitbondot, de csak egy kis szeletét adja a portfóliómnak, egyelőre nem kívánom növelni, viszont tudatosan fenn kívánom tartani. Szerintem jó dolog, és ha megszületik a befektetők védelme, még prosperáló is lesz. Ugyan nem akkora haszonnal, mint a HYIP-ok, de cserébe a tőkédet sem viszik (majd) el. Sokat fog fejlődni ez a piac, amit most látsz, az még messze nem a végeredmény!

      Lesz magyar P2P oldal is, majd meglátjuk, ott mi védi majd a betétest.

      Törlés
    4. Szerintem nem lesz magyar oldal. Legalábbis abban a politikai helyzetben, amiben vagyunk. Az über, a dohány, a meglebbentett nemzeti italboltok, az elektromos cigi államosítása, a jövőre várható gyógyszeripar államosítás, a 2018-ban várható önkormányzat lecserélése kormánybiztosokra, a mozgáskorlátozottak gépjárművásárlását kizárólag állami bankból felvett hitelre kötelezve! meg egyéb jelek számomra azt sejtetik, hogy itt semmiféle egyéni kezdeményezés nem indulhat útjára. Évek óta küzdenek/küzdöttek a magyar p2p hitelezésért, de nem módosítottak törvényt. A magyar nem adhat hitelt kamatra. Az én másik nagy gondom, (természetesen csak a btcjam-hez kapcsolódva, hogy kevés a jó besorolású hitelkérő és még annál is kevesebb a "jó" országból kérő. Rengeteg a brazil és ők a legjobb besorolású emberek is.

      Törlés
    5. A szabályozás valóban akadály még, de körülöttünk sok országban van már (földrészünkön Ausztriában, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Németországban, Olaszországban és
      Spanyolországban), így előbb-utóbb begyűrűzik majd Magyarországra is. A noba.hu egy ilyen magyar kezdeményezés volt, mutatta az igényt, de elhalt a törvénykezés miatt. A P2P hitelezés azonban szerintem éppoly megállíthatatlan, ahogy az Uber is. A taxisok csak csatát nyertek, háborút nem, és ez a háború a taxisok számára megnyerhetetlen, ugyanis az Uber valójában nem sofőrökben, hanem önjáró autókban gondolkodik, amelyekre a mostani, Uber elleni érvek már nem lesznek érvényesek. 10 éven belül itt lesznek az önjáró autók, amelyek bérlése egy hatalmas piac lesz, az Uber pedig legkésőbb ekkor visszatér majd. (Bocsánat az offtopicért, ez nem szakterületem, de tavasszal voltam egy városfejlesztési konferencián, ott okosodtam ki ennyire.) :)

      Törlés
    6. Az nagyon jó lenne, ha önjáró kocsik lennének. Legalább nekem se lenne szükségem saját kocsira. Bár Szegeden nem annyira rossz a taxi híre mint Pesten, de azért nem szívesen járok velük. Remélem addigra kiküszöbölik a hibáit, a Tesla megmutatta, hogy egyelőre szükség van a vezetőre is.

      Törlés
    7. Az Uber kifejezetten önjáró autókat szeretne, ebbe ölt bele állítólag egy csomó pénzt. Ez egy hatalmas, de vadonatúj piac lesz az egész világon, nyilván pozíciókat akar szerezni, sőt, a jelenlegi pozícióik is nyilván ezt a célt szolgálják. A mostani sofőrös megoldás csak átmeneti, úgy értem, a technika kiforratlansága miatt van. Aztán ki tudja, majd meglátjuk. De az önvezető autók a Tesla baleset ellenére haladnak tovább megállíthatatlanul.

      Törlés
    8. Igen, figyelemmel kísérem. A google autói is fáradhatatlanul mászkálnak évek óta, eddig három balesetük volt és csak egy, az önjáró miatt. Ha jól emlékszem az se volt komoly. Én bízok benne, hogy sikerül, de azért nehéz lesz a kormányt kicsavarni a kezemből. Szeretek vezetni. :)

      Törlés
  2. A németeknél nem így van, én vagyok a hitelező,pedig nem vagyok német állampolgár.Már nem is lakom ott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Péter, mi is hitelezők vagyunk ezeken az oldalakon, ahogy írtam, már mindenféle náció képviselteti magát azok között, akinek hitelt adtam. A probléma azokkal van, akik nem fizetnek és ez bizony nem kevés ember, leginkább a harmadik világbéli emberek lépnek le a pénzzel.

      Törlés
  3. nálunk ez német hitel németországbeliek veszik fel és komoly szűrőkön mennek át. Beszéltem a a központtal is,ők az autóhitelezést javasolták,mert itt az autót adott esetben átadják a hitelezők tulajdonába.Csak most kitalálták ezt az Anlagenkonto baromságot,ezért azt meg kell nyitnom.Közben megvárom az akciót,ugyanis ha befizetek 25.- Eurót ők hozzáadnak 25.- öt.Egyébként 50.- a minimum.

    VálaszTörlés
  4. én ezt a pénzt klikkelésből szedtem össze és miután a német bankkamat minimális ezt fektetem be. tehát én a lépésről lépésre politikát gyakorlom. ha elveszítem a 25 .- Eurót,még mindíg csak a munkámat veszítem el.A meghirdetett hitel pedig töltődik,azaz a hitelezőtársaim főleg németek,akiket ráuszítok a gazemberekre. a cég is csatlakozik.ez egy nagyon jónevű cég. Mindenképpen biztonságosabb,mint ha legkülönbözőbb országban élnek az adósok. Azonkívűl itt is van néhány forexszerű trükk : megnézem,milyen gyorsan töltődik a hitel -azaz hová nyomják a guruk a pénzt- és akkor rárepülök

    VálaszTörlés
  5. Isten a morgon alatt ... Är du affärsman eller kvinna? Är du i en ekonisk kostnad? Szeretné kideríteni, hogy új üzletet szeretne-e kezdeni? A kölcsönös hitelkeretről és a tőkeinjekciókról a helyi bankárok és a pénzügyi intézmény? A probléma megoldása a Regency Global Finance segítségével A Våra tjänster omfattar folls:
    * Personliga lån
    * skuldlån
    * möjlighet
    * företagslån
    * Utbildningslån
    * inteckningar
    A rúd napi 3% -át kapja. Az Erbjuder több mint 3% -ban jelen van. úgyhogy a lámpát úgy kell elhelyezni, hogy a lámpa a fedélzeten lévő lámpa és az üresjárat között legyen.
    Obsz! E-mail a következő címre: regencyglobalfinance@gmail.com du kan besöka vår webbplats .... Regencytrustfundings.com

    VálaszTörlés