2017. július 19., szerda

Új sportfogadási blog indult: Tippnyerő

Amikor elindítottam a Bitpénz blogot, akkor az volt a célom, hogy segítsek azoknak, akik velem együtt a HYIP-ok világába botlanak, mert mással már nem remélnek gyorsan pénzhez jutni.

Ez a kísérlet megbukott.

Azonban időközben tavaly ősszel egy rendszeres Olvasómtól, Bearnie-től kaptam egy "tippet", hogy a sportfogadással is lehet hasonló nagyságrendű pénzt keresni, mint amit a HYIP-okból terveztem.

2016. október 1-jén elindultam a sportfogadásban is, ezzel azonban a háttérben sokkal többet foglalkoztam, mint a HYIP-okkal addig. Bár az elmúlt hónapokban nagyjából csendben voltam itt a blogon, azonban a háttérben szó szerint izzott a munka azon, hogy a sportfogadásból pénzt csiholjak ki.

Rengeteg agyalás, számolás, stratégiaalkotás, statisztikázás, próbálkozás, utánaolvasás után végül idén tavasszal arra jutottam, hogy a sportfogadás egy annyira tökéletesen megalkotott pénznyelő rendszer, amin csak és kizárólag szakértői tippekkel lehet áttörni, de még ott is igen nehéz. (Vagy ha Te magad leszel szakértő, de az meg még nehezebb.)

De még szakértői tippekkel is annyira nehéz, hogy eszméletlen sok kereséssel sem jutottam semmire: az elmúlt háromnegyed évben elvesztett pénzem felét épp hogy tippforrásokra áldoztam és csak vesztettem és vesztettem.

A pénzem másik fele a Tippmixpro.hu oldalra befizetett pénzek elbukására ment el.

Ezért legvégül arra jutottam, hogy ingyenes tippekkel próbálok szerencsét.

Az elmúlt hónapokban, áprilistól kezdve először mobilapplikációk segítségével, majd internetes oldalakon vadásztam ingyenes tippekre, miután megtapasztaltam, hogy ahogy a HYIP oldalak, úgy a fizetős tippforrások szinte 100%-a is csalás és a saját tipptörténetüket is manipulálják. Sőt, ez már a reklámból élő ingyenes tippforrásokra is igaz!

Széttúrtam a netet az elmúlt hónapokban, és gyakorlatilag egyetlen olyan ingyenes vagy fizetős forrást sem találtam, amely a HYIP-okhoz mérhető eredményességgel kecsegtet, márpedig az évi 20-30 százalékos hozam nekem sajnos nem elég. Nem mohóságból, hanem mert már akkora a baj.

Végül rengeteg próbálkozás után arra jutottam, hogy ezeknek az ingyenes tippforrásoknak a tippjeit naponta írogattam (mert a saját maguk által publikált múltjukban már nem bízom), és amelyiket több hét után is eredményesnek találtam, azt tegnap elindítottam pénzzel is. Hogy ne bukhassak sokat, direkt nagyon kevés pénzből indultam el. Ha rosszak lesznek a tippek mégis, akkor így nem bukok sokat, ha pedig jók, akkor a kevés pénzből is éppúgy sikerül majd feltornásznom az egyenleget.

Ezt az új, sportfogadási blogot azért indítottam el, mert több hónapon át tartó fáradhatatlan, sokszor napi több órás kutakodással sem találtam olyan forrást az interneten magyarul vagy angolul, amely megmutatta volna, hogyan lehet sportfogadással megbízhatóan és bizonyíthatóan pénzt keresni. Amit találtam, azokat vagy nem tartottam megbízhatónak, vagy nem láttam bizonyítottnak. Az új blogom célja, hogy ingyen segítsek azoknak, akik pénzt szeretnének keresni sportfogadással és kicsiben indulnának. A blogom hiányt pótol, mert nincs még egy hasonló oldal az interneten, legalábbis én nem találtam.

A jövőben elsősorban ezen az új blogon leszek aktív, de a Bitpénz blogot sem hagyom el. A célom az, hogy sportfogadásról már csak az új blogon essen szó, hiszen az önállóan egy nagy téma, így oda várom a tisztelt Olvasók sportfogadással kapcsolatos ötleteit, véleményeit és megjegyzéseit is. A Bitpénz blogra inkább akkor kívánok majd a régi energiával visszatérni, ha már lesz mit befektetni, és ezzel több lábon állhatok. A Bitpénz blogot a jövőben a sportfogadáson kívüli minden más értelmes és hatékony internetes pénzkereseti lehetőségnek szánom majd, elsősorban olyanoknak, amelyekbe magam is befektettem, kipróbáltam és tényleg működnek.

Az új sportfogadási blog neve Tippnyerő blog, webcíme pedig: https://tippnyero.blogspot.hu/

Várlak Benneteket az új blogon is!

Köszönöm a figyelmeteket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése