2016. október 29., szombat

Welcome: ismét 700 dollár felett a bitcoin - az Earnwith.me további árfolyamemelkedést vár

Mostanra heverte ki a bitcoin a Bitfinex lopás miatt elszenvedett árfolyamveszteségét, vagyis a tulajdonképpeni bizalomvesztést.

A bitcoin árfolyama a Napiarfolyam.hu-n 2016. október 29-én

A bitcoin árfolyama az utóbbi napokban egyre gyorsulva, és egyértelmű emelkedéssel kezdte elhagyni a 600-as tartomány alját, ahol sokáig megfeneklett.

Ez mindenképpen örömteli hír, hiszen ezen az árfolyamszinten utoljára júniusban járt a bitcoin és csak átmeneti jelleggel, tehát erről a szintről nem a Bitfinex lopás taszította le.

Előtte pedig csak az egyszeri hirtelen árfolyamemelkedéskor járt itt a bitcoin 2013-2014 fordulóján. Hihetetlen, hogy azóta már 3 év eltelt...

Szóval most bizakodó vagyok az árfolyamemelkedést illetően, és ha netán sikerül túlszárnyalnia a 766,62-es idén nyári csúcsot, akkor olyan árfolyamot is elérhet, ahol a 2013-14-es egyszeri nagy árfolyamemelkedés óta még sohasem járt.

Ha nem sikerül elérnie, akkor is azt remélem, hogy meg fog kapaszkodni valamilyen erősebb árfolyamon, mint ahol eddig járt, tehát nagyjából a 700-as tartományban.

Még október 9-én írta az Earnwith.me, hogy az elmúlt 2-3 évben novemberben mindig emelkedett az árfolyam, így erre számít most is.

Megnéztem az árfolyamokat és ez tényleg igaz. 2013-ban a Nagy Emelkedés is novemberben történt, amikor történelmi magasságba emelkedett az árfolyam, de 2014-ben is emelkedett 337-ről 426-ig, 2015-ben pedig 325-ről 404-ig.

Azért az utóbbi kettő is nagyon szép emelkedés volt, hiszen 25 százalékkal nőtt a bitcoin értéke dollárban, csak annyi volt a bibi, hogy visszaesett utána. Azonban míg 2014-ben lefelé irányult a trend, addig tavaly már felfelé.

Most meglátjuk, mi lesz, de számomra szexi lenne egy tartós 700-as, vagy még inkább egy tartós 800-as árfolyamszint. Az 1000-esben viszont változatlanul nem hiszek, főleg tartósan, de novemberben bármi megtörténhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése