2016. október 6., csütörtök

VIPbetadvice magyar leírás

Bearnie alábbi hozzászólása gyújtotta be nálam a rakétákat, amikor felfigyeltem a 2015. elején indult VIPbetadvice.com oldalra, pedig a Netinvestportálon is találkoztam addigra vele, mégsem fogtam fel a jelentőségét.

Bearnie azonban konkrét összegeket, nyereségeket osztott meg velem e-mailben és ebből elhatároztam, hogy mindenképpen belevágok.

Én nehezebben értettem meg a rendszer működését, pedig Balázs is jól leírta a Neinvestportálon, meg Bearnie is sokat magyarázott. De a puding próbája az evés. Úgyhogy élőben értettem meg a működését elsősorban.

Lássuk.

A VIPbetadvice.com egyik vezető bannere 2016. október 6-án (forrás: VIPbetadvice.com)


A VIPbetadvice.com semmi mást nem csinál, mint - pénzért - szakértő sportfogadási tippeket küld ki minden nap e-mailben. Illetve amelyik napra nem találnak ajánlható tippet, akkor erről küldenek egy értesítést. A tippek az oldal belső felületén is megtalálhatóak. A VIPbetadvice.com felé egy 6.000, 30.000 vagy 75.000 forintos havidíjat kell fizetni attól függően, hogy melyik csomagot választod. A csomagok egy hónapra jutó árai csökkennek, ha negyedéves, féléves vagy egy éves csomagot választasz. A nagyobb csomagok a kisebbek tippjeit is tartalmazzák. Magasabb csomag több tippet és extra szaktanácsokat jelent. Az első lépéseket mindenképpen javasolt a legolcsóbb havidíjas csomaggal kezdeni, vagyis havi 6.000 forinttal. Mielőtt azonban regisztrálsz, nézz be ide, találsz-e kedvezőbb ajánlatot! A csomag díját bankkártyáról, bankszámláról (átutalással) vagy PayPalról fizetheted ki. A bankkártyás és a PayPal-os fizetés azonnal jóváíródik, éjjel és hétvégén is. Az átutalás csak hétköznap munkaidőben érkezik meg, kb. 2 órás átfutási idővel.

Egy tipp mondjuk így néz ki:

MAI TIPPÜNK:
Kezdés: 2016.10.05. - 12:00 (magyar idő szerint)
LABDARÚGÁS, JAPÁN LIGA-KUPA | GAMBA OSAKA - YOKOHAMA FM
Tippünk: Döntetlen (1X2)
ODDS: 3.15

Amikor megkaptad ezt a tippet, akkor semmi más dolgod nincs, mint felmenni a Szerencsejáték Zrt. által üzemeltetett, legális magyar sportfogadási weboldalra, a Tippmixpro.hu-ra és megjátszani ezt a tippet, tehát például a fenti tipp azt jelenti, hogy az adott meccs 1X2 szekciójában a Döntetlen ODDS-re kattintva kitölteni a jobb oldali fogadószelvényt.

A fenti tét megjátszásának példája egy másik meccsen a Tippmixpro-n (forrás: Tippmixpro.hu)

Ez kb. napi 1-2 perces feladat. Utána pedig már csak várni kell a végeredményt és megtudni, hogy nyertél-e vagy vesztettél. Ezt persze megnézheted akkor is, ha legközelebb fogadsz.

A Tippmixpro.hu-ra magadtól regisztrálhatsz, nem kell ajánlói link. Ha van fiókod a Szerencsejáték.hu-n, akkor azokkal az azonosítókkal is be tudsz lépni (némi bővítés szükséges az adataidban), egyben megteremtődik a lehetősége, hogy a Szerencsejáték.hu egyenleged átvezesd a Tippmixpro.hu-ra. 

A Tippmixpro.hu oldalon bankkártyával, bankszámláról történő átutalással valamint a szerencsejátékok és hasonszőrű társai számára létrehozott Abaqoos pénztárcából fizethetsz. A bankkártyás és a Abaqoos-os fizetés azonnal jóváíródik, éjjel és hétvégén is. Az átutalás csak hétköznap munkaidőben érkezik meg, kb. 2 órás átfutási idővel. Nem célszerű a teljes összeget befizetni, amit a tétekre szánsz, mert egyrészt bankkártyával bármikor utána tudod tölteni, másrészt a befizetett pénzed nem tudod kivenni, csak azt, amit nyertél (ebbe a tét összege is beleértendő). Tehát a tétekre szánt pénzed egy részét nyugodtan meghagyhatod a bankszámládon.

A Tippmixpro.hu-n a bal felső BEFIZETÉS menüpontban tudod elvégezni a befizetést. Ha a Tippmixpro.hu számládon megjelent a befizetés (a felső sorban látszik az egyenleged), akkor készen állsz a tippelésre. Arról, hogy hogyan kell tippelni, most nem szólnék, mert a VIPbetadvice minden tippértesítő üzenete tartalmazza azt a linket, amelyik elvezet a fogadást képernyőképekkel részletesen elmagyarázó oldalra.

Mivel minden tipp magában hordozza a nyerés és a vesztés kockázatát, ezért fontos, hogy egy stratégiát alkoss és azt be is tartsd. Ennek elemei:

  • minden tippet játssz meg, amit naponta kapsz, ne hagyj ki egyetlen tippet sem! Ez biztosítja a legnagyobb nyerési esélyt. A tippek a reggeli órákban érkeznek, így kezdd ezzel a reggeled! Figyelem! Volt már olyan, hogy szombat reggel 8 órás időpontra volt meccsjavaslat, ami természetesen nyert, bár erről lemaradtam, a szombat reggel 8 előtti fogadás az nekem ugyanis övön aluli (ilyenkor a tippet előző este küldik ki), ezért most már azt csinálom, hogy lefekvés előtt megnézem, hogy van-e másnapra megjátszható tipp
  • ha az előző tippelés során nyertél, akkor az alaptétet játszd meg! (Erről lejjebb.)
  • ha az előző tippelés során vesztettél, akkor az előző tipped másfélszeres szorzatát játszd meg! Bár logikus lenne az előző tét dupláját megjátszani a Martingale módszer szerint, de itt nincs szükség duplázásra, ugyanis vesztéskor csak a tétet bukod, nyeréskor azonban a téted és az ún. ODDS szorzó szorzata szerinti eredményt kapod, ami úgyis több lesz, mintha az előző téted megdupláznád (a VIPbetadvice.com tippjei általában 3-as ODDS szorzójúak, de az ODDS szám naponta többször változhat. 1,5 alatti szorzó ugyanakkor már nem biztosítja, hogy átlag 3-as ODDS-okkal visszajöjjön az addigi veszteséged, így az 1,5-ös szorzó valójában a legkisebb, ami még nyereséget termel, ezért ez már nem csökkenthető tovább azért, hogy a kockázat csökkenjen. Miután fogadtál, az ODDS szám változása már nincs hatással a tétedre, a fogadásodkor érvényes ODDS szerinti nyereményt kapod, ha nyersz). Példa: ha a mai 400 forintos tipped vesztett, akkor 600 forintot tétet tegyél holnap. Ha holnap is vesztesz, akkor holnapután 900 forinttal tippelj! És így tovább, amíg vesztesz. Ha nyersz, akkor az előző pont szerint állj vissza az alaptétre!
  • példa: ma 400 forinttal tippelsz, vesztesz. Holnap 600 forinttal tippelsz, vesztesz. Holnapután 900 forinttal tippelsz, nyersz. A nyereményed értéke a 900 Ft ODDS számmal képzett szorzata. Ha az ODDS 3 volt a fogadáskor, akkor 3x900 forintot, azaz 2700 forintot nyersz. Mivel a nyereményért 400, 600 és 900 forintot tippeltél összesen, ezért a tényleges hasznod 2700-900-600-400=800 Ft.
Igazából ennyi a stratégia lényege: ha vesztesz, az előző tét másfélszeresét teszed meg legközelebb, ha nyersz, akkor pedig az alaptétet!

Az alaptét meghatározása a kockázatvállalási hajlandóságodon múlik. A játékra elkölthető pénzed (=befektetésed) nevezzük bankrollnak. A bankrollba nem csak a befektetett pénzed, hanem a megnyert pénzek is beletartoznak, tehát mindig más ez az összeg. A bankrollnak azonban nem feltétlenül kell mind a Tippmixpro számládon lennie, hiszen mint mondtam, bankkártyával bármikor utánatöltheted, azonnali jóváírással. A bankroll ezért mindegy, hogy a Tippmixpro.hu-n van, vagy a bankszámládon, a lényeg, hogy ez a játékra elkülönített összeg legyen, amit legfeljebb hajlandó vagy elveszíteni, ha szélsőséges veszteségsorozat jönne ki.

Az alaptéted a bankroll és a kockázatvállalási hajlandóságod szerinti egymás utáni veszteségsorozat függvénye. Minél hosszabb veszteségsorozatot vállalsz be, értelemszerűen annál többel kell elosztani a bankrollt ahhoz, hogy az alaptétet megkapd. Az alaptétet mindig a fogadás pillanatában éppen rendelkezésre álló bankroll összegéből kell visszaosztani. Úgy kalkulálj, hogy a Tippmixpro.hu-n a legkisebb tét összege 100 forint, ennyinek tehát legalább meg kell lennie az alaptétnek. Íme az osztótábla:

1 1,00
2 2,50
3 4,75
4 8,13
5 13,19
6 20,78
7 32,17
8 49,26
9 74,89
10 113,33
11 171,00
12 257,49
13 387,24
14 581,86
15 873,79
16 1 311,68
17 1 968,52
18 2 953,78
19 4 431,68
20 6 648,51

Ha például 11-es veszteségsorozatot viselsz el (a VIPbetadvice.com történetében eddig 13 volt a leghosszabb összefüggő veszteségsorozat állítólag, de ez nagyon ritka, azonkívül később bármikor lehet még ennél nagyobb veszteségsorozat is, garancia nincs ellene!), akkor ez azt jelenti, hogy a 12. tétet még meg kell tudnod tenni a bankrollból, hogy végül 11 veszteség után nyerjél. Ekkor a 12-es számhoz tartozó 257,49 osztóval kell elosztanod a pillanatnyi bankrollt az alaptét meghatározásához. Vagyis például 30.000 forintos bankrollnál ez az összeg 116 forint.

Ha bátor vagy, és kisebb veszteségsorozatot is bevállalsz, akkor számíthatod pl. 8-as veszteségsorozattal az alaptétet. Ekkor a 9. tétet még meg kell tudnod tenni, azaz 74,89 az osztó, s így a 30 ezer forintos bankrollra 400 forint az alaptét.

És így tovább.

Értelemszerűen minél több pénzed van a bankrollra, annál magasabb összegű alaptétet tehetsz ugyanakkora kockázatvállalási hajlandóság mellett. Például 60.000 forintos bankrollnál 9 veszteségsorozathoz a 10. téthez tartozó osztó a 113,33, így az alaptét 529 Ft. De ha 600.000 forint a bankrollod, akkor 5.294 forint az alaptét. És így tovább.

VAGY: minél több pénzed van a bankrollra, annál jobban csökkentheted a kockázatot azzal, hogy még kisebb tétet alkalmazol. Például 60.000 forintos bankrollnál 9 veszteségsorozathoz a 10. téthez tartozó osztó a 113,33, így az alaptét 529 Ft. De ha 600.000 forint a bankrollod, és még mindig csak 529 forintos téttel játszol, akkor nem 9 veszteségsorozatot bírsz ki, hanem 14-et is, amire sokkal ritkábban kell számítani, tehát annál kevésbé kockáztatod a teljes bankrollod. Viszont akkor ugyanannyi forint hasznod van a 600 ezer forint befektetésedre havonta, mint a 60 ezer forintra volt, így a havi hasznod százalékosan a tizedére csökken.

MÁSKÉPPEN: ugyanannyi bankrollra nézve, minél kevesebb veszteségsorozatra építesz, annál nagyobb lesz az alaptét (s ezzel a forintban nyert összeg is, ami a bankrollra nézve magasabb százalékos haszonnal jár), viszont annál nagyobb a bukásveszély is. 

Az eddigi, kb. egy hónapos teszt-játékidőre visszavezethető számításaink szerint
  • 7 veszteségsorozatra nézve (osztószám 49,26) kb. havi 50 százalékos,
  • 8 veszteségsorozatra nézve (osztószám 74,89) kb. havi 30 százalékos,
  • 9 veszteségsorozatra nézve (osztószám 113,33) kb. havi 10 százalékos nyereség kalkulálható.
Ez egy nagyon rövidtávú eredmény, így csak durva becslésre alkalmas, miheztartás végett.

A gyakorlatban 7 veszteségsorozatnál kisebbre nem érdemes alaptétet számítani, mert egyre nagyobb valószínűséggel következik be. Azonban a 7-es is még mindig egy igen kockázatos játék, bármikor bedőlhet a bankrollod! Ha viszont 12, vagy e feletti veszteségsorozatra kalkulálsz, akkor sokkal kevésbé valószínű, hogy bedől a bankrollod (bár ez is bekövetkezhet, csak sokkal ritkábban, mint a 7). Igaz, ilyenkor a hasznod is kisebb.

Egy megközelítési stratégia lehet, hogy meghatározod, hogy kb. mennyi jövedelmet szeretnél kivenni a rendszerből havonta. Kisebb összegeknél kalkuláld bele azt is, hogy a VIPbetadvice csomagjának árát ki kell fizetned havonta a nyereményedből, azt tehát legalább meg kell termelned, hogy nyereséges legyél!

Ha például 150 ezer forintot szeretnél havonta nyerni, akkor 300 ezer forintos bankrollal az igen kockázatos 7-es veszteségsorozatot kell bevállalnod. Ha később több pénzed lesz bankrollba tenni, vagy a nyereményekből nagyobb bankrollt építesz, akkor az ugyanakkora 150 ezer forinthoz egy 500 ezer forintos bankroll már kibírja a 8-as veszteségsorozatot is. 9 veszteségsorozatot pedig már kibír az 1,5 milliós bankroll is. És így tovább. Minél nagyobb a bankrollod, annál biztosabb, hogy a 150 ezer forintos jövedelmed tartós marad, hiszen annál kevésbé valószínű,. hogy elbukod a bankrollt.

Más szóval mindháromnál kb. 150 ezer forint a havi hozamod, de teljesen más a kockázatod. 300 ezer forintnál nagyobb valószínűséggel elvesztheted a pénzt a bankroll építése közben, és utána kezdheted elölről egy újabb 300 ezer forinttal. 500 ezer forintnál csökken a kockázat, s ha nem dőlsz be, akkor 1,5 millió forintnál még kisebb kockázatot vállalsz, azaz még magasabb veszteségsorozatnál is talpon maradsz és döntésed szerint elkezdheted kivenni a havi 150 ezer forintot, vagy tovább növelheted a bankrollt.
Ebből következik, hogy a kockázat csökkentésének egyik fő eszköze a bankroll építése a nyereményekből. Csak akkor kezdj kivenni pénzt, ha már egyre kevésbé dőlhetsz be, mert akkora a bankrollod. Ha az építés közben elbukod a bankrollod, kezdd elölről. Nincs két ugyanolyan széria!

Balázs írta a cikk hozzászólásban, hogy ha Ezüst, vagy Arany csomagod van, akkor 2-3 csomag tippjeit is egyszerre kapod. Ha ezeket egyetlen bankrollal játszod és mindegyiknél rossz széria jön ki, akkor a rossz szériák összeadódnak (például a Bronz 4 rossz szériája az Ezüst 3 rossz széria és az Arany 4 rossz szériája együtt már 11, amit lehet, hogy nem bír ki a bankrollod). Ezért egy kockázatkezelési stratégia lehet ilyen esetben, ha a Bronz, Ezüst és Arany csomag tippjeit külön-külön bankrollból játszod. Persze a valóságban csak egy bankrollod van, ezért külön nyilvántartásban kell vezetni, hogy virtuálisan melyik csomag tippjeit mennyi bankrollból játszod.

Érdemes tudni, hogy a Tippmixpro.hu-ból kivett nyeremény adózott nyereménynek számít, így abból adózni, vagy azt bevallani nem kell!

Mielőtt belevágsz, olvasd el az alábbi blogbejegyzést is, mely a minimális és maximális nyereségekről és a befektetési összegekről szól: http://bitpenz.blogspot.hu/2016/10/vipbetadvice-minimalis-es-maximalis.html

Ha valami nem világos, kérlek írj a blog jobb oldalán található e-mail címre vagy tedd fel a kérdésed hozzászólásként és a legjobb tudásunk szerint igyekszünk válaszolni.

Ne felejtsd el, hogy a pénzkereset és a játék nem válhat szenvedéllyé, ezért csak annyi pénzt kockáztass, amely nem veszélyezteti a megélhetésedet! Előfordulhat, hogy egyszer nagyon hosszú veszteségsorozat érkezik, amelyet nem bírsz ki és minden bankrollra szánt pénzed elveszíted. Ekkor kezdheted elölről a bankroll építését. A másik szempont, hogy amint teheted, vedd ki azt a pénzt, amit a saját pénzedből beletettél a bankrollba és ettől kezdve a saját pénzed már nem kockáztatod! És még egy tanács: azon legyél, hogy ezt követően is rendszeresen kivedd a megnyert pénzed egy részét, hogy ha majd egyszer véletlenül elveszted a bankrollra szánt minden pénzed, akkor se érezd magad vesztesnek, egyben értelmetlennek az addigi játékot!

11 megjegyzés:

  1. Most teljesen észlelhető lesz a gyatra tudásom sportfogadások terén, de szégyen ide, szégyen oda, megkérdezem: "Döntetlen (1X2)" Mit takar az 1X2? Én eddig úgy tudtam, hogy az 1 a hazai, az X a döntetlen, a 2 a vendég csapat. Tehát azt gondoltam volna, hogy azt írják: Döntetlen X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az 1X2 annyi, hogy a végeredményre fogadsz. Mert lehet csak az első félidő eredményére is fogadni bizonyos meccseken, ezért van a megkülönböztetés.

      Törlés
    2. Omega, jogos az észrevétel, ezért bővítettem a leírást. Sok mindenre lehet fogadni, a VIPbetadvice mindig megadja, hogy milyen típusú fogadást tegyél. Az 1X2 a végeredményre történő fogadás jelzése, látod a fenti képernyőképen is, amit újonnan tettem a cikkbe. Ott megjelöltem piros nyilakkal is a példának hozott fogadás folyamatát egy másik meccsen, hiszen a példa szerinti meccs már lezajlott, így arra már nem lehet fogadni.

      Törlés
  2. Szia. Kiegészíteném az írást annyival, hogy október 4-én volt az eddigi leghosszabb bukószéria, ami azt jelenti, hogy a 14. lépésnél jött a nyertes tipp. Ez úgy jött ki, hogy a bronz, ezüst és arany tippek egymás után lettek rakva a fenti stratégia szerint. Ez para!
    Akinek csak a bronz csomagja volt, annak a 7. lépésben volt nyertes a tippje ugyanebben a szériában.
    Én úgy gondolom, hogy érdemesebb külön megtenni őket, tehát bronz tipp után bronzot tenni, ezüst után ezüstöt, mert ha egybe rakjuk őket, hipp-hopp elérjük a 10-12. lépést, ami már komoly lelki teher.
    Amúgy jó leírás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az már igen sokakat érinthetett rosszul, főleg egy arany előfizetéssel meg százezres nagyságrendű bankrollal, amit csak 10 vesztes szériáig osztott szét.

      Törlés
    2. Azért nem biztos, mert az arany csomagnál kb. hetente egyszer van az úgynevezett 2-es vagy 3-as kötés. Ezek kilógnak a fenti stratégiából, és önmagukban annyi pénzt hoznak, hogy gyakran egy egész havi pénzt kitermelnek, amit mondjuk pl. a bronz csomaggal el lehet érni. Persze azon is múlik, ki mekkora téttel játssza meg őket. Volt már itt 11-szeres odds is, hadd ne mondjam mennyi pénzt hozott :)

      Törlés
    3. Kedves Balázs, köszönöm, módosítottam a leírást a hozzászólásod alapján.

      Törlés
    4. Az megnyugtató. Mondjuk egyelőre nem valószínű, hogy be tudok fizetni egy aranyat.

      Törlés
  3. Vélemény: őszinte és lényegretörő

    Ezüst és arany csomagos megrendelésem volt náluk (vipbetadvice) egy-egy hónapig. Az időpazarláson kívül mást nem véltem felfedezni. Szerencsére vagyok olyan helyzetben, hogy ami összeget elvesztettem betudhatom tapasztalati pénznek vagy nevezzük tanulópénznek. Azért írom ezt a lényegre törő véleményt, mert egyre többször találkozok a honlapjukkal megosztva egy-két birka ember között, így úgy döntöttem, hogy ez mellett nem megyek el. Még a youtube-on is kidob reklámvideót a honlapjukkal meglinkelve. Ez mind szép reklám, csak mint belső ember, van rálátásom, hogy milyen manipulatív valójában. Legalább ne a 100 ezer Forintos átlagkeresetű csórók között hirdetnének mindenféle illúziókeltő felhívással. Ez nem nekik való, bár én még a gazdagoknak sem ajánlanám.
    Az áraikról kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni, ugyanis, ha valaki kifog egy vesztes sorozatot még az is elég drága lesz ha ők fizetnek a megrendelőnek a tippért, hogy tegye meg azokat. Azonkívül a 75 ezres árat kicsit merésznek tartom. Szerencsére nem éreztem késztetést, hogy kipróbáljam, de egy akciójuk keretében mégis adtam nekik egy lehetőséget az ezüst csomag után. Ha jól emlékszem egy 18-as vesztő sorozattal indult a dolog, tehát a bizalmam hamar elszállt, bár utána is követte egy elég magas kétjegyű számú sor. Én az általuk az arany csomaghoz ajánlott öngyilkos kasszafelosztós felállást nem alkalmaztam. Főleg azzal a találati aránnyal, amik jöttek. Egy kaszinóban is jobbak az esélyek. Ha a találati arányt mérlegelem a két hónapos ciklus alatt, akkor a matek elég gyakori, hosszú vesztő sorozatokat ad ki, hétről-hétre főleg az arany csomagban, ahol még 11-es szorzóval is spontán megpróbálkoznak. Hát nem tudom minek, amikor a hármasok is gyakran elszállnak, de hát gondolom a havi átlagszorzókat kicsit meg kell emelni néha. Nagyon gyakran a tippjeikkel teljesen az ellentett történik sokgólos különbséggel.
    Másik dolog, hogy gyakorlatilag a tippmixen kívül más fogadóirodát meg sem említenek, holott sokkal jobb szolgáltatásokkal rendelkező irodák vannak. Tudom, hogy a tippmixet reklámozni kell, de már csak a szorzóik is viccesek, amelyekkel legtöbbször vissza sem jön egy vesztes sorozat összege, tehát az időpazarlásos elméletem még nyerésnél is beigazolódik. Mindemellett a csomag díját is vissza kell keresni, így elég magas mínuszból indul a kaland. A cash-out (kifizetés meccs alatt) lehetőségről sem beszélnek, ami ilyen találati aránnyal életmentő lehetne. Bár lehet, hogy a tippmixen még az sincsen.
    Gyakran kérkednek, hogy mekkora munkát fektetnek egy meccs kiválasztására, illetőleg a sikerességre. Ha a fizikát nézzük, sajnos elég rossz hatásfok jönne ki, amibe kétlem, hogy annyi munka van, mert nincs, aki azt elvégzi azért az eredményért. Épp erre hivatkoznak, hogy nincs pénzvisszafizetés. Pedig szerintem nem keveset tejel a tippmix a reklámért, de pénzvisszafizetés nincs, mivel a tippjeiket nyilván ők maguk is megteszik.
    Ezen véleményt (ha már így megírtam) máshol is megkívánom osztani, főleg ha látom felbukkanni a reklámjukat, amellyel gyakorlatilag ösztönzik az embereket a szerencsejátékra. Ez körülbelül olyan mintha a cigit reklámoznák, ami meglehet még illegális is. Sajnos nem minden ember olyan, mint én, hogy átlátja, gondolkozik és abbahagyja. Valaki nem bírja abbahagyni.
    Nem azért osztom ezt meg keresztbe kívánok tenni akárkinek is, hanem azért mert másnak akarok segíteni.

    VálaszTörlés